A Dunaferr is fuldoklik
Ha él a gyár, él a város! Dolgozni akarunk – zúgja a tüntető tömeg a dunaújvárosi vasmű előtt hétfőn délután. Az ország ugyan most a dunai árvízre figyel, de a Dunferr is fuldoklik, még ha nem is a magas vízállás miatt.
Hétfőn délután tüntetésre hívta a dolgozókat a Vasas helyi szakszervezete, mert hónapok óta csak zűrzavaros kommunikáció és ígérgetés van, miközben folyamatos gondok vannak a fizetésekkel. „Nem ti vagytok kedves kollégák, akik miatt ez a gyár újra és újra a szakadék szélére kerül. Az utolsó órában vagyunk, mi dolgozni és termelni akarunk. Követeljük a Dunai Vasmű újraindítását” – mondta beszédében Dunaújvárosban Magyar Zoltán, a szervezet helyi elnöke.
Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője is jelen volt a rendezvényen, hogy kiálljon a magyar dolgozók érdekei mellett, közvetít a gyár munkavállalói és a kormány között. Az MSZP álláspontja világos, a magyar dolgozók és a magyar családok érdeke sokkal fontosabb, mint a tőke profitja. Ebben az ügyben felelőssége van a munkáltatónak és a kormánynak is. Fejezzék be a sumákolást – fogalmazott a szocialisták közösségi oldalán Komjáthi Imre.