A gyűlölet úgy terjed itt, mint a vírus

Péterfy Gergely AEGON művészeti díjas író regényei az irodalmi sikerlisták élén szerepelnek rendszeresen. Felesége, Péterfy Novák Éva, nemrég mutatták be a Jurányi Házban az Apád előtt ne vetkőzz című könyvének színpadi átiratát. Egyszóval mind a ketten pályájuk csúcsán állnak. Nemrég mégis úgy döntöttek, hogy elhagyják Magyarországot, és kivesznek egy lakást Olaszországban. Gergely már Umbriában van, Éva hamarosan követi őt. Most azonban a világhálón sikerült hármasban összekapcsolódni. A Hírklikknek arról is beszéltek: miből lett itthon elegük, és hogyan tervezik az itáliai jövőt?

– A Klubrádióban készítettek interjúkat kivándorló magyarokkal, nemrég pedig úgy döntöttek, összecsomagolnak és elhagyják az országot. Véletlen egybeesés?

Péterfy Gergely: – Több mint negyven éve vágyom arra, hogy külföldön is élhessek. Tizennyolc éves sem voltam még, amikor körbeutaztam Nyugat-Európát. Apám felhívott Budapestről, hogy megérkezett a katonai behívóm. Nagyon nem akartam hazajönni, minek, hogy besorozzanak a komcsik hadseregébe? De akkor mégsem volt elég erőm, hogy kint maradjak. Később is sokfelé jártam a világban, és mindig visszatértem. Akkor már az első feleségemmel éltem, családom lett, majd elváltunk és a gyerekeimmel csak úgy tarthattam a kapcsolatot, ha itt vagyok. Az utóbbi tíz évben azonban gyakran eszembe jutott anyám, aki mindig azt mondta: ötvenhatban el kellett volna mennünk innen.

Péterfy Novák Éva: – Én is sokszor el akartam menni, ha nem is olyan fiatalon, mint Gergő. De harminc pluszosan már vannak az ember életében olyan periódusok, amikor legszívesebben elmenekülne, minél messzebbre. Persze nem tettem ezért semmit. Most viszont mindjárt hatvan éves leszek, és annyi csoda van még a világon, mikor menjünk, ha nem most? Nem arról van szó, hogy végleg lelépünk és többé vissza sem nézünk. Idős édesanyám él itt. Gergőnek is itt van az apukája. Szerencsére jól tartják magukat, a gyerekeink felnőttek, unokáink nincsenek. Ha meg akarjuk látogatni a szüleinket, vagy bármi fontos dolgunk akad Magyarországon, reggel beülünk az autóba és délután itthon vagyunk.

– Gergő említette, az édesanyja megbánta, hogy ötvenhatban nem hagyta el az országot. Az önök döntését mennyire befolyásolták a hazai közállapotok?

PG: – Az elmúlt egy évben kezdetem el intenzíven keresni olcsó kiadó ingatlanokat Európa mediterrán régióiban. Úgy éreztem, itthon már annyira agresszív a légkör, és ez annyira ránk telepszik, ami nem tesz jót se nekem, se a családomnak. Nem tudok tőle írni, korlátoz a szabadságomban és ez fenyegető. Szeretnék még néhány könyvet megírni, de ebben a társadalmi klímában számomra lehetetlen. A gyűlölet úgy terjed itt a levegőben, mint a vírus, mindenhová behatol, nem tudok ellene védekezni. Ebből csak úgy tudsz kiszállni, hogy azt mondod: viszontlátásra!

– Mégiscsak ön az egyik legismertebb kortárs írónk, komoly rajongótábora van. A szakmai siker sem marasztalta?

PG:  – Fantasztikus dolog, hogy az olvasók bizalmat szavaztak a könyveimnek, ez a legnagyobb elismerés. Ugyanakkor feketelistára kerültem: elmaradtak a meghívások, az író-olvasó találkozók. Ha egy településen akadt is bátrabb könyvtáros, aki szeretett volna meghívni, amikor kiderült, hogy én mennék oda, nem kapott támogatást a programra. A nyilvánosság terei beszűkültek körülöttem, ezért is kezdtem erősíteni a jelenlétemet a közösségi oldalakon. Kiszorultam az állami irodalmi támogatásokból is, és eszemben sincs beállni a sorba és ezeknek kuncsorogni. Ez egyszerűen méltatlan. Az emberben felgyűlnek a keserűségek a rendszerrel szemben. Az agresszió már a társadalom minden szintjén jelen van. Ha végigmentem az utcán, megcsapott a másokból áradó harag és rosszkedv, és ez nem tett jót az idegrendszeremnek.

– Sokan visszahúzódnak az alkotói magányukba, és mással nem törődnek. Éva viszont rendszeresen részt vesz különböző civil megmozdulásokban, legutóbb felszólalt a lengyel nagykövetség előtti demonstráción, ahol az abortuszt tiltó törvény ellen tiltakoztak. Gyakran érik személyes támadások?

PNÉ: – Ha kiposztolok valamit a Facebookra, mindig megjelennek a trollok, és gyalázkodnak. De ki törődik ezzel? Szemtől szemben nem szoktak támadni, sőt, ha elmegyek a piacra vagy bárhová, többen odajönnek, gratulálnak, megölelnek.

– Umbriában senki sem fogja felismerni az utcán…

PNÉ: – Ötvenvalahány évig éltem úgy, hogy a kutya nem tudta, ki vagyok, ezután sem fog ez zavarni. Bár azt hiszem, kint sem leszek képes a hazai közéletet kizárni az életemből, ugyanúgy felhúzom majd magam mindenen. De legalább egy élhetőbb országban leszünk.

– Mi az, ami leginkább kiakasztja nálunk? A nőkkel való bánásmód?

PNÉ: – Nem csak a nőkkel bánnak felháborítóan, hanem mindenkivel, aki nem olyan, mint ők, a hatalom megtestesítői. Nem csak feministaként, polgárjogi aktivistaként, hanem humánusan érző emberként is bánt, ami itt megy. Kezdték a gyűlölködést a migránsokkal, amikor ez a téma kifulladt, jött a sorosozás meg az örök cigányozás. Nálunk nem a szegénységet tekintik ellenségnek, hanem a szegényeket, és sohasem tudni, ki lesz a következő célpont. Augusztusban a melegeket támadták, a miniszterelnök kiadta a hadüzenetet, hogy védjük meg a gyerekeinket a melegektől, akik Orbán szerint olyan veszélyesek. Ez vérlázító! Utána elkezdték piszkálni azokat a nőket, akik csak mesterséges úton termékenyülnek meg, majd azok a nők kerültek célkeresztbe, akiknek bármilyen okból abortuszuk volt. Gyomorforgató orwelli politika ez, nem kell az ujjadat lenyomni a torkodon, hogy hányjál tőlük. Nem hiszem, hogy Orbán Viktor ne tudná, mit csinál, mit szabadít el ebben az országban.

– Miért lenne érdeke, hogy elszabadítsa a gyűlöletet?

PNÉ: – Mert amíg az emberek egymást tépik, nem azzal foglalkoznak, hogy „népünk vezetői” mennyit lopnak. Ennyire egyszerű

PG: – A szavazótábort a gyűlölet tartja aktívan, az emberek többsége örömmel és készséggel vesz részt ebben. Könnyű velük elhitetni, hogy ők a legjobbak, és ha rossz az életük, a hatalom rámutat, melyik társadalmi csoportra hárítsák a felelősséget. Ha a bűnbakot kirekesztitek és utáljátok – üzeni a hatalom –, akkor mi szeretni fogunk titeket, és a kegyeltjeink lehettek. Az uszító propagandákra mindenütt fogékonyak az emberek, nem csak nálunk. Csakhogy itt már tíz éve van uralmon egy folyamatosan gyűlöletet szító kormány, és ilyen nagyon kevés országban van. Európában pedig egyáltalán nincs. Ez rettentő rosszat tett Magyarországnak. Az utcára is rossz kimenni olyan mennyiségű a negatív energia, annyi a meghülyített ember, hogy ennyi negativitást nehéz elviselni.

– Mikor érezte azt, hogy elég volt, betelt a pohár?

PG: – Most, ősszel. Tovább fokozódott a politikai őrület, és csomó olyan dolog történt, amit én már nem akartam közelről végignézni. Vérlázító volt az is, ahogyan korábban elüldözték a CEU-t, és szétverték az Akadémiát, de, az, ami az SZFE-vel történik, ahogy a kancellár önhatalmúan érvénytelenítette a félévet, egyértelműen jelzi: a politika gátlástalanul akar benyomulni mindenhová és elfoglalni mindent. Megdöbbentő a kultúrarombolás, eljutottunk odáig, hogy egy országgyűlési képviselő nyilvánosan könyvet semmisít meg, és sokaknak ez még tetszik is.

– Dúró Dóra könyvdarálásai akcióját követően ön azt írta a Facebookra: „A könyvek megsemmisítése után gyilkosságok következnek.” Komolyan ettől tart?

PG: – Egyelőre ez csak veszély, ami bármikor realizálódhat. A huszadik századi történelem bizonyítja ezt. Viszont lehetőségünk van arra, hogy kilépjünk ebből a közegből. Tudatosan úgy alakítottuk át az életünket, hogy digitális nomádként élhessünk. A munkánkhoz nem kell más csak egy laptop, térerő, és szabad internet. Írni a Föld bármely pontján lehet, a kreatív íráskurzusaink tökéletesen működnek online is.

– Éva könyvei abszolút a hazai közegben játszódnak. A sötét magyar valóságról fog írni a napfényes délen?

PNÉ: – A következő könyvemet a halállal végződő családon belüli erőszakról írom. A levéltárból kigyűjtöttem hozzá minden anyagot, itt vannak a telefonomban. Akárhol dolgozhatom rajta. Emellett szeretnék elindítani egy online kurzust a traumaírásról.

PG: – Meséld el Éva, hogyan találtunk rá arra a lakásra, amit Umbriában kibéreltünk!

PNÉ: – Az eredeti elképzelés az volt, hogy Szicíliában bérelünk egy házat, ki is néztünk egyet. Majd jelzett az ingatlanközvetítő iroda, hogy Todiban – ez egy kisváros Umbria régiójában – levitték az árát egy kiadó háznak. A fényképek alapján, első látásra beleszerettünk. Gergő kiment megnézni. A tulajdonos édesanyja egy neves olasz írónő, ő maga pedig színésznő, Rómában élő liberális művész, feminista és a családon belüli erőszak ellen küzd.

– Ilyenek a nagy találkozások! Gergely könnyen belement, hogy Szicíliát Umbriára cseréljék?

PG: – Tizennégy éves koromban olvastam Szerb Antaltól az Utas és holdvilágot, azóta a szerelmem Umbria. Azóta bennem van, hogy egyszer itt akarok élni. Mi Évával akkor is ideköltöznénk, ha otthon teljesen idillikus lenne a légkör. Az unión belül szabadon költözhet az ember, ez nem olyan már, mint a hetvenes években, amikor, ha valaki emigrált, utána legalább öt évig nem jöhetett haza, stb. Európai uniós polgárok vagyunk. Nekünk Európa a hazánk. Én jöttem ki előbb Umbriába, felmérni a terepet. Már egy hónapja itt vagyok. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy amint elhagytam Magyarországot, megszűnt körülöttem a gyűlölet. Itáliában az emberek barátságosak, kölcsönösen tisztelik egymást. Az idegeneket szívesen befogadják, rengeteg külföldi települt ide, mert a klíma kellemes, jók a kaják, olcsóbban lehet ingatlant bérelni, mint Budapesten. Umbriában nyugalom van és béke. És ez hatalmas lelki megkönnyebbülés.