A hatalom ellenséget lát független médiában, ezért próbálja megfojtani

Hová vezet, ha a politika hadat üzen a független sajtónak? 

Az biztos, hogy ennek a legnagyobb vesztese elsősorban a maradék demokrácia lesz. 

Minden oldal politikusai – régiek és újak, kormánypártiak és ellenzékiek – a médiában vélik felfedezni a bűnbakot az ország gondjaiért. 

A média végzi a dolgát. Néha jobban, néha rosszabbul, de a független magyar média az egyik fontos letéteményese annak, hogy maradt még bármiféle esélyük bizonyos politikusoknak a nyilvánosság előtti megszólalásra. Abban, hogy egy új ellenzéki szereplő felbukkanhatott, egyáltalán tényezővé válhatott, azt egyértelműen a szabad médiumoknak köszönheti. Magyar Péter éppen azokba a portálokba rúgott bele újra és újra, amelyek nélkül ma sehol nem lehetne. Azok a többnyire ellenzéki körökben olvasott, és véleményvezérnek tekintett lapok indították el azt a politikai szélvihart, amely felkapta őt. Azt kell mondanom, kiábrándító, hogy valaki politikusként képes legyen ezt ennyire félreértelmezni.

Azzal is nyilvánosan megvádolta az érintett lapot, sőt, minden magyar független szerkesztőséget, hogy titkosszolgálati munkatársak dolgoznak közöttük.

Ez különösen felháborított. Az ilyen kijelentések csak a fékevesztett indulatok felkorbácsolásra alkalmasak. Ha fennmarad a kizárólag az érzelmekre építő, indulatos közbeszéd, amiben manapság élünk és ha nem sikerül rövid időn belül kilépni belőle, akkor biztosan nem találhatunk vissza az egészséges demokráciához vezető útra. A TISZA párt vezetője a napokban próbált egy kicsit korrigálni, hogy majd az általa tartandó „kormányinfókra” minden szerkesztőséget meghívnak, de hát, gondolom, egyelőre ez csak gyenge kísérletnek tekinthető az ellenérzések csitításra. 

Kinek árt jobban egy ilyen támadás? A sajtónak, vagy a politikusok hitelének?

Az újdonsült politikusok hajlamosak sok olyan hibát elkövetni, ami a személyes hitelüket is kikezdheti. Magyar Péternek is van még esélye, ideje javítani, de azért látnia kell, ebben a történetben nem a megtámadott orgánumoknak, neki van több veszíteni valója. Azzal, hogy indulatosan nekimegy mindenkinek, aki nem támogatja mindig és mindenben teljes mellszélességgel, visszaüthet. Ez a viselkedése nagyon hasonlít a kormánypárti politikusokéra, ami érthető, hiszen a Fideszben nőtt fel, ott szocializálódott. De ha szembe akar fordulni a jelenlegi rezsimmel, e téren önmagával is szembe kell fordulnia. 

Ennél sokkal többet várnak a szavazói is…

Persze. Egyébként a szavazói maguk is nagyon érzékenyek. Ha bárki, bármilyen kritikát fogalmaz meg a vezetőjükkel szemben, rendkívül indulatos kommentáradatot zúdítanak rá és a bírálatnak helyt adó médiumra. Ilyen indulatokkal nagyon ritkán találkoztam. Pedig ez ingoványos terület, az a 30 százaléknyi ellenzéki szavazó, aki egy hónapja őt támogatta, nem mindig fogadja jó szívvel a durva kirohanásokat. Azok az emberek vissza akarnak térni a demokráciába. 29 százalékuk pedig egyszerűen csak normális életre vágyik, amit meg kellene értenie a politikusnak is. 

Ennek van egy másik olvasata. Az orbánizmussal már korábban is szembenálló ellenzéki politikusok szintén hajlamosak lettek egy-egy írás kapcsán bírálni az ellenzéki sajtót. 

Ahhoz, hogy ennek megértsük az okát, vissza kell mennünk egészen az 1990-es rendszerváltásig. Miről szólt az akkori médiaháború? Az Antall-kormánynak nem tetszett, hogy a média a nyugati értelemben vett kritikus szerepet akarta betölteni, és nem vállalta fel, hogy teljes mellszélességgel támogassa a kormány minden döntését. Ez úgy látszik, nagyon-nagyon mélyen nyomot hagyott az akkor már színen lévő politikusok „DNS-ében”.  Magyarországon beleégett a politikusi attitűdbe, hogy elvárják a médiától, szeresse és támogassa őket, értse meg minden gondjukat-bajukat, s ha valami nehézség van, akkor is álljon ki mellettük.

De a sajtónak nem ez a dolga. 

Nem hát. Senkit nem kell szeretnie. Az a média, amelyik valakit szeret, az éppen úgy fog kinézni, mint ahogyan most az Origo meg a Magyar Nemzet.

Friss hír: a kormány törvénnyel akarja kötelezni a pártok mellett a médiumokat is, hogy tegyék átláthatóvá a pénzügyi forrásaikat. Korábban a Szuverenitásvédelmi Hivatal már meg is jelent néhány független szerkesztőség háza táján.

Ez az újabb kormányhatározat összeegyeztethetetlen a jogállammal. Még hogy a kormány visszaküldené a szerkesztőségek külföldi támogatását egy gumiszabállyal? Háborús propagandát szolgáló külföldi támogatások visszautalásának lehetőségéről kell törvényt alkotni még július végéig? Nem tudom, mit akarnak ezzel. Hogyan lehet végrehajtani? Szerintem pusztán retorikai fordulat a „visszaküldés”. Erről biztosan nem lehet szó. Elképzelhető olyan szabály, amivel elkobozzák a támogatást, meg lehet tiltani az elfogadását, meg lehet büntetni, aki mégis elfogadja. Nagyon sok mindent el tudok képzelni, de a kormány aligha küldheti vissza a feladónak ezeket a támogatásokat. 

Ezzel megint a független médiát állítják be az ország ellenségeként. 

Ez a dolog lényege. A Fidesz olyan ellenséget lát a független médiában, amelyet minden eszközzel igyekszik megfosztani az anyagi forrásaitól. Most éppen azok kerülnek a kirakatba, akikre rá lehet akasztani a háborúpárti jelzőt. Ha elfogadják a külföldi civil szervezetek, vagy kormányok pályázaton elnyert támogatását, háborúpártiak lesznek és a kormány minden bajáért felelőssé tehetők. Másrészt ez a független sajtónak is fájni fog, mert a számukra nem létező reklámpiac híján, olyan források elvesztésével kell számolniuk, amik nélkül ki tudja, hogyan tudnak majd tovább működni. Ez viszonylag szűk kört érint, mert ahhoz, hogy egy szerkesztőség sikeresen pályázzon, mondjuk, egy amerikai forrásra, ahhoz komoly tapasztalat, pályázatírói felkészültség kell. Ezzel nem sokan rendelkeznek, bár az elmúlt 5-6 évben egyre többen, és nem csak a nagy szerkesztőségek megtanulták, hogyan lehet az ilyen pénzeket megszerezni. Ha ezek az unión kívüli országoktól érkező támogatások bármilyen okból megszűnnek, vagy ezeket bármilyen módon elveszik, akkor a hazai független sajtó legfontosabb szereplőinek újra ki kell gondolniuk, hogyan éljék túl a létüket fenyegető újabb támadást. 

Mennyiben látható a megvalósítás módja?

Biztos vagyok benne, hogy amikor ezt a döntést bejelentette a miniszter, még ő maga sem tudta pontosan a részleteket. Tudjuk, hogy a háttérben egyébként nem ostoba emberekkel dolgoznak, olyanokkal, akik ki tudják úgy dolgozni, meg tudják úgy szövegezni a paragrafusokat, hogy az tényleg fájjon az érintetteknek. Addig is, amíg nincs előttünk a pontos szöveg, az érintett szerkesztőségek és az ott dolgozó újságírók teljes bizonytalanságban érezhetik majd magukat.