A hét grafikonja: mi lesz veled, magyar ipar?

NVZS 2024. október 6. 15:20 2024. okt. 6. 15:20

Hónapól-hónapra egyre elkeserítőbb az, amit a hazai ipar produkál. A héten megjelent – augusztusra vonatkozó – legfrissebb termelési adat is mellbevágó volt: a termelés volumene 9,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A havi termelési adat is mínuszos volt, a kumulált éves értékesítés pedig 3,8 százalékkal esett vissza.

Mint a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójából megtudhattuk: az idén augusztusban a feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés volumene. Ezeket nem nevezi meg a KSH, amely azt megjegyzi, hogy három alágban nőtt a kibocsátás, s erre egyetlen példát is mond: a legnagyobb mértékben a vegyi anyag, termék gyártásában.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által – a bizonyítványt magyarázandó kiadott, közhelyeket és másra mutogatást tartalmazó – közlemény sem jár élen a visszaesést produkáló alágak megnevezésében, viszont megnevezi azokat, amelyek bővíteni voltak képesek, s e sorban a villamosenergia-, a gyógyszer- és a vegyi anyagok gyártást említi. Sőt – mint írták – a kiskereskedelem bővüléséből fakadóan, az élelmiszergyártás is növekedett.

A bajt jól mutatja, hogy tavaly január óta – két hónapot leszámítva – töretlenül pocsék ipari termelési adatok érkeznek, ahogy azt az alábbi grafikonon is látszik. Az csekély vigasz bárkinek is, hogy ez alatt az idő alatt csak kétszer volt két számjegyű a zuhanás, s azt most – épphogy, de mégis csak – megúsztuk.

Forrás: KSH

Szélesebb kitekintésben valamivel jobb, de messze a rózsástól a helyzet. (Az alábbi grafikonhoz érdemes megjegyezni, hogy a nagy bezuhanás 2020 májusában következett be, a koronavírus-járvány legdurvább lezárása idején, rá egy évre az óriási növekedés pedig a bázishatásnak volt köszönhető). 

Forrás: KSH

Ami pedig az idei esztendő eddigi kumulált teljesítményét illeti, nos, azzal sincs miért büszkélkedni. Az első nyolc hónapban 3,8 százalékkal visszaesett a termelés, s félő, hogy a tavalyi után, az idén sem lesz fellendülés az iparban. 

Forrás: KSH

Amire pedig a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium magyarázata faék-egyszerűségű. Mint a fent már idézett közleményükben fogalmaznak: „Az exportvezérelt magyar gazdaságot egy hidegháborús blokkosodás elzárja a piacoktól és a befektetési lehetőségektől.” Meg különben is, a német versenyképességi problémák sújtanak minket... 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom