A Béketanács tükörként megmutatja Orbán külpolitikai mozgásának rugóit és céljait

A magyar kormány és a sajtója által a múlt hét legjobban domborított eseménye a Donald Trump által létrehozott Béketanács alapító okiratának az aláírása volt, amit a nagy presztízsű Davosi Világgazdasági Fórum tekintélyét kihasználva, kvázi partizánosan, annak a farvízén a svájci üdülővárosban írt alá az amerikai elnök és a meghívásának végül eleget tevő 19 vezető politikus, illetve üzletember. Köztük volt Orbán Viktor is, akinek ez a meghívás olyan jól jött, mint egy falat kenyér éhínség idején: a választási véghajrában vesztésre álló, a tematizálásban Magyar Péter után kullogó Orbán ismét kidülleszthette a mellét, hogy mekkora spíler ő a világpolitikában. 

A dugába dőlt trumpi terv

Trump a Béketanácsot egy új világrend alapjaként képzeli el – ami azonban már az alapítás pillanatában dugába dőlt, hiszen a meghívottak túlnyomó többsége szinte csuklóból elutasította a részvételt – mint Franciaország, Norvégia, Svédország, az Egyesült Királyság és még a korábban Orbán-kedvenc Meloni-vezette Olaszország is. Ugyan pontosan nem lehet tudni, hány országot hívott meg az öntörvényű amerikai elnök a Béketanácsába, ő maga 59-et emlegetett. Igaz, volt, akinek a meghívását azóta sértődötten visszavonta, Mark Carney kanadai miniszterelnök járt így az elhíresült davosi beszéde után. Mások azt üzenték, hogy kivárnak még – a többi között Németország. Izrael sem vett részt a ceremónián, holott a csoport megalakításának a deklarált célja éppen a Gázai övezet béketeremtése lenne – igaz, az alapító okirat egyetlen egyszer sem említi név szerint a régiót. S habár Ukrajna is kapott meghívót, nem hallani arról, mit lép erre Kijev. A globális szinten legnagyobb játékosok közé tartozó Oroszország és Kína egyelőre még „vizsgálja”, mit lépjen. India pedig ugyan kapott meghívást, de képviselőjét nem küldte el Davosba, s valójában nem is tudni, miként reagált. Érdemes megemlíteni a pápát, aki egyelőre azt jelezte, fizetni nem fog a belépésért.

Az általunk ismert világrend szétverése

Ugyanennyire sokatmondó, hogy kik rohantak Trump első hívó szavára, milyen országot képviselnek ők, akikkel Orbán Viktor közösen akarná megváltani a világot. Magyar szempontból (is) a Béketanács valójában egy tükör, amely megmutatja, hogyan képzeli el Orbán és köre Magyarország helyét a trumpi érának köszönhetően szétesőben lévő, fragmentált globális rendszerben. 

Az egy dolog, hogy Donald Trump (pontosabban a csapata) milyen deklarált és kevésbé deklarált, ám egyértelmű célból ötlötte ki a Béketanácsot, nem szólva arról, hogy milyen globális fórum lehet az, amelynek örökös elnöke az önmagát annak kikiáltó Trump, s amelynek vezetésében úgy maradhat tag egy ország (az adott vezetője?), ha leperkál 1 milliárd dollárt. A testület narratívája már eleve vitatott, merthogy Trump megfogalmazása szerint: „a Béketanács az ENSZ-szel együttműködésben azon fog dolgozni, hogy „véget vessenek a világban a konfliktusoknak”; a célja azonban valójában egy újabb szög az általunk ismert világrend általa (eddig sikeresen) ácsolni szándékozott koporsóján. 

De függetlenítsük most el magunkat ettől, s vizsgáljuk meg inkább azt, mit tükröz Orbán Viktor csatlakozása ehhez a társasághoz. Megnézve az aláírók személyét, és azt, mit képviselnek ők és az általuk irányított országok, megmutatja, milyen nemzetközi kapcsolatrendszerben gondolkodik Orbán, aminek – ne legyenek illúzióink(!) – nem elhanyagolható oka, mint hogy ő és körei milyen konkrét politikai és gazdasági érdekeket látnak ezekben a kapcsolatokban.  

Orbán a saját érdekét nézi

Azt minden magyar a saját bőrén tapasztalja, hogy Orbán és a rezsimje 2010 óta tudatosan eltávolodott a klasszikus, értékalapú euroatlanti diplomáciától, elmozdulva egy tranzakcionális, vezetőközpontú modell felé. A külpolitikáját (már ha van ilyen) a saját belpolitikai céljai vezérlik: az, hogy saját magát a világpolitika tényezőjeként szerepeltesse, azzal az álságos indokkal, hogy az ország mozgásterét próbálja növelni, ám valójában ezzel is csak a saját hatalmát igyekszik erősíteni, stabilizálni, nem kis részben azzal a céllal és módszerrel, hogy a mögötte, mellette álló hazai „üzleti” köröket helyzetbe hozza. 

Orbán külpolitikájának központi célja nem az elveken alapuló, a szövetségesek iránti lojalitást szem előtt tartó politika, ugyanakkor Magyarország – a méretéből és gazdasági súlyából fakadóan – nem lehet globális hatalom, így csakis érdeken, pénzen alapuló stratégia mentén lép fel a világszínpadon. A davosi aláírók köre pontosan ezt a logikát tükrözi.

Kik is voltak az aláírók Donald Trump és Orbán Viktor mellett?

Javier Milei, Argentína elnöke 
Nikol Pasinján, Örményország miniszterelnöke 
Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnöke 
Salman Is bin Al Khalifa, Bahreini sejk
Roszen Zseljazkov, Bulgária ügyvivő miniszterelnöke 
Prabowo Subianto, Indonézia elnöke 
Ayman Safadi, Jordánia miniszterelnökhelyettes, külügyminiszter 
Kaszim-Zsomart Tokajev, Kazahsztán elnöke 
Vjosa Osmani-Sadriu, Koszovó elnöke 
Gombojavyn Zandanshatar, Mongólia miniszterelnöke 
Nasser Bourita, Marokkó külügyminisztere 
Shehbaz Sharif, Pakisztán miniszterelnöke 
Santiago Peña, Paraguay elnöke 
Sheikh Mohammed bin Abdulrahman binJassim Al Thani, Katar miniszterelnöke és külügyminisztere
Faisal bin Farhan Al Saud herceg, Szaúd-Arábia külügyminisztere 
Hakan Fidan, Törökország külügyminisztere 
Khaldoon Al Mubarak, Egyesült Arab Emírségek a nemzetközi politikában is befolyásos üzletember 
Shavkat Mirziyoyev, Üzbegisztán elnöke

Kik ők, és mit képviselnek?

Hogy kontextusba helyezzük, a fentieket, „csoportosítsuk” az aláírókat. Mármint Orbán szemszögéből.

A tapasztalat azt mutatja, hogy Orbán legerősebb nemzetközi kapcsolatai ott alakulnak ki, ahol kézzelfogható stratégiai érdek van jelen, nem elhanyagolva a saját és körei stratégiai érdekeit. Azerbajdzsánnal az energiaellátás, Törökországgal a migráció és a regionális biztonság, Donald Trump körével az ideológiai és politikai legitimáció teremti meg az együttműködés alapját. Ezek a kapcsolatok gyakran szembe is mennek az Európai Unió fő sodrával, de ez cél is. Orbán bevallott célja ugyanis, hogy bot legyen a küllők között az EU-szövetségesek számára. Azerbajdzsán elnöke, Ilham Alijev – Trump meghívására – személyesen részt vett a davosi aláírási ceremónián, s bár Erdogan török elnök személyesen nem, de a külügyminisztere, Hakan Fidan megjelent, hogy hazája nevében odabiggyessze a szignóját a dokumentumra. 

Vannak olyan aláírók, akik Orbán úgymond ideológiai szövetségesei, s tagjai a talán leginkább globális szuverenista klubnak nevezhető körnek. Ilyen például Argentína új elnöke, Javier Milei, aki az Orbán-féle álságos „nemzeti szuverenitás” képviselője, ám aki, s a hozzá hasonlók valójában a liberális elit ellenfelei, erőskezű – hogy úgy ne fogalmazzunk – diktatórikus vezetők. 

S akkor ott voltak a közel-keleti szereplők – a katari miniszterelnök, a szaúdi külügyminiszter vagy éppen az Egyesült Arab Emírségek gazdasági és politikai lobbistája –, akikkel nem ideológiai alapon, hanem „pragmatikusan” működik együtt a jelenlegi magyar rezsim. Ezek az országok, azok vezetői a pénz, az energia (s a korrupció???) miatt fontosak Orbán és körei számára. Emlékszünk még arra, hogyan akarta erővel is átjátszani Budapesttől a rákosrendezői területet az Egyesült Arab Emírségekből érkező Eagle Hills Group számára a kormány, s hogyhogy nem a saját lábon nemzet lánya és veje sétafikált barátságosan a magyar fővárosban annak tulajdonosával? Vagy emlékszünk arra az esetre, amikor Orbán Viktor  – amúgy egy focimeccs apropóján – azt nyilatkozta hogy Khaldoon Al Mubarakot kiváló embernek tartja, akinek ki szokta kérni a véleményét a gazdaságról, a nemzetközi összefüggésekről is. Neki legyen mondva!

S van egy harmadik csoportja is az aláíróknak: azoknak az országoknak a vezetői, amelyekhez, akikhez más érdeke nemigen fűződik az orbáni külpolitikának (ha annak lehet egyáltalán nevezni), mint az, hogy demonstrálják: ő egy elfogadott világpolitikai szereplő. Ebben is van persze ráció: hiszen bizonytani kell a folyamatos külpolitikai kapcsolatrendszer meglétét, amikor – miként ez évek óta tapasztalható – a presztízzsel rendelkező országok vezetői, elsősorban a szövetségeseink, nem hívják látogatásra Orbánt, s nem is jönnek Budapestre (emlékezzünk csak a soros magyar uniós elnökségre!). Donald Trump és Vlagyimir Putyin, no meg Hszi Csin-ping mellett kellenek még „töltelékek” is, mint a Türk Tanács tagjai. Ez utóbbiak közül jelen volt Davosban több is. Orbán külpolitikája ezek fényében globálisnak és sokszínűnek tűnhet, még ha a tényleges súlyuk csekély is.

Böngészve az aláírók listáját, szembetűnő: a nemzetközi politikában számottevő szereplők – s nem is csak a nagyágyúk – nem szerepelnek rajta. Mint már szó volt róla, nem volt jelen, és nem jelzett még vissza a meghívás elfogadásáról sem Putyin, sem Hszi. Ezzel Orbán külpolitikájának két sarokköve hiányzik a trumpi Béketanácsból. Az a két sarokkő, amely mellett hóban, fagyban kitart Orbán, akár – elsősorban Kína esetében – még finoman ugyan, de szembeszállva Donald Trumppal is. Az okát valójában nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy régóta hallani pletykákat Putyin és Orbán kapcsolatának a valós okairól, arról, miért feküdt be a Kremlnek Orbán 2009 után. S persze vannak konkrét jelek és tények is. Miként a nagy kínai térnyerés okaként is gyakran hallunk teóriákat – ezek talán egy boldogabb, új Magyarországon nyilvánosságra is kerülnek...

Búcsú az értékalapú (kül)politizálástól

Merthogy – miként arról fentebb már szó esett – Orbán fellépésében a nemzetközi porondon nyoma sincs az értékalapú külpolitikának, annak célja az Európai Unió egységének a bomlasztása; az „illiberalizmus”, a jogállamiság semmibe vételének a terjesztése, mindezt az autoriter rendszerekkel való normalizált együttműködés folytatásával (is); valamint az üzlet, nem kis részt az energián keresztül.

Mindez mérhetetlen károkat okoz Magyarországnak, a magyaroknak. Mert persze rövid távon ugyan növelheti Magyarország láthatóságát és mozgásterét, hosszú távon azonban nő a kockázata annak, hogy teljesen elszigetelődünk az EU magjától (ez tulajdonképpen már meg is történt), miközben olyan partnerekhez kötődünk, akiknek az elköteleződése kizárólag érdekvezérelt és időleges.