A fóti egyházközség bocsánatot kér a leninező, gyurcsányozó húsvéti prédikációért
Az egyház szerint az elhangzottak a nyugalmazott plébános személyes véleményét tükrözik.
A fóti katolikus egyházközség honlapján megjelent egy közlemény, amelyben az egyház elnézést kér a vasárnapi húsvéti prédikációban elhangzottakért. Mint írják, "a húsvétvasárnap 10 órai szentmise prédikációjában elhangzott politikai utalások a nyugalmazott plébános személyes véleményét tükrözik". Az egyházközség nevében bocsánatot kérnek azoktól, akiket ez megbántott.
Mint a Telex nyomán lapunk is megírta, a fóti húsvétvasárnapi prédikációban a pap „Jézus ellenségeiről” prédikált, akik nem tudnak mit kezdeni a feltámadással, 2000 éve azt gondolják, hogy végeztek Krisztussal.
A francia forradalmat az emberiség fekélyének nevezte, majd folytatta a sort Leninnel, Sztálinnal, Kádár Jánossal és egészen máig Gyurcsány Ferenccel, mint, akik szerinte „próbálják kiirtani” Jézust.
Ezután elmondta, hogy szerinte „fantasztikus az orosz nép”, mert hisz, „jöttek-mentek a templomban az emberek”, sőt, azt is felidézte, hogy egy korábban Magyarországon szolgáló orosz katonatiszt azt mondta neki: gratulál Orbán Viktor miniszterelnökhöz.