A kormány a diktatúrához akar újabb jogi alapot teremteni
Éjféltől hatályukat vesztik azok a kormányrendeletek, amelyek az ítélkezési szünetre, az egyetemi látogatás tilalmára, az óvodai és bölcsődei bezárásokra, a kínai, az olasz és az iráni beutazásai tilalomra, a lejáró okmányok elfogadására, a honvédség bevonására, illetve a 100 főnél nagyobb rendezvények tiltására vonatkoztak. A hatályukat vesztett rendeletek helyett, a kormány törvényt akar elfogadtatni, ami a felsoroltakon kívül, a sajtó munkájának szigorításáról szól. Egyelőre azonban nem világos, hogy a leendő törvény elfogadásáig a felsorolt tiltások érvényüket vesztik? A Hírklikk kérdésére Tóth Zoltán, egykori belügyminisztériumi államtitkár válaszol.
– Végül is éjféltől a járvány visszaszorítását szolgáló kormányrendeletek hatályukat vesztették?
– Igen, de ez tudható volt már akkor is, amikor a kormány az említett rendeleteket megalkotta. Nem értem, hogy miért vannak emiatt kétségbe esve, hisz ez egyetlen kormánytagot sem érhetett váratlanul. Erre fel kellett volna készülni.
– Itt komoly a tét, hisz' a rendelet szabályozza az ítélkezési szünetet, az egyetemek látogatásának tilalmát, a 100 főnél nagyobb rendezvények tiltását. Ha mindez már nem érvényes, akkor mától például a törvény szerint újra lehet moziba járni?
– Ez kizárólag a kormány döntésén múlik. Meglátjuk, milyen döntést hoz.
– A kormánypárti politikusok telesírják a sajtót, hogy az ellenzék nem szavazta meg a beterjesztett törvény különleges eljárását, ezért nincs érvényes szabályozás. Illetve ezért nem tudják életben tartani a korábbi rendeleteket.
– A kormány, amelyik két hete még jogosult volt a felsorolt rendeletek kiadására, az továbbra is jogosult. Vagyis az lenne a megoldás, hogy hosszabbítsák meg a korábban kiadott rendeletek hatályát. Ennyi lenne csak a feladat.
– A lejárt rendeletet minden közjogi ceremónia nélkül meg tudnák hosszabbítani?
– Igen, természetesen. Ha a kormány úgy látja, hogy a járvány-helyzet miatt, szükség van a korábban kiadott rendeletre, akkor minden további nélkül meghosszabbíthatja.
– Akkor nem értem, miért nem ezt teszi?
– Ezt én sem értem.
– Talán azért, mert erről törvényt akarnak hozni, amit a jövő héten meg is szavaznak. De addig a járvány-ügyben meghozott szigorítások – beleértve a katonák utcán történő járőrözését – immár törvénytelenek lesznek?
– Nézze, egy társadalomban különböző normarendszerek vannak érvényben. Vannak politikai, jogi, és erkölcsi normák. Ezek között a rendszerek között keletkezhetnek ellentmondások. Jelen pillanatban olyan hatályukat vesztő rendeletekről van szó, amiket a kormány politikai okok miatt nem akar meghosszabbítani, hogy ennek felelősségét ráverje az ellenzékre. Ezt természetesen megteheti, de ha valóban a járvány ügye lenne fontos a kormánynak, és nem a politikai balhé, akkor egyszerűbb lenne a kormányrendeletek hatályát meghosszabbítani.
– Ugyanazt a kormányrendeletet, amely egyszer már érvényét vesztette, ismételten ki lehet adni?
– Igen.
– Akkor nem értem, miért törvényt készítenek elő, ha a kormány felhatalmazást kapott a rendeleti kormányzásra?
– Azért, mert a törvényben már nem csak a felsorolt szabályok vannak, hanem belevették a sajtóval kapcsolatos szigorításokat, amelyeket az ellenzék csak szájkosártörvénynek nevez. A kormány tehát törvényben akarja megszorongatni a magyar sajtót, s úgy gondolja, hogy rendeletileg ez kínos lenne.
– A törvény magasabb rendű szabály, de akkor a kormány kockáztatja, hogy Áder köztársasági elnök aláírja-e, vagy az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezi. Nincs ilyen veszély?
– Áder János ezeket a törvényeket szó nélkül szokta aláírni, még akkor is, ha közben rettenetesen szégyelli magát. Továbbá az Alkotmánybíróság sem fog okvetetlenkedni.Nem szokott.
– Vita van az úgynevezett különleges helyzet körül. Az ellenzék diktatúrától fél, hisz' a kormány teljhatalmat kapna, a kormány viszont azt mondja, hogy ilyen veszély nincs. Az egészségügy maga fújja le a vészhelyzetet. Mi az igazság?
– A kormány az évekkel ezelőtt kimondott menekültügyi vészhelyzetet eddig hétszer hosszabbította meg. Miközben nincs menekült, vagy ha jobban tetszik, migránsveszély.
– Ezért veszélyes a kormány teljhatalma, mert esetleg akkor is meghosszabbítja a vészhelyzetet, ha már nincs is?
– A gyakorlat azt mutatja, hogy a kormány ha egyszer hatalmat szerez, arról nem hajlandó lemondani. Ebben igaza van az ellenzéknek, de azzal már nem értek egyet, hogy a törvény meghozatala miatt lenne diktatúra. Ugyanis Magyarországon már diktatúra van, csak ehhez akar a kormány további alapot teremteni.
– Visszaérve az alapproblémához: a kormány nevében Gulyás Gergely feladata a lejárt szavatosságú kormányrendelet problémájának megoldása. Ezek szerint, nem számíthatunk csodára, a cilinderből elővarázsolt nyuszira, csupán a rendelet egyszerű meghosszabbítására?
– Vészhelyzetben erre joga van a kormánynak.
– Tudom, hogy már háromszor kérdeztem ugyanazt, mert képtelen vagyok felfogni, hogy a veszélyes járványhelyzetben a hatalom kommunikációs trükköket merészel előadni.
– Pedig így van, a hatalom megtartásáért semmi sem drága.