A fiatalok pont leszarják a forradalmat
Nagyjából ez volt az utolsó komment ahhoz az íráshoz, amely szokatlanul nagy érdeklődést váltott ki olvasóink körében, és amely nagyjából arról szólt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem kormányzati megszállásáról szólt, illetve arról, hogy most esély kínálkozik arra, hogy az egyetemi ifjúság szembeszáll Orbánékkal. Arra emlékeztettünk, hogy az 1956-os forradalom is a hallgatók elégedetlenségével indult, és miután a kabinet több felsőoktatási intézménynél is fenntartót vált, azaz alapítványi formára tér át, anélkül, hogy az érintett intézmények vezetőinek, hallgatóinak véleményére kíváncsi lenne, könnyen beleszaladhat a kabinet egy nagy felháborodásba, hatalmas utcai demonstrációba. Akkorába, amely meghátrálásra készteti.
Hogy a valódi helyzetet mutattuk-e be, vagy hamisan értékeltük a történteket, netán a vágyainkat vetítettük ki, nem tudjuk, azt azonban nyugodtan kijelenthetjük: a nagy érdeklődés, a magas olvasottság, a jelentős megosztás azt jelzi: a gondolat találkozott a tábor többségének reményeivel.
Másként: a magyar társadalomban tapinthatóan jelen van a változás iránti igény, de egyszersmind az is, hogy ezt a változtatást valaki más harcolja ki. Az embereknek, egyáltalán nem túlzás az idézett írás iránti érdeklődés alapján kijelenteni, elegük van abból, amit ez a tíz év hozott számukra. Igenis van egy jelentős réteg, aki nem fordít hátat a jogállam hiányának, akit igenis zavar, hogy a Fidesz minden hatalmat magához ragadott, hogy az összes, egyébként hatalmi kontrollt szolgáló intézményt maga alá gyűrt, ugyanakkor a saját embereit hihetetlen mennyiségű pénzzel tömte tele.
Nem létezik, hogy az állampolgárok teljes közömbösséggel figyeljék, hogy a miniszterelnök édesapja milyen milliárdokhoz jut hozzá évről-évre, vagy, hogy Mészáros Lőrinc és többiek folyamatosan rátenyerelnek a közpénzre, mindannyiunk forintjaira. Nem pusztán a vájt fülű értelmiségi körben terjed annak híre, hogy itt miniszterelnöki strómanok szaladgálnak az országban, valamint az az értesülés, hogy egy valóságos erődítmény mögé bújtatva – ahol éppen most talán mélygarázs épül – folyik a pénzek könyvelése, s jutnak ki összegek valahova messzi országokba, távoli számlákra.
Még egyszer: a magyar társadalomban sokan látják, érzékelik, hogy itt nagyon nincsenek rendben a dolgok. Bármennyire is tele van a kormánypárti sajtó – a nyilvánosság kilencven százaléka – a sikerpropagandával, a másodlagos nyilvánosságot nem lehet megszüntetni, a suttogó propaganda mellé nem tudnak Facebook terroristákat állítani. Biztosan kijelenthetjük, hogy az ország nagyobbik része nem szimpatizál azzal, amit a kormánypárt és személyesen Orbán csinál, de az is igaz, hogy ez a halmaz nem egyenlő azzal a halmazzal, aki rábízná másra a kormányzást.
Sokan várnak arra, hogy legyen egy ilyen csapat, legyen egy olyan vezető, aki rátermettségben, karizmában, és főként tisztességben felülmúlja Orbánt, hogy legyen végre egy olyan miniszterelnöke az országnak, aki nem pusztán beszél a magyar emberek vágyairól, akaratáról, hanem annak megfelelően él és cselekszik.
Sokan várnak erre, de – mint ahogy fentebb említettük – arra is, hogy legyen végre valaki, aki az első bátor lépést megteszi. Hogy pontosan mit is jelent itt és most a bátorság, azt nehéz meghatározni, de valami olyasmi, ami magával rántja az összes elégedetlent. És ki más lehetne ez, mint az egyetemi ifjúság, amely – hitünk szerint – nem megalkuvó, nem bátortalan, van célja és elképzelése is egy normális országról. Ki más lenne, mint a felsőoktatásban résztvevők tömege, akik még elhiszik: egy korrupciómentes országért tanulnak, annak vezetői akarnak lenni, akik úgy gondolják, hogy a demokrácia a legfontosabb lételemük, és hogy mindazok, akik nem kíváncsiak a véleményükre, akik nélkülük döntenek róluk, nem alkalmasak a vezetésre. A romlatlan ifjúság, szoktuk volt róluk mondani, és ezekre a fiatalokra írja most a címben idézett mondatot a kommentelő, vagyis, hogy a fiatalok pont leszarják a hatalom csencseléseit.
Hát, lehet, hogy így van. Az első vihar hullámai már elülőben vannak, a hétfőre tervezett SZFE megmozdulás elmaradt, azt mondják a háttérmegbeszélések miatt. Lehet, hogy így van, de azt kell gondolnunk, hogy nem egészen; ki kell mondanunk, még sincs forradalmi hangulat, és igen, elképzelhető, hogy az egyetemi ifjúság – és most a teljes felsőoktatási hallgatói karra gondolunk --, valójában tényleg szarik arra, mi történik ma Magyarországon, hogyan züllesztik le a jövőjüket, és vele együtt őket is.
Félreértés ne essék: nem azért szurkolunk, hogy a diákok foglalják el az utcákat, szélsőséges megmozdulások közepette zavarják el a kormányunkat. Nem, nem akarunk sem harcot, sem vért, sem felfordulást. De akarnánk tisztességet. Ám – úgy tűnik – ennek még nem jött el az ideje.
