A kormány politikai értékrendje
Parragh László: „annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és megy most is, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni. (…) egy adott mozgástér van, amin belül a kormány egy politikai értékrend alapján dönti el, hogy kiket támogat”.
Önmagában véve is nemzetellenes bűn, hogy Parragh Lászlók vannak döntéselőkészítői, döntéshozói pozícióban. Ők tesznek javaslatokat, döntenek a gazdaság, az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika ügyeiben; az ő szándékaik szerint döntöttek a CEU-ról, a Magyar Tudományos Akadémiáról – és most arról is, kiket teszteljenek.
Persze, nem feledhetjük el: ezeket az embereket a Nemzet Atyja, Lelkipásztora és Vezénylő Tábornoka, maga Orbán Viktor juttatta pozícióba, s annak egyetlen oka az, hogy gátlástalanul mondják, amit a Generalissimus hallani szeret, akar. Nem számít, ha fogalmuk sincs arról, amiről éppen beszélnek: ilyen hosszú ideig ennyi dilettáns tán sosem volt hazánkban fontos pozícióban.
Ám most nem a hozzá nem értést teszem szóvá, hanem a megdöbbentő – igen: mindig újra és újra megdöbben az ember, minden tapasztalat dacára – amoralitást, az elképesztő cinizmust.
Mert mi is az értelme, az üzenete annak, amit Parragh mondott? Talán óvatlanul, meggondolatlanul nyilatkozott – vélné az ember. De nem: hibbant gőgjükben már régóta azt hiszik, bármit megtehetnek, akármit mondhatnak. És egyelőre igazuk is van.
Parragh a kormány álláspontját közölte azokkal, akik a leginkább rászorulókon, a legelesettebbeken akarnak segíteni. Azt mondja, a „munkaalapú gazdaság” fenntartása érdekében beszámították a veszteséget …
Vajon valóban olyan állapotban volna a gazdaság, hogy átmentéséhez, újraindításához emberek százezreit, netán millióit kell szegénységből mélyszegénységbe, nyomorba dönteni, sokakat akár pusztulni hagyni? Megtagadva a legelemibb szolidaritás normáit is? Igaz: a hatalom csupán folytatja, amit eddig művelt.
Ha igen, akkor lássuk be: ennyit ér csupán az elmúlt tíz év „példátlan gazdasági fejlődése”… Akkor lássuk be: arra sem vagyunk már képesek, amit szomszédaink, sokszor lesajnált szomszédaink megtehetnek.
Bár magam meg vagyok győződve arról, hogy Orbánék politikája belátható időn belül gazdasági csődbe (is) viheti az országot, most mégis azt gondolom, nem a kényszer diktálja a meghozott intézkedéseket, hanem valóban a „kormány politikai értékrendje”.
Ami ebből az értékrendből azonnal szembetűnik: a legfontosabb az ország további kifosztása. A hét elején – valami egészen dermesztő szégyentelenséggel – erről „tárgyalt” a parlament is, a kormány előterjesztései alapján.
Ahol száz- meg százmilliárdokat lopnak el, költenek a hatalom szolgáinak, kedvenceinek kedvére – teljesen értelmetlenül is –, ott ne jutna pénz a nyomorúságos családi pótlék megduplázására, a munkanélküli járadék folyósítási időtartamának és összegének megemelésére?
Buta kérdés: ahol nincs rá akarat, mert holnap és holnapután is lopni készülnek stb., és mert miközben az országnak fontos polgárok éjt nappallá téve keccsölnek, ott ingyen senki sem juthat pénzhez…
A járvány tényleg Orbán kezére játszik: előadhatja a Nemzet Megmentőjét, játszhatja az igazságos Mátyás királyt (tisztára hülyének tűnik ebben a szerepében is), de sikerének szégyenletes titkát nem takarhatja el: a hatalomból és gyűlölködésbe merült vagy csak megvásárolt, közönyös híveiből hiányzik valami, ami nélkül társadalom egészségesen nem fejlődhet: a szolidaritás (fraternité) érzése.
Hiányzik persze a másik kettő is: liberté, égalité…
