A kormány két legyet üt egy csapásra: kedvez a barátoknak, bünteti a fővárost

HírKlikk 2020. augusztus 6. 10:00 2020. aug. 6. 10:00

A rozsdaövezeti akcióterületek kijelölésével a kormány két legyet üt egy csapásra: kedvez a barátoknak és bünteti az ellenzéki fővárost – írja e heti számában a HVG.

„Olyan szorongással nyitjuk ki a Magyar Közlönyt, mint reggel a gazda az ólajtót, hogy megszemlélje, ezúttal mit vitt el a róka” – mondta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a közgyűlésen, amikor aznap reggel újabb 5 milliárdos elvonásról értesült a fővárosi vezetés.

A közlönyből lehetett megtudni azt is, hogy a gellérthegyi Citadella körüli parkok fejlesztését állami feladattá tette a kormány, az épület rekonstrukcióját pedig nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítette, így számos engedély beszerzése megúszható és a fővárosi szabályozás is megkerülhető, a fővárosnak pedig nincs beleszólása, mi fog történni az egyik legfontosabb jelképével.

Szinte ezzel egy időben, a kevésbé látványos, de ingatlanfejlesztési szempontból sokkal izgalmasabb egykori ipari területekre is szemet vetett a kormány, amikor törvényi kereteket adott a „rozsdaövezeti akcióterületek” kijelöléséhez. A főváros korábban már meghatározta a fejlesztendő barnamezős területeket, de hogy az új definíció alapján, a kormány mit sorol be akcióterületnek, azt egyelőre csak ő tudja. A törvénycsomag arról szól, hogy az itteni lakásépítéseket 27 helyett csupán öt százalékos áfa terheli, azaz akár egy belvárosi üres telken felhúzandó társasház is kaphat extra árelőnyt. Ezért valószínűleg nincs távol az igazságtól az, hogy a valódi cél a baráti építőipari cégek versenyelőnyhöz juttatása.

Azt, hogy nem városfejlesztési célok szülték a rendelkezést, az is bizonyítja, hogy a kormány ugyanazzal a mozdulattal alapvetően csorbítja a főváros és a kerületek hatáskörét, amikor önkényesen kiemel területeket az egységes szabályozás alól – mondja Erő Zoltán budapesti főépítész.

Forrás: HVG