A költségvetés nem rokkanna bele a nyugdíjrendszer rendbetételébe

Az ellenzéki pártok által kedden bejelentett hatpárti kormányzási alapelvekben csak utalások szintjén foglalkoznak a nyugdíjakkal („az idősek tisztességes nyugdíjat kapnak és az állam mindenki számára garantálja a minimális létfeltételeket”, illetve: „tisztességgel ledolgozott életért tisztességes nyugdíj jár”), ez mit jelent az Ön szakértői olvasatában?

Az ellenzéki pártok által aláírt dokumentum politikai üzenet a társadalom számára az általuk  helyesnek tartott  kormányzás rendező elveiről. Ezért arra értelemszerűen nem alkalmas, hogy egyes nagy rendszerek, így a nyugdíjrendszer jövőbeni konkrét intézkedéseit hozzá lehessen rendezni. A politikai dokumentum szóbeli kiegészítése, amire Ön is utalt, azonban már tartalmazott bizonyos érték irányt, ami ugyan a nyugdíjpolitikára még kevés „útravalót” ad, de kiérezhető a  változtatási szándék, amire szükség is van. 

Milyen irányú lépésekkel lenne „elégedett”?

Számos ellentmondás halmozódott fel a nyugdíjrendszerben, részben átgondolatlan szabályozási ok – így a nyugdíjjárulékplafon 2012 utáni megszüntetése – miatt, részben a 2015 utáni „bérrobbanás” következtében (a kettő persze összefügg). Az összhatás a nyugdíjak  lemaradása a bérekhez viszonyítva, továbbá az újonnan és a régebben megállapított nyugdíjak közötti durva különbség. Feltételezem, hogy az említettek, rendszerbe illő és végrehajtható lépései a konkrétumok egyeztetése során kiemelt téma lesz. Úgyszintén, az öregségi nyugdíjminimum és a szociális terület összefüggései, továbbá  a sok bajt okozó  indexálás igen összetett kérdésköre is. Az pedig tényleg intézkedést kíván, hogy aki ledolgozta az  életét, azért  tisztességes nyugdíj járjon, de az is, hogy ne keletkezzen a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben kiugróan magas „milliós nyugdíj”. Hát majd meglátjuk!

És mi az, amire nagyon oda kell figyelni a változtatások során?

Amit én tapasztalatból mondhatok: mindent lépést alaposan át kell gondolni, sőt elemezni, és jól „belőni” a tervezett változtatások menetrendjét. Amikor én a szakmai pályafutásomat kezdtem, akkor –és később is – kitűnő mentoraim voltak a társadalombiztosítás központi szervezetében. Sok mindent köszönhetek nekik, s ezek közül is az egyik legfontosabb, amit megtanultam tőlük, hogy a nyugdíjrendszerhez, annak változtatásához, hideg fej és forró szív kell. Sajnos ezt az elvet sokszor felcserélik.

És ha már itt tartunk, újból megszólalt a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET), amely követeléseket fogalmazott meg a kormány felé . Ezek nem új követelések, de menjünk rajtuk végig sürgősségi és abból a szempontból, hogy melyek valósíthatók meg belátható időn belül reálisan.  

Ismert, hogy a különböző nyugdíjas érdekképviseletek már a tavalyi év közepétől sok, szerintem vállalható javaslattal éltek, elsősorban az átlagnyugdíj összegét el nem érő nyugdíjak (nyugdíjasok) érdekében. Ezek, a veszélyhelyzet miatti egyszeri juttatást igénylő javaslatok voltak. Sajnos a kormány nem hallotta meg a „segélykiáltásukat”, fülük botját sem mozdították, közben folyamatosan és adagolva nyomják a kincstári szöveget.

A nyugdíjasok jogosan sérelmezték a nyugdíjak évenkénti emelésének a tervezését is, s az adott körülmények között egyre nehezebben tartható, tisztán inflációkövető emelést. Az egyik egy aktuális és simán teljesíthető igény. A másik, a jogosan kritizált indexálás, ami már bonyolultabb kérdés, és összefügg a nyugdíjmegállapítás torz rendszerével is. 

Az  azonban végképp elszomorító, hogy a Miniszterelnök tanácsadó-javaslattevő testületének egyetlen szava nem volt az említett kérdésekhez, pedig sok nyugdíjas is a testület tagja. Nem értem, illetve értem, de nagyon sajnálatos a hozzáállásuk.

És konkrétan a NYUSZET követeléseiről  mi a véleménye?

Amit  most olvastam a NYUSZET közleményében, az két dolog. Az egyik, hogy a 13. havi nyugdíj első heti részlete ne legyen 50 ezer forintnál kevesebb (ez kormányhatáskörben megoldható), és akinek a nyugdíja meghaladja a 400 ezer forintot, az egységesen100 ezer forintot kapjon. A javaslat első része nagyon rendben van, a második része – értve persze a mögötte lévő tiszteletre méltó érvet – már átgondolandó. Az ugyanis a 13. havi nyugdíjat (amit ráadásul törvény szabályoz) „klasszikus voltában” önmagában megkérdőjelezi, feltételezhetően már a nyugdíjak közötti, részben indokolt, részben azonban messze nem indokolható különbségei miatt. Ha az a szándék húzódik meg a javaslat mögött, hogy minden nyugdíjas 13. havi juttatás címén azonos összeget kapjon, az támogatható, tisztességes javaslat. Hiszen azért itt másról van szó, mint a 12 hónapra folyósított, elért szolgálati időn és nyugdíjjárulékot kereseten alapuló nyugdíjról. 

Mennyire tartja jogosnak a NYUSZET másik követelése, hogy 2021 első negyedévének végén a kormány tekintse át az aktuális folyamatokat, az infláció alakulását, és ha indokolt, májustól nyújtson kiegészítő emelést?

Ez reális, az ismert okokra, és az utóbbi évek tervezési hibáira figyelemmel.

Ha ezek megvalósulnának, mennyivel növelnék a költségvetés terheit?

A szóban lévő aktuális javaslatoknak nincs finanszírozási korlátja, mint ahogy a korábbi javaslataiknak sem. Arra korábban utaltam, hogy van szakmailag átgondolandó, további elemzést igénylő felvetés is.

Illetve – s ez nem csak a NYUSZET-követelésekre, hanem az esetleges kormányváltás utáni új alapokra helyezendő nyugdíjas politikára is vonatkozik –, hogyan lehetne úgy megvalósítani a szükséges változásokat, hogy ne rokkanjon bele a büdzsé?

Az, hogy egy esetleges kormányváltás után, milyen lesz, és miben lesz más a nyugdíjpolitika, csak sejthető. Jósolni pedig nem szeretek. Persze bizonyos tekintetben eligazíthat minket a jövőt illető változtatási igények körvonalaiban a folyamatos ellenzéki kritika iránya. A szakmai és a társadalmi igényeknek, valamint a végrehajthatósági feltételeknek is megfelelő konkrét lépések tartalmi kimunkálása, érthető kommunikálása értelemszerűen még odébb van. Azt azért ki kell emelnem, hogy szerintem a nyugdíjrendszer módosításának – ami több intézkedés összhatása – nem finanszírozási oka van, legalábbis még jó pár évig. Megjegyzem, az ugyanakkor más kérdés, hogy átgondolásra szorul a nyugdíjrendszer finanszírozásának, a 2010 utáni  „járulékpolitikának” a módszere. Ugyanakkor lépéseket kell tenni a rendszer ellentmondásainak, igazságtalanságainak legalább a tompítására. Ugyanakkor nem látom ezeknek az olyan következményét, hogy „belerokkan a büdzsé”. Sok függ persze a konkrétumoktól, de ha azt alaposan, különböző hatásaiban értékelve és rendszerbe illően teszik, akkor finanszírozási nehézséget, feltételezem ,nem okoz. Igaz, teljesen érthető okokból, a nyugdíjasoknál ez úgy csapódik le: amikor röpködnek a száz milliárdok különböző, szakmailag és morálisan kifogásolható célokra, akkor mit beszélnek itt egyesek arról, hogy „nincs pénz”. Hát igen, ezt értem, sőt megértem, de a nyugdíjintézkedések hatását hosszabb távra kell számolni. Egy biztos, szakmai véleményem szerint megtalálható az összhang a jogos, reális igények és a  vállalható pénzügyi feltételek között. Itt is csak azt mondhatom, remélem időben meglátjuk, értékelhetjük több szempontból is.