A Biden elleni vádemelés zavarkeltés, de válságot üzen
Sehová sem vezet az amerikai Képviselőház elnöke által indított vádemelési eljárás az elnök ellen, ám mindenképpen azt jelzi, hogy válság van. McCarthy hiheti azt, hogy ártalmatlan, amit művel, mert a demokrata többségű Szenátus sosem szavazza meg Biden menesztését – mutatott rá a The Washington Post.
Csakhogy a lépésnek ára van. Hiszen új normát jelent a szemet-szemért megtorlásban. Innentől kezdve bármelyik elnök számíthat hasonló elbánásra, ha a másik párt van többségben az alsóházban. Azaz leértékelődik az az eszköz, amit arra találtak ki, ha egy elnök súlyosan visszaél hatalmával. Egyben azonban ezúttal csupán vesztegeti a törvényhozás idejét – olvasható a The Washington Post előfizetői számára elérhető írásában.
Persze ilyen ügyben a demokraták sem szeplőtelenek, de ők csak akkor vonták alkotmányos vádemelési eljárás alá Trumpot, amikor arra már egyértelmű bizonyítékok voltak. A Biden elleni vád viszont gyenge lábakon áll. Ezért nagyon úgy fest, hogy az egész felhajtás csupán igyekszik összezavarni a köröket, amikor a korábbi elnökre négy per is vár.