Fővárosi Vízművek: elég volt!

HírKlikk 2023. október 26. 10:15 2023. okt. 26. 10:15

A Fővárosi Vízművek felmondja az állami víziközműcégek ellátási felelősségének teljesítését szolgáló – döntően az agglomerációs településeket érintő – vízátadási szerződéseit, ha az állam záros határidőn belül nem biztosítja bármilyen jogcímen az ebből származó veszteségének megtérítését az idei évre, valamint a következő évekre – tájékoztatta csütörtöki levelében Karácsony Gergely főpolgármester Lantos Csaba energiaügyi- és Gulyás Gergely kancelláriaminisztert.

A Fővárosi Vízművek kitermeli és a saját vezetékein az átadási pontig elszállítja a vizet, majd kötelezően átadja az állami szolgáltatóknak anélkül, hogy ennek valós költségét megkapná. A költség attól függ, hogy milyen messzire kell vinni és hányszor kell átemelni a vizet. Az átlagos veszteség köbméterenként akár 200-300 forint is lehet – írja a Népszava.

A fenti lépés döntően a Fővárosi Vízművek ellátási területén kívüli, állami tulajdonú – DMRV, DPMV, Fejérvíz és ÉDV – víziközmű szolgáltatókat érinti. A levélben található táblázat szerint Vác ellátására tavaly 4,9 millió, az idén 4,4 millió köbméter vizet adott át a Fővárosi Vízművek, míg Dunakeszi esetében tavaly 5,9 millió, idén 5,3 millió köbméter víz átadásáról van szó. 

A két nagy fogyasztó mellett 1,5 millió köbméterrel szerepel a listán Dunaharaszti, míg Nagykovácsi 950 ezer köbméter körüli átvett mennyiséggel. Ezen felül Üröm, Csömör, Visegrád, Kistarcsa, Ecser, Szigethalom és Ercsi számára is szállít vizet a társszolgáltatón keresztül a Fővárosi Vízművek. Az idén összesen 13,38 millió köbméter vizet kénytelen átadni döntően az állami feladatellátás érdekében, messze önköltség alatti befagyasztott átadási áron a fővárosi cég.

– Ez a helyzet a fővárosi önkormányzat számára elfogadhatatlan. Egyetlen helyi önkormányzat sem kényszeríthető arra, hogy az állami feladatellátás veszteségét viselje. Ezzel a budapestiek adóforintjaiból fizetjük meg az állami cégek agglomerációs szolgáltatásának valós árát – magyarázza Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.

A nyomott áron való vízátadási kötelezettségből származó veszteség több milliárd forintra rúg, amelyet a fővárosi, illetve a vízművekben még minimális tulajdonrészt birtokló településeknek (például Budaörsnek) kell pótolniuk. 

A főváros jelezni kívánja, hogy a jelenlegi nyomott áron való vízátadási kötelezettség nem tartható fenn tovább és a fővárosi önkormányzat nem is hajlandó ezt így folytatni.

A szerződések felmondása nem jelenti azt, hogy a főváros elzárja az agglomerációs vízcsapokat – hangsúlyozza a várospolitikus. De azt igen – teszi hozzá –, hogy a Fővárosi Vízművek bíróság elé viszi az ügyet és utólagosan behajtja az állami cégeken a valós költség és a hatósági ár közötti különbözetet. Ehhez szükségesek egyébként azok a vízdíjszámítási adatok, amelyeket a kormány most egy törvénymódosítással titkosítana 30 évre. 

Forrás: Népszava