A közmédia visszafoglalása
Megszoktuk már, és észre sem vesszük, pedig bánthatná a szemünket és a fülünket. Meg főleg az igazságérzetünket. Hogy a sajtó közmédiának nevezett része már régóta nem a közé, hanem a kormányé, pontosabban a Fideszé. Ha ez szóba kerül, csak legyintünk, hogy hát igen, tényleg. Az M1-en csak őket látjuk, a Kossuth Rádióban kizárólag őket halljuk. A miniszterelnöknek péntek reggelenként saját műsora van, miközben az ellenzéki pártok politikusai évek óta a lábukat sem tehették be a közpénzen fenntartott stúdiókba. Nem nézzük, nem hallgatjuk – de ez kevés.
Az érthető, hogy egyes sajtóműhelyek a különböző pártokhoz kapcsolódnak. Vagy azért, mert ők alapították, ők adják a pénzt, amiből működtetik, és az ott dolgozó újságírók ezekkel a pártokkal szimpatizálnak. Ennek megfelelően, van a kormányhoz közeli média, amelynek szereplői a kormányoldalt dicsőítik, és az ellenzéket szidalmazzák, és maradt valamennyi független sajtó, amely, helyzetéből kifolyólag, többnyire ellenzékinek mondható.
A közmédia más tészta. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, ismertebb nevén MTVA, ugyanis a magyar adófizetők pénzéből létezik. Tőlük kap a működéséhez évente több mint 100 milliárd forintot. Ezt a pénzt azért adják a magyar adófizetők, hogy az MTVA tájékoztassa őket a világ és Magyarország dolgairól. Hitelesen, pártatlanul, szakszerűen, színvonalasan.
Ezt a munkát a közmédia nem végzi el. A közmédia gyakorlatilag a Fidesz médiájaként működik, műsoraiba kizárólag kormánypárti megszólalókat hívnak be, az ellenzéki politikusok, vagy éppen a társadalom nem elhanyagolható hányadát képviselő civil szervezetek legföljebb, ha említés szintjén jelennek meg ezeken a helyeken. Ebben – tudjuk – nincs köszönet. Az utóbbi hónapokban egyetlen kivételt lehet említeni: azt az esetet, amikor hónapokkal megválasztása után, Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét hívták be a köztévé műsorába. Azt a riportot tanítani kellene minden újságíró iskolában, azzal, hogy így nem szabad interjút készíteni. Ilyen alávaló, gyalázatos gazemberséget elkövetni – bukás terhe mellett – szigorúan tilos. Nem egyedül a szerencsétlen és szánalmas riporter sara volt ez a nyílt színen elkövetett aljasság, hanem egy teljes stáb állt e szégyenteljes teljesítmény mögött. Melynek jutalma nem kirúgás volt, hanem vállveregetés.
Onnan indultunk, hogy megszoktuk, hogy a közmédiában az szerepel, aki a Fidesznek (értsd: Orbán Viktornak) tetszik. Ez az, amit nem szabadna megszoknunk. Nem kellene legyinteni rá, beletörődni, szó nélkül hagyni, hogy a Fidesz nemcsak a javainkat lopta el, de a megszólalási lehetőségünktől is megfosztott bennünket.
Ha lesz 2022-ben választás – jelen állás szerint még nem fújta le Orbán – akkor az ellenzéki pártoknak, és a velük szimpatizáló értelmiségnek, vissza kell foglalniuk a közmédiát. Parlamentben – ha lesz –, parlamenten kívül, ha Orbán fölösleges macerának tartja az országgyűlést. Hazai és nemzetközi sajtótájékoztatón, mindenhol elmondani, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan és ellentétes mindazzal, amit a szólás szabadságáról vallunk.
Nem kell legyinteni, nem szabad beletörődni, hogy a közmédiát is ellopták tőlünk. Az, hogy minden magyar polgáré legyen, ma minden másnál fontosabb. Legalábbis, ha nem akarjuk, hogy Mari néni Békésborzadályon és Józsi bácsi Rémrettentőn csak a hazugságokat hallja, amikor reggel bekapcsolja a tévét és a rádiót.
