A kormány nem végezte el a házi feladatát az euró bevezetésére

A kérdés így már nem az, hogy „érdemes-e”, hanem hogy megengedhetjük-e magunknak a halogatást? 

Magyarország valóban nem áll készen az euró bevezetésére, de nem azért, mert nem tudnánk eldönteni, hogy jó-e vagy sem, hanem mert a kormány nem végezte el a házi feladatát. Magyarország nem felel meg az euróövezeti csatlakozás előírt követelményeinek, például annak, hogy az infláció mértéke évente legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációs adatú tagállam átlagát; az éves államháztartási hiány nem lehet magasabb a GDP 3 százalékánál; az államadósság szintje nem lépheti túl a GDP 60 százalékát. A magyar társadalomnak biztosan jobb lenne az euró bevezetése, csakhogy ez jelenleg elméleti kérdés, mivel a kormányzat hosszú évek óta nem tartja rendben a költségvetést. Ám szembe kell nézni azzal, hogy akár euróval, akár euró nélkül, de ez a költségvetési helyzet nem tartható fenn. A forint inflációs valuta, külső értéke ingadozik, ami többlet kockázati tényező és többlet költség, holott a magyar felzárkózást nagyban elősegítené, ha értékálló valuta állna a gazdaság mögött. Az euró bevezetése mellett szólna az is, hogy „zivataros időkben” jó beállni az Európai Központi Bank ernyője alá, és annak a védelmét élvezni.   

Milyen következményei lehetnének annak, ha Európa közepén egyfajta devizaszigetté válnánk, miközben körülöttünk már lassan mindenki az eurózóna tagja lesz

Releváns kérdés. Azt látjuk, hogy az Európai Unió tagállamainak nagy többsége már teljesítette azokat a feltételeket, amelyek egy közös európai fizetőeszköz átvételéhez szükségesek. A követelmények szigorúak, de láthatóan teljesíthetők. Az eredeti feltételeket még a '90-es évek elején alakították ki, s azóta lényegében változtatás nélkül alkalmazzák. Az euróövezeten kívüli országok helyzete is más és más. Dánia és Svédország igen fejlett, az európai monetáris zóna belépési feltételeit könnyen teljesíthetnék, de alkotmányjogi és politikai okok miatt belátható időn belül nem várható a belépésük, és persze nem amiatt, mert az ottani miniszterelnökök tartanának az unió szétesésétől. Dániában ebben a kérdésben megkérdezték a polgárokat, a népszavazáson leszavazták az euró-csatlakozást, és ilyenkor a demokratikus normák szerint egy ideig ugyanazzal a kérdéssel nem fordulnak a polgárokhoz. Csakhogy a dánok az euró előszobájának nevezett ERM2 rendszerben benne vannak, a fizetőeszközük praktikusan hozzá van kötve az euróhoz. Így nincs árfolyamkockázat, de nincs dán monetáris politika sem. A dán korona megléte egyszerűen azt jelenti, hogy ha valaki készpénzzel fizet a boltban – aminek egyre kisebb az esélye –, olyan bankjegyet vesz elő, amelyen a nemzeti szimbólumok láthatók, de a dán gazdasági szereplőket nem terheli árfolyam- és kamat-kockázat. 

Bulgária az unió egyik legszegényebb országa, január elsején mégis belép az euró-övezetbe… 

Mert a korábbi években olyan gazdaságpolitikát folytattak, amelynek következtében ma már megfelelnek a követelményeknek. Románia is elindult ezen az úton, folyamatban vannak a csatlakozási előkészületek, de volt néhány kisebb botlásuk, ezért ott valószínűleg kell még egy vagy két év a csatlakozáshoz. A csehek tudnák teljesíteni a követelményeket, az államháztartásuk magyar szemmel nézve teljesen rendben lévő, országkockázati besorolásuk AAmínusz, ami nagyon jó, a cseh korona az euróhoz képest stabil, sőt, inkább kissé fel is értékelődött az utóbbi két évtizedben. Ugyanígy az A osztályba tartozik Lengyelország is. 

Mi vagyunk az egyetlen „speciális” eset? 

A magyar besorolás S&P Global Ratingsnál BBBminusz, negatív kilátással, ami alig egy fokozatra van csak a befektetésre nem ajánlott bóvli kategóriától. A Moody’s és a Fitch egy fokozattal magasabban tartják a besorolásunkat, de szintén negatív kilátással. A mi helyzetünk azért szomorú, mert a jelenlegi kormányzat már több mint másfél évtizede kifejezetten szembenáll még az eurózónába való belépés gondolatával is. Ezt vallotta a jegybank korábbi vezetése is, miközben a magyar választópolgárok kétharmada már kifejezetten szeretne „európolgár” lenni.

Az akadály egyedül Orbán Viktor és Matolcsy György volt?

Valóban az a helyzet, hogy van egyfelől támogató kétharmad az országban, és egy befolyásos, magas pozíciót betöltő kisebbség, amely szembemegy a társadalom igényeivel. A jelenlegi jegybankelnök óvatosabban fogalmaz. Tudja azt, hogy a 2004-es bővítéssel és az azóta bekerült új tagállamoknál már követelmény az európai közös pénz átvétele. A szabályrendszerben azonban nincs megadva határidő, pontosabban akkor kerülhet sor az euró átvételére, amikor az adott ország teljesíti a pénzügyi követelményeket. Hangsúlyozom: nem gazdasági, hanem pénzügyi és jogi követelményeknek kell megfelelni! Tehát, annak a szövegnek, hogy majd csak akkor vesszük át az eurót, ha olyan gazdagok leszünk, mint az osztrákok, vagy ha legalább az EU-átlag valahány százalékát elérjük, az csak üres beszéd. 

Amit a miniszterelnök most egy beszélgetős műsorban kifejtett az unó szétesésének víziójáról, álságos érvelés? 

Az a véleménye, amit az euró átvétele ellen most is felhozott, tartalmilag nem különbözik attól, amit az elmúlt másfél évtizedben eddig is képviselt. Csak most világosabban kimondta: hallani sem akar a forint kivezetéséről. 

Mert az Európai Unió agóniáját vizionálja? 

Ez az érvelés komolytalan. Mintha egy söntéspult melletti beszélgetést hallanánk. Az ilyen apokaliptikus „jóslatnak” azért sincs értelme, mert argumentált előrejelzés, nem kutatói következtetés, talán mintha személyes félelmének vagy inkább az óhajának adna hangot. Én úgy néztem, hogy nem Magyarország miniszterelnökeként beszélt a kamerák előtt, hanem dr. Orbán Viktor Mihály, jogvégzett magyar állampolgár fejtette ki az ellenérzéseit az unió jövőjéről. Mert ha miniszterelnökként foglalna állást ilyen fajsúlyos ügyekben, akkor valami olyasmit mondana, hogy: „az európai unió fejlődési folyamatainak kockázataival számolva, attól tartok, hogy most még nem állunk készen az euró átvételéhez meghatározott felvételi követelmények teljesítésére, de az a következő kormányok dolga lehet…”. 

Annak nincs jelentősége, hogy a magyar vállalatok és a magyar adófizető polgárok többsége szeretne euróval fizetni?

A vállalkozói kör nagyobb hányada van ezen a véleményen, mint az utca embere. Aki az üzleti világban nemmel válaszolt felmérésben, talán azért tette, mert nem tartja relevánsnak a kérdést, látván a kormány ellenállását, holott szeretné, ha a vállalkozása stabil, tervezhető pénzügyi körülmények között működne. 

Nem látjuk előre a 2026-os választás eredményét, de mit gondol, egy esetleges következő kormánytól sem várhatjuk az eurót?

A Tisza gazdasági programjában tudtommal szerepel az euró átvétele. Az ország valós gazdasági és a pénzügyi helyzete azonban majd csak akkor derül ki, ha az új vezetők belelátnak a „kasszába”. Meg kell nézni, mekkora valójában az államháztartási hiány, mekkora adóssággal, mekkora inflációval, és ebből adódóan milyen magas nominális kamatszinttel kell számolni a választás utáni hónapokban. Az euróövezeti bekerülés feltételeinek teljesítéséhez kevés lenne egy-két sikeres év. Láttuk a térségünkben, hogy ilyen súlyú pénzügyi fordulathoz kevés egy kormányzati ciklus, nemzeti konszenzus kell mögé, és két vagy akár három kormány közreműködése.  

Európában van néhány unión kívüli ország is, ahol már az euró a hivatalos fizető eszköz. Ez hogyan lehetséges?

Valóban, speciális eljárási rendet alkalmaztak Monaco, San Marino, Vatikánváros és Andorra esetében, amelyek hivatalos megállapodás alapján, de önálló pénzverdei joggal használják az eurót. Montenegróban és Koszovóban pedig megállapodás nélkül, egyoldalú helyi döntéssel, de az EU tudtával, szintén az eurót tekintik hivatalos fizetőeszközüknek. Az említett még kimaradt tagországok jogi esete más, rájuk az úgynevezett maastrichti belépési ismérvek vonatkoznak jelenleg. És később? Magánvéleményem szerint olyan kevés már a nem-euróövezeti tagállam, hogy akár lehetne rájuk – így egy magyar csatlakozási igény esetében is – testre szabott, az Európai Tanács, a Bizottság és az Európai Központi Bank támogatását élvező, külön belépési pályát előírni. Újabb uniós dokumentumokban és a kutatási anyagokban egyre gyakrabban olvasni, hogy túl kell lépni a '90-es években megfogalmazott szigorú elvárásokon, és országspecifikus megállapodások keretében kellene elősegíteni a tagállamok gazdaságpolitikai harmonizációját. Az ilyen felfogás szerintem kiterjeszthető lehetne arra az esetre is, ha a még kimaradt tagországok erős politikai szándékkal, megkésve ugyan, de csatlakozni szeretnének a közös valutához.