A befejezetlen reformok terhei alatt roskadozik a szakképzés

– A kormány 2020-ban átalakította a szakképzést, hogy kevesebb legyen a közoktatást idő előtt elhagyó diák: új képzéstípusokat indítottak, újraalkották a szakmajegyzéket, rendezték az oktatók helyzetét, ösztöndíjrendszert vezettek be a tanulóknak, valamint új alapokra helyezték az iskolák és a cégek kapcsolatát. Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár nemrég úgy nyilatkozott, ez a szakképzési reform rövid távon is látványos eredményeket produkált. Egyetért ezzel?

– Ez a szokásos kormányzati propaganda, amit semmilyen ténnyel nem tudnak alátámasztani.

– Akkor menjünk sorba az állításain. Azt mondta, kevesebb az egyéni fejlesztés, kevesebb a bukás. Ez így van?

– Ez jó lenne, de mi még nem látjuk az adatokat, nem tudjuk, kevesebb-e a bukás. A Covid-járványnak „köszönhetően” kiadták ukázba, hogy ne buktassanak gyerekeket, vagyis ha kevesebb a bukás, abban erőteljesen benne van a járvány is. Azt pedig, végképp nem tudjuk, hogy a diákoknak milyen a tényleges tudásuk, milyen kompetenciáik vannak, az abszolút nincs értékelve, nem tudja senki. Az helyes, hogy a járvány alatt – akit lehetett – megpróbálták elérni, benntartani a rendszerben – nyilván igyekeztek menteni a menthetőt.

– A helyettes államtitkár szerint azután, hogy bevezették a teljesítményértékelést, az egyéni béralkut és a pluszjuttatást, az oktatók elégedettek a bérükkel. Valóban?

– Az egyéni béralkuval megetették a munkavállalókat, akik először elhitték, hogy több pénzt kapnak, de most kezdik tapasztalni, hogy egyesével „lepattannak” a munkáltatóikról. A Pedagógusok Szakszervezetéhez számos olyan visszajelzés érkezett, hogy – a mi tanácsunkra – levélben keresték meg a főigazgatót és a kancellárokat, és az egyéni béralkura hivatkozva, bértárgyalást kezdeményeztek, béremelést kértek. Mindenkit elutasítottak azzal, hogy nincs pénz. Ezek a munkavállalók kikerültek a közalkalmazotti státuszból, de most már tudják, hogy a számukra 30 százalékosnak hazudott – tudjuk, hogy csak 23-24 százalék – átlag béremelés gyakorlatilag eltűnt, az elmúlt évek inflációja felzabálta az egészet. Időközben a közoktatásban dolgozók 2x10 százalék szakmai ágazati pótlékot kaptak, így a közoktatásban a pedagógus életpályamodell alá tartozó pedagógusok bére nemcsak, hogy elérte, de el is hagyta a szakképzési fizetéseket. Számos olyan közismereti tanár van a szakképzésben, aki magasabb bért kapna a közoktatási rendszerben, mint amennyit a szakképzésben kap. Ez az egyéni béralku teljesen munkavállaló-ellenes. A szakszervezet azt mondja, a kollégáknak kollektív béralkut kellene kötniük helyette, mert az mindig erősebb, mint az egyéni béralku. Emellett a reformmal rengeteg olyan pluszmunka keletkezett a szakképzésben, amit nem fizetnek ki.

– Tudna erre példát mondani?

– Két évvel ezelőtt a Klebelsberg Központnál sikerült a PSZ-nek elérni, hogy a középiskolai felvételikben – ami szombati napon van és 150 százalékkal kellene kifizetni – való közreműködést ismerjék el többletmunkaként, és fizessék is ki a kollégákat. A szakképzés ezt nem hajlandó elismerni. Vagyis Pölöskeiné hiába állította legutóbb, hogy a szakképzésben minden plusz munkát külön fizetnek, ez nem így van. A másik, hogy bevezették a kötelező ágazati alapvizsgákat – ami a szakmunkásképzésben a 9. évfolyam második félévében van, a technikusi képzésben pedig a 10. évfolyam második félévében Ez egy komplett vizsga, ennek az anyagát össze kell állítani, erre a vizsgára föl kell készíteni a diákokat, a szóbeli és írásbeli vizsgákat értékelni is kell. A szakszervezet még mindig küzd az ITM-mel, mert ezért senki egyetlen fillért sem kap. Vagyis ezért külön megbízási szerződéseket nem kötnek, holott mi utaltunk már rá, hogy ez a vizsgáztatás teljesen analóg példája az érettségiztetésnek, aminek a díjazása jogszabályban rendezett. A PSZ az érettségire vonatkozó díjazást kérte erre is, az ITM pedig úgy tesz, mintha nem is értené ezt a problémát. Leporolták a 2000-es évekből a minőségbiztosítási rendszert, és előírták bevezetését is, de sem projektet nem indítottak, sem komolyabb támogató környezetet nem biztosítanak ehhez az iskoláknak. A 2020-as átalakulás idején, a Covid kellős közepén – amikor mindenki otthon rettegett – kiküldtek egy olyan teljesítményértékelési táblázatot, amit előzetesen senkivel sem egyeztettek, tehát nem tudták előre az iskolák, hogyan értékelik a dolgozók teljesítményét. Ez az az „értékelési rendszer”, amit azóta se látott senki átalakítva, pedig számos problémát jeleztünk vele kapcsolatban. Például, hogy a szakképzésben dolgozó közismereti tanárok sok helyen hátrányban vannak, mert egyszerűen nem tudnak pontokat szerezni szakmai versenyeken, szakmai kiállítások látogatásakor. Kértük, hogy finomítsák, vagy legalább tegyék szakterületenként külön, de ez sem történt meg. Az benne van a jogszabályokban, hogy három évente kötelező lesz az igazgatónak a már említett táblázat szerint minősíteni a kollégákat. Az azonban nincs se a szakképzési törvényben, se annak a végrehajtási rendeletében, hogy ez automatikusan béremeléssel járna. Így még az is előfordulhat, hogy a kollégának nemhogy stagnálna, de csökkenhet is a bére, mert azt mondják, hogy bizonyos dolgokat nem teljesített. Vagyis egyáltalán nincs biztosítva a garantált előmenetel. Ennek kidolgozását és jogszabályokba tételét már régóta követeli a Pedagógusok Szakszervezete.

– Az ilyen reformok korábban hogyan zajlottak?

– Voltak projektek, amelyekhez az iskolák és a tanárok kaptak plusz segítséget. Most úgy viszik át a reformokat, hogy nincsenek projektek, nincsenek plusztámogatások. Leporoltak 2000-es évekbeli reformokat, de projektek nélkül, és 180-200 oldalas, érthetetlen nyelven fogalmazott útmutatókat küldenek ki hozzájuk. Nem egyenlő az elbírálás sem, nem ugyanannyi finanszírozást kapnak az egyházi és az alapítványi iskolák, mint az államiak. Itt kivételesen fordítva van, mint az állami oktatásban, itt az egyházi és az alapítványi iskolák bizonyos támogatásokat nem kapnak meg, míg az államiak megkapják.

– Mi a helyzet azzal, hogy a tanulók 8-16 ezer forintos alapösztöndíja mellett a rászoruló gyerekek már kapják az Apáczai-ösztöndíjat is?

– Az ösztöndíj jó dolog, azt igen sokan nagyon régen szerették volna, minden szakképzésben érdekelt társadalmi partner és politikai erő támogatta, és a PSZ is mindig hangsúlyozta, hogy ebben a reformban ez az egyetlen igazán pozitív elem. De arra azért fölhívnám a figyelmet, hogy ugyanúgy, mint ahogyan 2012-ben a köznevelési törvényben a pedagógusok bérét a minimálbérhez kötötték, majd két év múlva elszakították tőle, most ez évtől az ösztöndíjaknál ugyanez az elszakítás megtörtént. Vagyis az idén már nem emelkedik a minimálbérrel együtt a képzési ösztöndíj. Ennek a hatása már most is jelentkezik, de két-három év múlva különösen meg fognak döbbenni a diákok, hogy nem kapnak többet, mint két-három évvel korábban. Egyébként, ha a 200 ezres minimálbérrel számolták volna – mert az ösztöndíj a minimálbér bizonyos százalékához volt számolva, az volt a számítás alapja - az ösztöndíj már az idén is emelkedett volna.

– Tavaly fizették ki először a pályakezdő támogatást, ezt az egyszeri nagy összeget, 300 ezer forintot azoknak, akik sikeresen letették a szakmai vizsgájukat…

– Ez, ahogy az ösztöndíj is, pozitív dolog, támogatni kell, de itt is az történt, mint az ösztöndíjnál, elszakították a minimálbértől. Az értékállósága két-három év múlva ugyanúgy megkérdőjeleződik, mint az ösztöndíjnak.

– Bevezették az okleveles technikusi képzéstípust, amelynek teljesítése felvételi pluszpontokkal jár, ha a fiatal a meghatározott egyetemi képzésen folytatja tanulmányait. Ez mennyire előremutató lépés?

– Az, hogy a közép- és a felsőfok együttműködik, és segítik az átmenetet, a továbbtanulást, az alapvetően jó. De maga az „okleveles technikus” egy szélhámosság, szemfényvesztés, szómágia, mert oklevelet egyetem végén adnak, így lesz valaki okleveles gépészmérnök vagy okleveles orvos. Oklevelet nem is lehetne adni, csak a felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó képzésekben. A felsőoktatási törvény még ma is kizárja az oklevél szó használatát más képzéstípusban. A tanuló végül is kap egy technikusi végzettséget, aminek bizonyos tartalmait beszámíthatják a felsőoktatásban, krediteket lehet érte kapni.

– De a sima technikusi vizsga is emelt szintű érettséginek számít és szakképesítést is ad…

– Ez már a 2013-ban bevezetett új iskolatípusnál is így lett volna, az akkor megkezdett tanulmányoknál hozták ezt be. Az ötödik érettségi tárgy a szakképzésben az a kötelező szakmai tárgy volt, ami „magasabb szintűnek” minősült volna, de időközben rájöttek, hogy ilyen nincs, és akkor a végzős diákok választhattak, hogy a közép-, vagy az emelt szintű vizsgát teszik-e le. Azután, mikor megnézték, hogy az emelt szintű szakmai érettségi vizsga milyen feltételeket tartalmaz, még az oktatók nagy része is meg volt döbbenve, mert a megszervezésük feltételei nagyon sok helyen hiányoztak. Ez lett most kötelező azzal, hogy öt éves lett a képzés, és az ötödik év végén kötelező a technikusi vizsga, az pedig egyenlő az emelt szintű érettségi vizsgával. Vagyis a tanuló eszi, nem eszi, nem kap mást, mint a kötelező emelt szintet. Az elvvel, hogy segíteni akarják a felsőoktatásba való átmenetet, alapvetően egyet lehet érteni, de, hogy milyen kompetenciák vannak mögötte ténylegesen, az már egy másik kérdés. Ez ugyanaz, mint a bukás csökkentése. Az jó, hogy a gyerek bennmarad az oktatásban, de a tényleges tudás mögötte megkérdőjelezhető.

– Orientációs évfolyamot indítottak, ami már 25 iskolában, 273 diákkal működik is. Ez pozitív intézkedés volt?

– Az orientációs évfolyam alapvetően jó dolog. Jó, hogy föl akarjuk zárkóztatni a gyereket, és segíteni akarjuk abban, hogy dönteni tudjon, milyen irányba akar továbbmenni. Viszont nincsenek hozzárendelve a források. Pedig ehhez többlet óraszám kellene, kiscsoportos bontások kellenek, sok plusz gyakorlati foglalkozás, plusz gyárlátogatás, plusz kirándulás. Ezekhez sok-sok erőforrás, módszertani támogatás, de az implementáció már nincs a megfelelő mértékben megtámogatva. Vagyis ezek félkész, befejezetlen reformok, amelyek elméletben hiába jók, ha nincs mögéjük téve az, ami végig segítené.

– És a műhelyiskola, ami a 16 éven felülieket várja gyakorlatorientált, 6-24 hónapig tartó képzéssel, és aminek az a sajátossága, hogy a diák nem az iskolapadban, hanem tanműhelyben vagy vállalati körülmények között, mester–inas kapcsolatban sajátíthatja el valamelyik részszakmát?

– A műhelyiskola is szemfényvesztés, azért, mert bekényszerítik a diákokat egy feudális áthallású „mester-inas” kapcsolatba, mint a céheknél volt a középkorban. Itt főleg részszakmákat tanítanak. Vagyis egy nagyon laza adminisztratív intézkedéssel megint átírják a statisztikákat. Sarkítva mondom, ez olyan, mintha valaki elvégezne egy „tisztasági menedzser” tanfolyamot, ami magyarul takarítót jelent, de a részszakmából a söprés-portörlésnél kiszáll, és a különböző vegyszerekkel való tisztítást ő már nem tudja. Kap egy részszakmáról szóló bizonyítványt. Elméletileg van végzettsége, gyakorlatilag ezt a végzettséget csak nagyon kevés helyen fogja tudni használni. Ezt a 2000-es években úgy hívták, hogy felzárkóztatás, a 2010-es években, hogy Hídprogram, most úgy hívják, hogy műhelyiskola. Akárhogy lehet hívni, az a kérdés, hogy milyen tartalommal töltik meg, és, hogy rendelnek-e hozzá elegendő erőforrást. Nem elég a diákot egy képzésbe belökni, ami ráadásul nem is adekvát, ahhoz módszertani segítség is kell, hogy eredményes legyen. Attól, hogy másképp hívják, még nem biztos, hogy a lényegét tekintve, ez a reform végigmegy. Ennek a reformnak az a súlyos problémája, hogy befejezetlen, de pénz, paripa, fegyver nélkül akarnak vele valós eredményeket elérni. 

– De új alapokra helyezték a munkáltatókkal a kapcsolatot…

– Ennek az eredménye eddig nem látszik. Nem véletlen, hogy – szemben az eddigi tanulószerződéssel, ami nyilvános adat volt –, titkolják a szakképzési munkaszerződések számát. Nincs nyilvános adat róla. Ugyanakkor tudjuk, hogy sok munkáltatónak anyagilag ez nem éri még meg, tehát egyáltalán nem rendezettek a gyakorlati oktatás új szabályai. A megszüntetett OKJ-val kapcsolatban pedig el kell mondani, már most több a szakma és a szakképesítés, mint a megszűnt OKJ-ban volt. Ez megint a szómágia. Átnevezték az Országos Képzési Jegyzéket Szakmajegyzékre és azzal az indokkal, hogy akkor csökkentik az oktatható szakmák számát. Az OKJ-ben 767 állam által elismert kimenet volt, most a „reform” után már jóval 800 fölött van az államilag elismert kimenetek száma. Szét akarták választani az iskolai és a felnőtt kimeneteket, ehelyütt számos esetben sikerült azokat megkettőzni, mégis sok képesítés esetén megszüntették az OKJ-nak azt a pozitívumát, hogy adott esetben ugyanazt a szakmát intenzív gyorstalpalóval el lehetett végezni egy OKJ-tanfolyamon, vagy meg lehetett tanulni mélyebben az iskolai képzésben. Most kétféle képzés létezik egy iskolai, és egy felnőttképzés. Vagyis nem tudják föltalálni a lyukat a sajton, mert attól, hogy azt nem lyuknak, hanem kis kerek nyílásnak nevezem, attól még lyuk. Ez a szómágia az egész szakképzési rendszert 12 éve jellemzi. Az anno nagyon beharangozott ágazati képző központokról pedig nem nagyon halljuk, hogy tömegével alakulnának a különböző térségekben. Vagyis nem az ágazati képző központokba kellene a pénzt önteni, hanem a munkahelyi és az iskolai tanműhelyeket kellene fejleszteni, és XXI. századivá tenni, hogy annak a gyereknek, aki kikerül az iskolából, és a munka világában próbál boldogulni, ne kelljen majdnem a nulláról kezdeni a munkát a szakmájában.