A Fidesz félti a Mátrai Erőművet a baloldaltól

HírKlikk 2021. december 4. 19:45 2021. dec. 4. 19:45

A baloldal külföldi kézre juttatta volna a Mátrai Erőművet, most pedig bezárná azt – mondta a Fidesz szóvivője szombati videonyilatkozatában.

Horváth László a felvételen kifejtette: a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt nyilatkozta, hogy az erőművet nem éri meg fenntartani, és az ott dolgozó több ezer embernek máshol kell munkát találni.

„Ez a teljesen felelőtlen és érzéketlen álláspont egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy Magyarország biztonságos energiaellátásához nélkülözhetetlen a Mátrai Erőmű működése és az itt dolgozók megfeszített munkája" – hangsúlyozta a politikus.

Horváth László aláhúzta, hogy a kormány számára az erőmű stratégiai fontosságú, ezért került újra állami kézbe, és ezért modernizálják a következő években.

A kormány a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy az energiaellátás folyamatossága és a munkahelyek megőrzése érdekében – hazai forrásból – 42 milliárd forintot juttat a Mátrai Erőműnek.

„A magyar emberek, a háztartások energiaellátása, az erőmű és az itt dolgozók munkahelye biztonságban van, és biztonságban is marad. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének pedig azt üzenjük, hogy el a kezekkel a Mátrai Erőműtől" – fogalmazott a Fidesz szóvivője.