A járvány miatt munkanélkülivé vált emberek már éheznek a falvakban
Néhány borsodi településen már éheznek, mert az ott élők elsők között kerültek utcára. Ők elsősorban azok a segédmunkások, akik eddig a budapesti építkezéseken találtak munkát. Több Békés megyei településen – így Told községben – építőipari segédmunkások tucatjai vesztették el az állásukat a járvány miatt. Az egyik szegényeket támogató alapítvány vezetője szerint, csak Borsodban közel 50 hasonló helyzetben lévő település lehet. Az Index helyszíni beszámolója alapján, a 800 lelkes Tornanádaskára már korábban megérkezett az éhezés, mint a koronavírus. A szakértők szerint, a járvány könnyű áldozatokat találhat a legyengült, szegény családok között. A térségbe több civil szervezet szállít élelmiszert, de szükség lenne az állam támogatására is.
Az első éhezésről szóló hír Tornanádaskáról érkezett, aztán több Borsod megyei településről is – ma már százak, ezrek is nélkülözni kényszerülnek. Például a Békés megyei Told községében egyetlen nap alatt 60 ember maradt kenyér nélkül. Korábban Budapestre ingáztak, az építőipar azonban leállt, s emiatt családok tucatjai maradtak jövedelem nélkül. Ez hetekkel ezelőtt történt, ami azt jelenti, hogy ma már élelmet ezek az emberek sem tudnak venni.
Új munkát nehéz találni, nem csak drága, de járvány idején veszélyes is a közlekedés. A térségben élő, munkahelyet felhajtó uzsorások pedig leveszik a hasznukat. Már eddig is gondot jelentett, hogy amikor a munkások hazavitték a pénzt, az adósság miatt, alig maradt a megélhetésre. Persze ez még így is több, mintha közmunkára járnának. Ahogy mesélik, Tornanádaskán, és több tucat borsodi településen többnyire a közmunka hoz valami jövedelmet. Persze csak azok körében, akik a polgármesterhez kötődő emberek. A közmunka itt lényegében barter a politika, és az éhezők között. A szavazatért cserébe, jár a kispénzű munka. Többen állítják, hogy ez a Fidesz mai sikerének titka.
A helyieket még csak elítélni sem lehet, hogy eladják magukat a politikának. Hiszen ott a túlélésről van szó, a mindennapos megélhetésről. Illetve még arról sem, mert a közmunkából megélni nem lehet.
A térségbe kisebb alapítványok képviselői járnak, élelmiszert osztanak a rászoruló gyerekeknek. Járják az iskolákat, és a hátrányos helyzetű gyerekeken igyekeznek segíteni. Néha azonban félnek bemenni a faluba, mert az említett Tornanádaskán is sokszor ellenséges hangulat várja őket. Az éhezők néha maguk kérik, hogy vigyék az élelmet először a polgármesterhez, majd ő szétosztja, azok közt, akik „megérdemlik”.
Az alapítványok azonban inkább a pedagógusok, szociális munkások, vagy roma vezetők segítségét kérik, akik jobban tudják, hogy ki a rászoruló, mint a polgármester. Ezért nem bízzák az adományok szétosztását a helyi polgármesterre. Arra persze vigyázni kell, hogy konfliktus ne alakuljon ki a helyi vezetők és a szegények között, mert olyan is előfordult már, hogy miután az adományozó alapítvány képviselője távozott a faluból, a leszállított adományt a település vezetése összeszedte, és újra szétosztotta a saját érdekei szerint.
A helyi polgármester embereinek aligha lehet ellentmondani. Az egyik településen például, miután az egyik roma család nyilatkozni merészelt a saját nyomoráról, a gyerekeit másnap már kizárták a közétkeztetésből. A polgármester azt mondta, hogy lejáratják a falut, és ezért ételmegvonással büntette azokat, akiknek egyébként sincs mit enniük.
Napjainkra már olyan rossz a helyzet, hogy nem csak munkanélküliek kérnek segítséget, hanem több, úgynevezett középosztálybeli falusiak is kérik a segítséget. Olyan középosztálybeliek, akikről nem is gondolnánk, hogy anyagi gondjaik lehetnek. Még nekik sem marad pénzük ennivalóra. Egy, a gyermekét egyedül nevelő szállodai recepciós asszony pedig arról panaszkodott, hogy a jövő hónapban már nem tudja az albérletét befizetni.
Sok ilyen ember próbál segítséget kérni, tehát ma már a falusi, kisvárosi középosztály is megreccsent, nem beszélve a végzettség nélküliek tömegéről, akik még nem is tudják, hogy a járvány milyen veszedelem számukra. Közben jönnek a hírek a bezáró élelmiszerboltokról, vagy ha mégis nyitva tartanak, akkor ma tíz deka parizert, meg egy kiló kenyeret sokszor annyiért adnak, mint bármelyik városi üzletben. A kevés pénz tehát ezeken a kisebb településeken még kevesebbet ér.
Ezért lehet a falvakban szinte mindig minőségi éhezésről, vagy magzati éhezésről beszélni, mert a szülők elégtelen táplálkozása miatt, az embrió sem kapja meg a megfelelő táplálékot. Sok gyerek így él, így nő fel.
A köreikben lehet attól tartani, hogy ha a vírus a legyengült immunrendszerű régióba betör, akkor ott borzasztó pusztítást végez, pokoli lesz! Állami kezdeményezés és segítség nélkül az önkormányzatok sem tudnak majd javítani a helyzetükön.
A kisebb alapítványok az egy százalékos támogatásokból, vagy a magánzsebekből szerzett pénzből tudnak segíteni. Állami pályázati lehetőségeik nincsenek, néhány civil szervezet, meg cég támogatja azokat, akik a nyomort enyhíteni tudják. De nem csak romákról van szó, a falun mindig van szegény ember, aki rászorul. Amióta beindult a koronavírus járvány, azóta a gyermek alapítványok a nagycsaládosoknak, és öregeknek is visznek élelmiszert. Az emberek már 40-50 borsodi és békés megyei faluban állnak az utcán, és várják a tartós élelmiszert, tisztálkodó- és fertőtlenítő szereket. Enélkül még nagyobb lenne a nyomor.
Orvos sincs mindenhol, legfeljebb hetente kétszer. Emiatt különösen veszélyes a vírusjárvány. Ha más baj van, a legtöbb doktor figyelembe veszi, hogy a családoknak nincs pénzük, ezért ha kell, akkor az olcsóbb gyógyszert írják fel. Ugyanakkor előfordul, hogy a gyógyszert a nagycsaládosok csak uzsorások segítségével tudják kiváltani, ami plusz tízezer. Ennyi a kölcsön ára. Aztán pár tízezres tartozás után, az uzsorás vagy elveszi teljes családi pótlékot, vagy szétveri a putrit.
