A kormánypolitika okozta rossz szerkezetű növekedés

Növekedésünk szerkezetének problémái

A növekedést külső és belső keresleti tényezők hajtják. A belsők a fogyasztást és a felhalmozást jelentik, a külsők az export (áru- és szolgáltatás-export) húzóerejéből következnek, amiből azonban le kell vonni az importot (áru- és szolgáltatás-importot), hiszen az nem a hazai gazdaság teljesítménye. A különbség a nettó export, amely – ha pozitív, akkor – erősíti vagy kompenzálja a növekedés belső tényezőit. 

A magyar gazdaság felzárkózása szempontjából azt tartják ideálisnak, ha a növekedést a beruházások és az export húzza. Az előbbi a versenyképesség erősödése szempontjából is a legjobb és legerőteljesebb húzóerő, amihez – ha nettó exporttöbblet társul, akkor – valószínűsíthető, hogy a növekedés fenntartható marad, mert kiiktatódhat a külső egyensúlyromlás veszélye. 

Az elmúlt évi recesszióban mind a fogyasztás, mind a felhalmozás csökkent, s ha nem segít be a nettó export, akkor egy százalék közeli gazdasági zsugorodás helyett hat százalékos lett volna a visszaesés. Ám a pozitív nettó export nem a kivitel valamiféle megtáltosodásából állt elő – hiszen az alig emelkedett egy százalékkal –, hanem annak volt köszönhető, hogy az import számottevően csökkent a gyenge kivitel, de még inkább a belső kereslet visszaesése miatt. Ez jelentős szerepet játszott a külkereskedelmi mérleg egyenlegének kiviteli többletbe fordulásában és a folyó fizetési mérleghiány felszívódásában. A külső egyensúlyi mutatók javulásáért azonban nagy árat fizettünk, olyat, amely fejlődésünket hosszabb távon is befolyásolja. Hiszen a behozatal mennyiségének bezuhanásában szerepet játszott a fejlődést eminensen elősegítő beruházások visszaesése is, amelyek tudvalevőleg igencsak importigényesek.

Mi változott első negyedévi növekedésünkben?

1. A háztartások fogyasztási kiadásai az előző évi zsugorodás után – a mély bázison – 3,6 százalékkal emelkedtek. Elmaradva attól, mint amennyit a kormány a fogyasztási adóbevételekben látni szeretett volna. Az áfa-bevételek alig 3 százalékkal nőttek, miközben ennél nagyobb volt az infláció, a kiskereskedelmi forgalom dinamikája pedig – forintban számítva – ennek több mint a kétszeresét tette ki. S történt mindez annak ellenére, hogy a reálbérek a nemzetgazdaság egészében – a tavalyi zsugorodás után – tíz százalékkal emelkedtek. A jelzett és egymással nehezen összeilleszthető számokra részben magyarázat lehet az import esése miatti import áfabevétel csökkenése (növekedési áldozat a költségvetésben).

Mindenesetre a KSH adatai szerint az első negyedévben a végső fogyasztás – ellentétben a tavalyi visszaesésével – most növekedést húzó tényezővé lépett elő.

2. A figyelmes olvasónak – ha eddig eljutott – a leírtakból azonnal leeshet a tantusz: ha a fogyasztás nőtt és a nettó export is pozitív volt, akkor a szerény GDP-emelkedés okát a felhalmozás zsugorodásában kell keresnünk. 

A teljes felhalmozás 2022. harmadik negyedéve óta, immár hetedik negyedéve zuhan. Most, az első három hónapban több mint 20 százalékkal, ami a világgazdasági válság mélypontjára (2009) emlékeztet. Egyik fő mozgatója az állóeszköz-felhalmozás és ezen belül a beruházások múlt évit is meghaladó, tíz százalékos esése. (A másik tényezőjéről, a készletfelhalmozás mértékéről a KSH nem közöl adatot.)

A termelő (ipari, építőipari, mezőgazdasági) és az infrastrukturális beruházások immár huzamossá váló tetemes hanyatlása előrevetíti versenyképességünk relatív (közvetlen versenytársainkhoz mért) romlását és teljesítménybeli lemaradásunk folytatódását, sőt, annak felgyorsulását.

Az unióhoz csatlakozott volt szocialista országok (11) körében már 2023-ban is nálunk mutatkozott a legnagyobb zuhanás az állóeszközük felhalmozásában. De 2019-hez mérten is csak Bulgáriában volt valamivel nagyobb a zsugorodás (9 százalék) hozzánk képest (7 százalék). A mi visszaesésünkkel szemben a többségnél két számjegyű állóeszköz-fejlesztés történt a Covidot és a háborús éveket is magába foglaló négy év alatt. Hiába dicsekednek rendre a magyar kormányilletékesek, hogy milyen nagy előnyünk van az unióban, mert nálunk a legmagasabb az állóeszköz-fejlesztési ráta. Ez korábban igaz volt, csakhogy nálunk egyrészt a beruházások rendesen túlárazottak (emiatt fiktív beruházási érték keletkezik), aminek föléből jachtok, luxusjavak vagy/és külföldre történő pénzkimenekítés vagy/és egyszerűen fogyasztási többletek lesznek és nem reálfejlesztések, másrészt a beruházási rátát az árak is befolyásolják. Reáladatok alapján az utóbbi években kb. 2 százalékponttal alacsonyabb rátát kapunk a kimutatottnál.

2024 első negyedévében az egykor 28 százalékot is kitevő arányból (állóeszköz-fejlesztések a GDP-hez mérten) 21 százalék lett, ami változatlan árakon számolva inkább csak 20 százalék. Ennél kisebb fejlesztési hányadosra a GDP-n belül csak válságévekben volt példa.

Ráadásul az elvileg modernizációt a hordozó gépberuházások nagyobb mértékben (22 százalékkal) estek, mint az építési jellegűek (18 százalék). Felzárkózásunk szempontjából ez is kedvezőtlen jelenség.

3. Az előző évhez képest a nettó export húzóereje gyengült (kb. egyharmaddal), a tavalyi enyhe exportnövekedéssel szemben az idén az első három hónapban mind az export, mind az import visszaesett.

Az első negyedévben megindult növekedésről összességében azt állapíthatjuk meg, hogy azt alapvetően a fogyasztás húzta. Ehhez mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy ez az eladósodás emelkedése mellett következett be, ami egy magas adósságrátájú országban, mint Magyarország, kifejezetten ellenjavalt. Emellett a korábbiakhoz képest gyengült a nettó export húzóereje. Mindez összességében korántsem mondható kedvezőnek a hosszabb távú növekedés és fenntarthatóság szempontjából. 

A beruházások esésének okairól

A beruházások bezuhanásának okát, ami jövőbeli lemaradásunk/leszakadásunk záloga, több okból is eminensen a kormány politikájában kell keresnünk. 

– A 2022-es választásokra koncentráló politika túlköltekezése úgy belerondított a költségvetésbe, hogy a hiányt – finanszírozási okok miatt – korrigálni kellett. Ennek egyik eszközeként a beruházások befagyasztásához folyamodtak (adott időben ennek a hatását a lakosság nem érzékeli), ami Lázár János előadása szerint 5000 milliárd forint értékű fejlesztés halasztását jelentette (sajnos nem Paks II-ét és nem a Budapest-Belgrád vasútét).

– A 2022 tavaszára időzített választási kormánypolitika olyan inflációs turbulenciát váltott ki (már 2021 augusztusától, amikor még semmiféle háború és háborús szankció nem zavart be), hogy visszaszorítása érdekében a jegybanknak nemzetközi összevetésben magasabb kamatokat kellett bevetnie, és a kamatvágások lassan haladhattak. A pozitív reálkamatok (az inflációnál magasabbak) pedig – mint ahogy Nagy Márton többször is ostorozta az MNB-t emiatt – nem ösztönzik, inkább visszafogják a fejlesztéseket, mert a kamat- és hiteltörlesztést nem könnyíti meg az infláció kitermelte többletjövedelem.

– A 2022. második félévben kikényszerült fiskális konszolidáció keretében olyan extraadókat vezettek be, amelyek kifejezetten befektetésriasztóak voltak, emellett felszámolták a kata-adózást, aminek évközbeni kivezetése az extraprofitadókkal együtt azt üzente, hogy a magyar gazdaságban bármikor bármi megtörténhet, ezért fejlesztéseket elindítani extra kockázatot jelent. Ráadásul az extraprofitadók beígért kivezetésének elmaradása (2023-ig lettek volna csak érvényben) a kormányzati politika hitelesség-romlásán keresztül további befektetői bizalmatlanságot váltott ki. 

– A kormány unióval (és NATO-val) szembeni harcával párhuzamosan folytatott „keleti barátkozásai” további okot szolgáltattak és szolgáltatnak a nyugatról jövő tőke elmaradására.

– Az uniós pénzek egy részének befagyasztása és a jogállam helyreállításának teljesítésével szembeni kormányzati politika (velleitás) ugyancsak visszatartja a fejlett piaci tőkebefektetőket. 

– S nem utolsó sorban tőkeriasztó a tulajdon biztonságát nem garantáló kormányzati magatartás és a legmagasabb szintre emelt, rendszerszintű korrupció. 

A felsorolt okok következményeinek voltunk tanúi az elmúlt másfél év példátlan beruházási hanyatlásában. Momentán ez a magyar gazdaság legsúlyosabb, jövőre is kiható növekedési problémája. Növekedési kilátásaink mögött lényegében eddigi tartalékaink felélése zajlik, ami tágabb értelemben is megfigyelhető. Feléltük a rendszerváltás első két évtizedében felhalmozott uniós kapcsolataink eddig gyümölcsöző hatásait is. Eleinte politikailag, mára már gazdasági értelemben is. Az uniós források kiváltásának helyére jó drágán becsalogatott keleti működő tőke pedig újabb zsákutcába vezető megoldás. Ennek az érdemi elhárítására az Orbán-kormány leváltása nélkül nem látszik esély.