A járvány tovább sújtja a mélyszegény romákat

HírKlikk 2021. április 22. 06:15 2021. ápr. 22. 06:15

A magyarországi roma családokat, és ezen belül a gyerekeket különösen keményen sújtja a járvány – erről közölt terjedelmes, fényképekkel illusztrált helyszíni riportot Bódvaszilasról az AP hírügynökség, amelynek írását átvette a The Washington Post is. A helyzet elkeserítő, segítség nem akad.

Az AP tudósítója Horváth Mihályt, 12 éves helyi kisfiút idézte, aki elmondta: némelyik tanulónak van telefonja, akad, akinek van számítógépe. De vannak olyanok, mint ő, akiknek egyik sincs. „Az olyan cigány gyerekeknek, mint mi, nehezebb a dolguk. Van, akinek még tolla, ceruzája sincsen” – mondta a kisfiú, akinek nagynénje arról is beszámolt, hogy a faluban a legtöbb gyereknek nincs internet-hozzáférése, és nem is csinál leckét. Nagyon sok felnőtt máris a szélre szorult, a vírus miatti bezárások nyomán elvesztette a munkáját, és családjával még mélyebb szegénységbe került. 

Az amerikai National Democratic Institute tavaly augusztusban közzétett felmérése szerint a magyarországi roma családok mindössze 41 százaléka rendelkezik kábeles és mobil net-hozzáféréssel, míg 13 százalék egyáltalán nem fér hozzá a világhálóhoz. A magyar kisebbségi ombudsman pedig ősszel megállapította, „A digitális oktatásra való átállás megsokszorozta a roma gyerekek eddig is fennálló hátrányait”. Idézte a cikk Víg Dávidot, az Amnesty International munkatársát, aki kifejtette: az állam keveset tesz ezeknek az embereknek a megsegítésére, akik munkájuk elvesztése idején nem voltak jogosultak munkanélküli segélyre, vagy bértámogatásra. 

Bódvaszilas az EU egyik legkevésbé fejlett régiójában van, az egy főre jutó GDP egy 2013-as európai statisztika szerint csupán az uniós átlag 40 százaléka. A helyi önkormányzat napi meleg ebédet ad a gyerekeknek, ezt általában az iskolában osztják ki, de Mihály családja még így is nehezen tud elegendő ételt az asztalra tenni. Karmen Bastyur, az idézett nagynéni, aki egy házban él az egész nagycsaláddal, elmondta, hogy néha a felnőttek nem esznek, hogy jusson elég a gyerekeknek. Most azonban a tulajdonos – mindezt tetézve – eladta az általuk bérelt omladozó házat, ezért egy hónapon belül ki kell költözniük, vagy a rendőrök lakoltatják ki őket. Nem tudják, hová mehetnének. Mihály már alig várja, hogy mehessen a hétfőn megnyitott iskolába, de az ő korosztályának még május 10-ig várnia kell. Nem biztos azonban, hogy addigra a családnak lesz hol lakni, ahová Mihály hazamehet az iskolából. 

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom