A Deutsch-unokaöcs párizsi konzuli kinevezése hű képet fest a külügyi rendszer komolyságáról

A Szabad Európa információi szerint mindösszesen nyolc hónapnyi minisztériumi munka után Szijjártó Péter miniszter konzulnak jelölte Deutsch Domonkost, Deutsch Tamásnak, a Fidesz EP-képviselőjének 24 éves unokaöccsét, aki semmilyen külszolgálati tapasztalattal nem rendelkezik. Jelenleg a pozícióra való felkészítése zajlik, és valamikor 2023 elején foglalhatja el szolgálati helyét a francia fővárosban. Mint utóbb közölték csak a párizsi olimpia idején lesz attasé, utána hazatér. De azért figyelemre méltó, hogy csak tavaly szeptember 30-án vették fel a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, kifejezetten Szijjártó kérésére. A sportdiplomáciai főosztályon kezdett dolgozni, már eleve nem a kezdő pozíciót jelentő kormánytanácsosként (ne adj ’isten, esetleg gyakornokként), hanem egyből vezető kormánytanácsosként. Kedvéért a főosztály létszámát is kibővítették.

Van-e szabály, ki és hogyan léphet előre a külügyi munkában, kit s hogyan, milyen feltételekkel neveznek ki külszolgálati pozíciókba? Van-e norma és/vagy gyakorlat? Balázs Pétert kérdeztük.

Az erre vonatkozó szabályrendszer az aktuális minisztertől és a minisztérium belső részének a rendjétől függ, de egy biztos, normál körülmények között van egy pályázati rendszer – kezdte válaszát a korábbi külügyminiszter, aki felidézte a Hírklikknek, hogy az ő idejében (a Bajnai-kormány alatt volt a magyar diplomácia irányítója) milyen volt ez a szisztéma.

„Én a pályázati rendszerben hiszek, mert egyrészt demokratikus, ad a jelentkezőknek esélyt, és megfelelő versenyben történik a kiválasztás” – szögezte le. Mint mesélte: minisztersége alatt az akkor már régóta létező pályázati rendszert erősítette és csiszolgatta. Minden évben meghirdették a küszöbön álló külszolgálati váltásokat, a betöltendő új helyeket. Lehetett pályázni, a pályázatokat egy bizottság bírálta, úgy dőlt el, hogy kit hova küldjenek külszolgálatra. A meglévő szisztémát annyiban módosították, hogy háromról kettőre csökkentették a megpályázható pozíciókat, mert komolytalannak tartotta, hogy valaki egyszerre három helyre is pályázzon. Kidolgozták továbbá az előképzettségi feltételeket, megkövetelve – természetesen – azt, hogy az adott helyre vonatkozó sikeres pályázó beszélje a fogadó ország nyelvét, valamint kértek egy motivációs levelet is, amiben a többi között arra voltak kíváncsiak, hogy a pályázó miért pont oda pályázik, mi köti ahhoz az országhoz, kultúrához, stb.  És meg egy dolgot megemlített: az ő idejében legalábbis kikötöttek egy minimális szolgálati időt a külszolgálati poszt elnyerése egyik feltételeként; akkor legalább három, a minisztériumban eltöltött év számított normálisnak. Egyébként pedig két külszolgálat között is el kellett telnie legalább három évnek, hiszen az a jó, ha minimum ennyi ideig itthon szokja a légkört, szívja a levegőt a munkatárs. A külszolgálat feltételei közé sorolta még a belső tanfolyamok elvégzését, a sikeres vizsgákat, amelyekkel tesztelik a pályázó közszolgálati ismereteit (mint mondta, a belső előremenetelhez is szükséges a szakma ismerete).

Végezetül kitért a külszolgálati megbízás elnyerésének alsó korhatárára, ami „adja magát”. Ahogy levezette: alsó hangon 27-28 évesnek kell lennie az illetőnek, tekintve, hogy a diploma megszerzése után legalább három évet el kell (legalábbis 2010 előtt el kellett) tölteni idehaza a minisztériumban azelőtt, hogy egyáltalán szóba jöhet(ett) a külszolgálati megbízás elnyerése. „Nem tudom, most hogyan van, mennyit hagytak meg – ha egyáltalán – a rendszerből, annak elemeiből, de az egyértelműen látható, hogy ma a politikai, családi kiválasztás dominál” – szögezte le.

A világban másutt mi a gyakorlat? – kérdeztük Balázs Pétert, aki hasonló dolgokról számolt be, mint ami korábban idehaza is megszokott volt. Egy dolog a diplomaták kiválasztása, az, hogy kit vesznek fel a külügyminisztériumba: ehhez egy eléggé komoly felvételi vizsgán át vezet az út, ez már eleve szűri a jelentkezőket. A belső előmenetelnek pedig vannak lépései, fokozatai. Például az Egyesült Államokban nagyon komoly folyamaton kell végigmenni ahhoz, hogy valaki eljusson a nagykövet-helyettesi beosztást jelentő első beosztotti szintre – ez persze az USA-ban különösen fontos, hiszen az első beosztott gyakorlatilag a nagykövetség vezetője, lévén a nagykövetek politikai kinevezettek, („emlékezzünk csak Budapestről André Goodfriendre”). 

S hogy mennyire veszik komolyan ezt? Annak idején egy éves tanulmányi szabadságot is kivehetett valaki azzal a céllal, hogy felkészüljön a kiküldetésre – magyarázta. Magyarországon egyébként a nagyköveteket már a kormány javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, a miniszterelnök állásfoglalásával, s miniszterelnöki szinten szokták eldönteni a fontosabb posztokat, annak ugyanis politikai üzenete van, hogy kit neveznek ki például Moszkvába, Pekingbe, Washingtonba – mutatott rá. 

Mit kell tudni konkrétan a konzulokról? – kérdeztük. Egyrészt azt, hogy a „normál” konzul nem keverendő össze a tiszteletbeli konzullal – hívta fel a figyelmet Balázs Péter. A konzuli ugyanannyira komoly szakma, mint ahogy az más szakdiplomatáé, a gazdaságitól a kulturálison át a sajtóattaséig. A Külügyminisztériumban a konzuli főosztályon készítik fel ezeket a szakembereket, illetve gondozzák a tudásukat, ismereteiket. Lényegében a belügyben kellene őket kiképezni, hiszen ők azok, akik mindenféle állampolgársági, válóperes, örökösödési, gyerekelhelyezési, stb. ügyekben képviselik az országot, fogadnak be és küldenek haza döntésre fontos ügyeket, dokumentumokat – magyarázta a korábbi külügyminiszter. 

Írásban fordultunk a témába vágó kérdéseinkkel a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályához. Amint megkapjuk a válaszokat, azokat ismertetjük az olvasóinkkal.