A holland kormány rehabilitálta egy rabszolgalázadás vezetőjét
A holland kormány ünnepélyes keretek között rehabilitálta az 1795-ös curacaói rabszolgalázadás vezérét, Tulát, akit abban az évben október 3-án kivégeztek, és akit nemzeti hősként tisztelnek a Karib-tengeri szigetországban – közölte az NlTimes napilap.
A ünnepélyes szertartást szerdán tartották meg a curacaói fővárosban, Willemstadban, és ennek keretében Alexandra van Huffelen monarchiaügyi államtitkár a holland kormány nevében kiadta a rabszolgavezér rehabilitációjára vonatkozó állami rendeletet.
Tula, aki a 18. században rabszolgaként dolgozott egy curacaói ültetvényen, 1795-ben a rabszolgák felszabadítását követelve felkelést szervezett. A lázadást kitörése után egy hónappal a holland gyarmatosítók leverték, a felkelés vezetőjét pedig kegyetlen módon kivégezték.
Az államtitkár beszédében hivatalosan elismerte, hogy „Tula nemzeti hős volt, aki jogos küzdelmet folytatott a rendszer ellen, ehhez használt eszközei törvényesek voltak, kivégzése pedig bűncselekmény."
Curacao, Hollandia társult állama egykor a Holland Nyugat-indiai Társaság rabszolga-kereskedelmének központja volt. A holland birodalom a világ szinte minden pontján – Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában, valamint az indiai szubkontinensen és a karibi térségben is – rendelkezett gyarmatokkal. A Holland Nyugat-indiai és a Kelet-indiai Társaság rabszolga-kereskedelme jelentősen hozzájárult az ország világhatalmi státuszához a 17. században. Becslések szerint mintegy 600 ezer ember kerülhetett rabszolgasorba a holland uralom alatt. Hollandia az egyik utolsó európai országként, 1863. július 1-jén szüntette meg a rabszolgaságot.
Vilmos Sándor holland király idén júliusban bocsánatot kért országa gyarmati időszakbeli szerepéért a rabszolgaságban.