A ferencvárosi szoborrongálás kormányzati hátszele

HírKlikk 2021. április 8. 16:30 2021. ápr. 8. 16:30

„A Fekete Életek Számítanak” mozgalom jegyében született szobor még a tervezett két hetet sem élte meg Budapest IX. kerületében: szélsőségesek egy napon belül megrongálták és ledöntötték – a hír nem kerülte el a The Times figyelmét sem.

A kemény magyar nacionalisták az istentelen multikulturalizmus jelképét látják a színes bőrűek egyenjogúságát hirdető irányzatban, de az erősen konzervatív Orbán-kormány is gyanakvással szemléli azt. A hatalompárti sajtó azt írta a mű ideiglenes felállításáról, hogy az olyan, mintha Hitlerre emlékeznének.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter pedig úgy nyilatkozott, hogy itt alapvetően egy rasszista erőről van szó, amely nem ismeri el egyenlőnek a fehéreket, illetve a színeseket – írja az előfizetőknek szánt cikkében a The Times.

 
Forrás: Hírklikk