A fideszes polgármester szerint Mészáros Lőrinc életvitele irritáló, ha nem javul a gazdasági helyzet, egy budapesti körzetben sem nyernek
Irritálónak tartja Mészáros Lőrinc életvitelét a XVI. kerület fideszes polgármestere.
Kovács Péter a Telexnek, Tusványoson adott interjújában azt mondta, nagyon sok vállalkozó él így, nem Mészáros Lőrinc az egyetlen, aki helikopterrel jár, csak ő valami miatt nagyon szimpatikus bizonyos médiafelületeken. Azzal egyetért, hogy nagyon gyorsan lett igen gazdag, de az a kérdés, van-e emögött munka. „A rosszindulatú feltételezések szerint nincs, és csak azért lett gazdag, mert régóta ismeri a miniszterelnököt. Én más információk birtokában vagyok, és azért azt tegyük hozzá, hogy nem kapta az állami megrendeléseket, hanem elindult a közbeszerzéseken, amiket megnyert” – magyarázta.
Az interjúban a polgármestert szembesítették korábbi kijelentésével is, amely szerint a Fidesz a legutóbbi EP- és önkormányzati választásokon „komoly jelzést kapott”. Most úgy fogalmazott: „megkapta a pofont a Fidesz, elgondolkodott a pártvezetés, és jó következtetéseket vont le”, a szervezet ma jobb állapotban van, mint egy évvel korábban. Azt is hozzátette, hogy nem sikerült minden problémát megoldani, de szerinte jó irányba haladnak.
Kijelentette: a pártnak több helyen és többször kellene elmondania az álláspontját. „A mai kommunikációs tér egyik nagy hibája, hogy mindkét oldal csak a saját választóihoz jut el. Ha egymás mellé állítjuk Orbán Viktort, Magyar Pétert, Dobrev Klárát, és minden mást lehámozva, csak a kvalitásokat és a teljesítményt nézzük, akkor az emberek 90 százaléka egyértelműen Orbán Viktort választaná” – fogalmazott.
A Telex felidézte, hogy a polgármester korábban azt mondta: a miniszterelnöknek vissza kellene térnie a belpolitikába, és rendet kellene tenni a pártban. Kovács Péter erre most azt válaszolta, „Megtörtént. Hazajött és rendet tett.”
Elmondása szerint korábban több témában is beszélt Orbán Viktorral, és azt tapasztalta, hogy – mint minden vezető – a miniszterelnök is el van zárva bizonyos információktól, ugyanakkor szerinte ő „az egyetlen olyan magyar politikus, aki igyekszik mindenhonnan tájékozódni.” Hozzátette: „a miniszterelnök úr kifejezetten törekszik arra, hogy ne csak a hozzá eljutó, megszűrt információkból tájékozódjon, hanem veszi a fáradságot, és például eljön egy ilyen kültelki polgármesterhez, és megkérdezi, mi a helyzet.” Kovács Péter szerint viszonyuk elég közvetlen ahhoz, hogy ne csak pozitív visszajelzéseket adjon a kormányfőnek, hanem kritikákat is.
Figyelmeztetett arra is, hogy amennyiben nem javul a gazdasági helyzet, a Fidesz akár egyetlen budapesti választókörzetet sem nyerhet meg 2026-ban.