A kormány szerint is hibázott a rendőrség

HírKlikk 2020. május 17. 09:37 2020. máj. 17. 09:37

Az igazságügyi miniszter szerint, a rendőrség hibázott, amikor rémhírterjesztés gyanújával meghurcolt két állampolgárt. Varga Judit megjegyezte, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában az igazságügyi tárca irányítója elmondta azt is, hogy a járvány miatti különleges meghatalmazás megszüntetéséhez törvényjavaslatot készít az Országgyűlésnek.

Nagy port vert fel, hogy az elmúlt héten – rémhírterjesztésre hivatkozva – két embert is előállított a rendőrség. Először egy szerencsi nyugdíjast, Kusinszki Andrást, aki arról írt a közösségi oldalán, hogy a diktátorok mind elbuktak eddig, majd a momentumos Csóka-Szűcs Jánost, aki a gyulai kórházról és az ágyfelszabadításról tett közzé bejegyzést.

Később az ügyészség mindkét esetben kimondta, hogy nem történt bűncselekmény, ez nem rémhírterjesztés. A rendőrség csak annyit közölt, tudomásul veszik az ügyészség álláspontját, és érdekesség, hogy a rendőrség honlapjáról eltűnt a szerencsi esetről szóló hír.

Az ATV vendégeként, Varga Judit igazságügyi miniszter a két esettel kapcsolatban elismerte a hibát, mondván: csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Szerinte előfordul, hogy a hatóság téved.

A műsorban szóba került, hogy Orbán Viktor közölte: még május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. Varga erre azt felelte, hogy az enyhítés lehetősége folyamatosan benne van a levegőben. A koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazás megszüntetéséhez azonban egy törvényjavaslatot kell majd elfogadnia az Országgyűlésnek.