A két jó barát már nem issza együtt a borát

Kerülhetnek még mélyebbre a magyar–lengyel kapcsolatok, vagy már nincs lejjebb?   ​

Olyan mélyen vannak már a magyar–lengyel diplomáciai és államközi kapcsolatok, hogy elvileg nincs lejjebb, bár a magyar kormány korábban is bizonyította, hogy sok minden tud még mélyebbre kerülni annál, mint amit egy átlagember elképzelhet. Ez azért is különös, mert ​volt idő, amikor kifejezetten baráti volt a kapcsolat a két ország között. Amikor Donald Tusk és Orbán Viktor az uniós színtéren megismerkedtek, kölcsönösen értékelték egymás kiemelkedő tulajdonságait. Igaz, abban az időben a magyar politikus még egyértelműen liberálisnak számított. Aztán a helyzet sokat változott. Orbán Viktor a szélsőjobb felé orientálódott, politikai eszmetársakat a Jog és Igazságosság (PiS), a Tuskkal szemben állók oldalán talált, miközben Tusk legfeljebb minimális korrekciókat hajtott végre a saját politikai útján. A két ország ellentétei akkor kerültek mélypontra, amikor 2023 decemberében a Donald Tusk vezette koalíciós kormány átvette a hatalmat a korábbi, Morawiecki és a PiS vezette kabinettől. A Tusk mögött felsorakozott koalíció a választási kampányban három nagyon fontos lépésre tett ígértet. Elsőként a brüsszeli pénzek hazahozatalát vállalták, amihez egy héten belül meg is tették a szükséges lépéseket. A második a rendkívül szigorú lengyel abortusztörvény liberalizálása lett volna, ami azonban a koalíción belüli ellenállás miatt azóta sem sikerült. A harmadik a számonkérés volt. Ebben sem sokáig haboztak, néhány héten belül felállítottak parlamenti vizsgálóbizottságokat azokban az ügyekben, ahol úgy látták, hogy az előző rendszer politikusai valamilyen szinten „sárosak” lehettek.​

Valamiféle politikai üldözés kezdődött, ahogyan azt a magyar kormány és az érintett lengyel politikusok állítják?

Ezek a bizottságok senkit sem vádoltak semmivel. Az érintetteket tanúként hívták be, nem idézték be őket vádlottként, a bizottságoknak joguk sem volt bárkit elítélni. A meghallgatások után mindenki saját lábán távozott, és ha nem akart kérdésre válaszolni, nem válaszolt. Semmilyen intézkedés nem kísérte ezeket az eljárásokat, mindenkit meghallgattak, ki-ki elmondhatta a maga álláspontját azokban az ügyekben, amelyeket a bizottság tagjai felhoztak. Az adott esetben meg is cáfolhatták, amit a terhükre felróttak. Ziobrót és Romanowskit az úgynevezett Igazságügyi Alap pénzeinek felhasználásáról akarták kihallgatni, de egyikük sem jelent meg a bizottság előtt. Az volt a szabály, hogy a testület három alkalommal küld ki meghívót az érintetteknek, de amennyiben valaki egyiken sem jelenik meg, az ügyet a parlament az ügyészségnek továbbítja. Az igazságügy-miniszter és a helyettese ezt az utat választotta, egyikük sem volt hajlandó beszélni a vizsgálókkal. 

Ebből mire következtetett a lengyel ügyészség?

Személyes véleményem szerint, ha valaki ártatlan, akkor kiáll a saját igaza mellett, megvédi magát ott, ahol kell. Nehezen lehet mentséget találni arra, ha egy ártatlan ember elkerüli a meghallgatását is. Ziobrót később 26 különféle bűncselekménnyel vádolta meg az ügyészség, Romanowskit majdnem ugyanennyivel, noha a magyar sajtóban az ő esetében csak tizenegyféle vádpontról beszélnek. 

A vádak meglehetősen súlyosak…

Igen. A minisztert azzal gyanúsítják, hogy politikai célokra használta az általa létrehozott igazságügyi alapot, amelynek a feladata az lett volna, hogy a bűncselekmények áldozatait anyagilag is támogassa, ameddig sikerül lelkileg talpra állniuk. Az alap forrását a lengyel költségvetés biztosította, a pénz kezelésének egyszemélyi felelőse a miniszter volt, aki a helyettesét bízta meg a kifizetések felügyeletével. A hűtlen kezelés, vagy a sikkasztás vádja akkor merült fel, amikor a kormányváltás után kiderült, hogy ebből az alapból vette meg a lengyel állam a hírhedt izraeli kémszoftvert, a Pegazust, amelyet telefonok lehallgatására fejlesztettek ki. (Ezt a magyar kormány is megvette, mint kiderült, néhány ellenzéki politikus és újságíró telefonjának lehallgatására alkalmazták nálunk is.) Az új lengyel kormány azonban nem nyugodott egyszerűen bele a lehallgatások tényébe, számos korábbi ellenzéki politikus telefonját elküldték Kanadába, ahol a torontói egyetem egyik speciális tanszékén megvizsgálták azokat, és percre pontos listát készítettek a beszélgetésekről, amelyeket lehallgattak. A lengyel megfigyelési botrány írásos dokumentumait egy hónapon belül megküldték, és ezzel az ügy tényszerű igazolást nyert.

A hírek konkrét sikkasztásról szólnak. 

Az Igazságügyi Alapról kiderült, hogy a PiS választási kampányának és az azt támogató sajtónak a kifizetőhelye lett. Kaptak belőle támogatást az egyes jobboldali politikusok kampánystábjai, a forrásokat döntően politikai célokra fordították, médiára, klientúra építésre. Tudtommal fel sem merült, hogy akár a miniszter, akár a helyettese ebből a pénzből saját céljaira akár egyetlen zlotyit is felhasznált volna. Ez sehogyan sem illett volna bele abba a képbe, amit a köztudottan szigorú Kaczyński elvárt a vezetőtársaitól. Rendkívül elkötelezett volt a korrupcióval szemben, a „saját zsebre dolgozást” egyértelműen tiltotta, ezért sem róla, sem a közvetlen bizalmasairól nem feltételezhető, hogy bárki belenyúlt volna a kasszába. A vádpontok között az olyan „ügyek”, mint a Varsótól 20 kilométerre fekvő Wilanówban épülő lakótelep 100 milliós támogatása – ahol a párt saját emberei kaptak volna lakásokat – szinte eltörpült. 

Mi lehetett Romanowski szerepe az igazságügyi alap elherdálásában? A pénzek kifizetése felett egyedül a főnöke rendelkezett.

Marcin Romanowski fiatal, vallási fanatikus, akinek azt vetik a szemére, hogy az alapból sokat fizetett ki a katolikus egyháznak. A magánéletéről keveset tudni, nőtlen, de ha bármilyen – akár szexuális – botrányba bele lehetett volna keverni, azt már a korábbi ellenzék régen megtette volna. Már 2024 decemberében politikai menedékjogot kapott nálunk, akkoriban emeltek ellene vádat Lengyelországban, akkor adtak ki ellene európai elfogatóparancsot is, de végül nem került fel az Interpol „vörös listájára”.  

Ziobro feleségének menedékkérelmét mi indokolhatta?

Patrycja Ziobro korábban egy biztosító társaságnál dolgozott marketing igazgatóként, hagyományos értelemben nem tekinthető politikusnak. Nem volt országgyűlési képviselő, miniszter vagy pártirodai vezető, de a férje politikai életében betöltött közvetett szerepe és környezete miatt a lengyel sajtó néha politikai „szervezőként”, vagy befolyásos háttérszereplőként említi. A menedékjogi viták kapcsán megjelent egyes kommentárok szerint „semmi nem történt Ziobro körül, amiről ő ne tudott volna”. 2025 februárjában pályát változtatott, az Európai Parlamentben kapott állást, Brüsszelben dolgozott, a PiS képviselőcsoportnál adminisztratív pozícióban. 

Mit jelent az, hogy nemcsak politikai menedékjogot, hanem „nemzetközi védelmet” is kaptak mindhárman?

A magyar idegenrendészeti jog szerint a nemzetközi védelem ernyőfogalom, amely két formát foglal magában: a menekült és az oltalmazotti státuszt. Az ilyen személyek nem adhatóak ki, és ezt akkor alkalmazzák, ha nem bizonyítható klasszikus politikai üldözés, de a visszaküldés súlyos jogsérelemmel járna. Tisztességtelen eljárás várna az illetőre, aránytalan volna a büntetése a politikailag motivált igazságszolgáltatás körülményei között. Ez a nemzetközi elfogató parancs esetében is védelmet jelent. A két politikus ellen ezt már korábban kiadták, később visszavonták, de a hírek szerint a lengyel kormány már ismét kezdeményezte ezek újbóli kibocsátását a megfelelő nemzetközi fórumoknál.

​Milyen diplomácia következményei lettek a magyar kormány döntésének?

Amikor 2023. december 19-én Romanowskinak megadták a menedékjogot, a lengyel fél azonnal nagyköveti szinten megszakította a kapcsolatokat Magyarországgal. A varsói magyar nagykövetet persona non gratának tekintik, hivatalos állami rendezvényre nem hívják meg, a lengyel nagykövetet pedig hazarendelték, és tudomásom szerint nem is fog visszatérni. Az uniós országok között nincs példa hasonlóra. Úgy tűnik, a jelenlegi helyzetben lényegében kilátás sincs arra, hogy a két ország viszonya normalizálódjon. Változás csak akkor képzelhető el, ha Magyarországon olyan kormány alakul, amelyik politikailag nagyjából egy irányba tart a Tusk-kormánnyal. Amíg ez nem történik meg, addig sem nagykövetcseréről, sem érdemi elmozdulásról nem lehet szó.