A hatalom mindenhol rá akarja tenni a kezét a szabad partszakaszokra

HírKlikk 2020. augusztus 12. 13:59 2020. aug. 12. 13:59

Az MSZP szerint, a hatalom az ország minden területén rá akarja tenni a kezét a szabad partszakaszokra, hogy beépítsék azokat – mondta az MSZP fővárosi elnöke szerdán, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

 Molnár Zsolt példaként említette erre a Balaton és a Velencei tó körüli beruházásokat, de szerinte a jövőben a Tisza tavon és máshol is megfigyelhetők lesznek hasonló folyamatok.     

Kiemelte, az MSZP már 100 ezer aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy legyenek ingyenesek a természetes vizek strandjai. A párt emellett továbbra is várja a döntést arról a népszavazási kezdeményezéséről, amellyel megállítanák a vízpartok beépítését és privatizációját – tette hozzá a parlamenti képviselő.     

Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke elmondta, a természetes vizek megközelíthetősége minden magyarnak, így a borsodiaknak is fontos nemzeti ügyük.     

Hangsúlyozta, helytelennek tartják, hogy egyre több partot zárnak el, így azt csak az elit tudja megközelíteni. Ez ellen harcolni kell! – jelentette ki.

Forrás: MTI