A 19 éves kirekesztettek

Bánó András 2021. május 7. 16:48 2021. máj. 7. 16:48

Él ebben az országban egy balszerencsés korosztály. Azok a 2002-ben születettek, akikre nem gondolt sem az operatív törzs, sem a miniszterelnök. Arról a sok ezer iskolásról van szó, akik nem négy, hanem öt osztályos gimnáziumba járnak, s akik tanulmányaikat például egy nyelvi évvel kezdték, amikor 17 angol órájuk volt egy héten.

Ez a korosztály csak jövőre érettségizik, de hátrányba kerül az egyik fiú a másik lányhoz képest az osztályban, mert egyikük biztosan megkapja a 16-18 évesek részére félretett Pfizer oltás első adagját, másikuk viszont hiába regisztrált oltásra már az elsők között az év elején, várhat a sorára. Amikor a hatvan-hetven éven felülieket oltották, akkor túl fiatal volt, most, hogy elkezdik beoltani a 16-18 éveseket, hozzájuk képest pedig öreg!

Öreg. Akkor is, ha csak most, vagy jövőre érettségizik, és csupán néhány nappal múlt 18 éves, noha ugyanabban az évjáratban született, mint aki most tölti be a 18. születésnapját.

Úgy látszik, hiába ül állítólag sok okos ember az operatív törzsben, egyikük sem gondolt arra – ahogy a viccből is tudjuk –, hogy a flamandok és a vallonok között a „belgák” hová álljanak? Mennyivel észszerűbb lett volna azt mondani, hogy mostantól elkezdik a 16 évet betöltöttek, és azon 19-ik életévüket még be nem töltötteknek oltását, akik jelenleg középfokú intézményekbe járnak, hagyományos, vagy szakgimnáziumokba. 

Így nem állhatna elő az az eset, hogy egy osztály egyik fele rendelkezik majd védettségi igazolvánnyal, a másik nem. Csak egy példa: ha mondjuk egy osztályon belül egy tíz tagű csoport beülne egy presszóba meginni egy forró csokit, akkor a 18. életévüket be nem töltött beoltottak a belső helyiségbe is bemehetnek, azok, akik mint „öregek” nem kaptak semmit, csak a teraszon ülhetnek le. 

Még jó, hogy legalább integethetnek egymásnak.