A Fehér Házban az ellenkezője történik annak, mint amit Orbán szeretne

HírKlikk 2025. augusztus 18. 19:00 2025. aug. 18. 19:00

Ma este találkozik egymással Trump és Zelenszkij, majd az Európai Unió és a NATO csúcsvezetőivel is egyeztetnek. Balázs Péter szerint óriási a jelentősége annak, hogy ezek a vezetők is ott lesznek az egyeztetésen. Ezt pont nem szerette volna látni Orbán Viktor, aki korábban már többször leírta az unió vezetőit – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában a volt külügyminiszter.

Az alaszkai tárgyalás előtt még a könnyed, kedélyes Trump volt látható, aki – sokak számára megdöbbentő módon – a legnagyobb tiszteletadás mellett, vörösszőnyeggel fogadta a háborús bűnöst, sőt még tapsolt is neki.

Az alaszkai találkozó után Balázs Péter szerint látható volt, hogy Putyin sugárzott az örömtől, Trump viszont egy összetört, megfáradt öregember látszatát keltette, aki ráadásul egy kicsit zavarosan is beszélt. Sokak szerint Trump kiemelte Putyint a nemzetközi elszigeteltségből, cserébe azonban nem kapott semmit. A fegyverszünethez egyetlen lépéssel sem kerültek közelebb.

Ezek után Balázs Péter szerint a világ azt mondja, hogy csak Trumpra és Putyinra ne bízzuk a globális biztonság jövőjét. Ezért is lesz hétfő este példátlan felvonulás a Fehér Házban. Ott lesz többek között Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Mark Rutte, NATO-főtikár, a német kancellár, a francia elnök, a brit miniszterelnök. Balázs szerint ilyen szintű diplomáciai küldöttség még soha nem járt a Fehér Házban; küldetésük lénye pedig az, hogy megakadályozzák, Trump csak Putyinra hallgatva foglaljon állást az orosz-ukrán háború kérdésében. Balázs szerint ugyanis Putyin a területcserét próbálja meg lenyomni Zelenszkij torkán, ami elfogadhatatlan.