A Fidesz naponta a magyarok képébe tolja a nacionalizmust

Ma is vannak világhatalmak, amelyek „így vagy úgy, de lőnek ránk és vannak nagyhatalmak vasmarkában tartott, illetve zsebében levő ’hatalmacskák’, akik szintén előszeretettel lövöldöznek ránk” – hangoztatta a minap Szatmárnémetiben Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes itt nem állt meg, hozzátette, ha magunkban elmondunk egy Petőfi-verset, az „büszkeséget és megtartó védelmet jelent, mintegy elhárítva az identitásunkra lőtt golyókat”.

Ez csak egyetlen, minapi példa, de naponta hallhatunk ilyeneket, sőt, ilyenebbeket a magyar „nagyság” kapcsán (is) szijjártópéterektől, a csákjánosoktól, a némethszilárdoktól, a kósalajosoktól, nem szólva a fővezírről, Orbán Viktorról. Mi indokolja, hogy a kormánytagok és a főfideszesek szinte egymást múlják felül elképesztő nyilatkozataikkal? Szentpéteri Nagy Richard véleményére voltunk kíváncsiak. 

„Van, amikor már csak ez marad nekik” – szögezte le az alkotmányjogász, politológus. Mint mondta, az ilyen a fajta nacionalizmus végül is azt jelenti, hogy már nincs semmi más, amibe kapaszkodni tudnak. Példának említette Slobodan Milosevicset, aki 1988-89-ben, amikor már látta, hogy a jugoszláv gazdaság szét fog esni, az ország tönkremegy és széthullik, akkor elővette a szerb nacionalista kártyát. De ugyanígy működik a nacionalizmus másutt is, mondjuk Ugandában – tette hozzá.

Vannak ideológiák, a konzervativizmus, a liberalizmus és a szociáldemokrácia, ezek minden területre – kultúrára, gazdaságra stb. – kínálnak válaszokat. Ugyanakkor a nacionalizmus nem ideológia, hanem csak egyfajta érzet, illetve, ha maga próbál ideológiává válni, elfoglalva a valódi ideológiák helyét, akkor végső soron nem marad más, mint maga a nacionalizmus, és az már dráma – vezette le. Úgy vélte, hogy a nacionalisták ráadásul a legbutábbak, „egy társaságban mindig a náci lesz a legbutább, aki kettőig sem tud elszámolni, neki pedig nem marad más hátra, mint a nacionalizmus”. 

S hogy mi jellemző az üres nacionalizmusra? Amikor nincs mondandó, akkor az előző napon mondottaknak éppen az ellenkezőjét hangoztatják, ami amúgy már szintén teljesen szembement a megelőző napon szajkózottal – emelt ki egy szempontot. „A Fidesz pedig éppen ezt tolja naponta a képünkbe, elég csak a Facebook-oldalaikat megnézni – nacionalista lózungok ömlenek onnan ránk, attól kezdve, hogy ’magyar észjárás’ egészen addig, hogy ’különleges náció’”.

Szentpéteri szerint egy további jellemzője ennek az a cél, hogy mások ne szóljanak bele a dolgainkba, a Nyugat semmiképpen sem, ugyanis, ha megteszi, akkor nem tudnak hibrid rezsimet, diktatúrát kiépíteni. Emlékezzünk csak vissza, Hruscsov a cipőjével verte az asztalt az ENSZ-ben, s már Sztálin is mindig ilyen nacionalista lózungokat hangoztatott, „de hát ebben semmi meglepő nincs, hiszen minden diktátor így viselkedik” – fejtegette. 

Ami pedig a Semjén hivatkozását illeti (Petőfire), Szentpéteri azt végtelenül sekélyesnek látja. Petőfinek van egy verssora (a Magyar vagyok című versében), amely így szól: „Magyar vagyok. Legszebb ország hazám” – mondja ezt az a költő, akinek az apja szerb, az anyja szlovák, az anyanyelve szlovák (nem véletlenül gondolkodott hangosan a Füstbe ment tervben, hogy „Miként fogom szólítani Rég nem látott anyám?”), evangélikus a keresztségben, s aki életében ki nem tette a lábát Magyarországról. Mégis kijelentette, hogy „a legszebb ország hazám”. Mert akart magyar lenni, nem véletlenül írta (a Máglyatűz című versében), hogy „Ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én”. De neki legalább volt azért mása is a nacionalizmusa mellett, hiszen egy végtelenül tehetséges költő és író volt, a legnagyobbak közül való. De a 19. században a felvett, vállalt nacionalizmus Petőfinél is kirekesztő volt, s egyfajta romantikától fűtve, a szabadságharcnak nevezett polgárháborúban ő is ölni akart, vérben akart úszni, és úgy is meghalni – emlékeztetett a politológus. 

„Az soha nem vezet jóra, amikor a nacionalizmus a hitünk helyére áll” – szögezte le végezetül Szentpéteri, aki emlékeztetett arra, hogy ez a fajta nacionalizmus a 19. században is kudarccal végződött magyar szempontból – szemben a többi nációval, a magyaroknak nem sikerült elérniük a céljukat, a nemzet egységét, miközben a németeknek, az oroszoknak, később a csehszlovákoknak igen. De a magyarok mindent elveszítettek. „Nem csak akkor vezetett minket vesztes pozícióba a nacionalizmusunk, a történelmünkben soha semmi nem sikerült” – fogalmazott. Hozzáfűzte: „de mi felturbózzuk ezt a vesztes ügyet, a semmit adjuk el, s jön egy Semjén, akinek nincs mondandója semmiről, még a nemzetről sem, és üres mondatokat puffogtat erről a nagy semmiről”.