A Hamász arra játszott, hogy lángba borítsa a Közel-Keletet

HírKlikk 2023. november 20. 18:50 2023. nov. 20. 18:50

A senki földjére került a Hamász, miután Irán elfordult tőle – így látja Hamish de Bretton-Gordon, a 1. brit tankezred volt parancsnoka, a Daily Telegraph rendszeres szemleírója. Úgy értékelte, hogy a terrorcsoport mind inkább elszigetelődik, és így bizonyosan vereséget szenved.

Teherán pálfordulásának okát abban látja, hogy a Hamász még a legfőbb támogatóját sem tájékoztatta előre az Izrael elleni rajtaütésről. A szintén iráni gyámkodással működő Hezbollah egyik parancsnoka arról számolt be, hogy egy szép nap arra ébredtek: kitört a háború. Pedig – jegyezte meg az elemző – tolvajok között azért illendő a betyárbecsület.

Ezek után értesítette Khameinei ajatollah a Hamászt, hogy politikai és erkölcsi segítséget továbbra is kapnak, ám országa nem avatkozik be közvetlenül. Éppenséggel persze az évi 100 millió dolláros apanázs sem csekélység, és az is biztos, hogy az Iszlám Köztársaság támadásra bátorította a terroristákat.

A Hamász ezzel együtt nem tudta lángba borítani a Közel-Keletet, pedig arra játszott. Ám egyre több jele van annak, hogy az arab világ ellene fordul. De hiába feltételezhető, hogy viszonylag gyorsan véget ér a katonai konfliktus, a következményei hosszantartóak lesznek – hangsúlyozta a Daily Telegraph szerzője.

(A cikk csak előfizetők számára olvasható.)

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom