A Kulturkampf az iskolában kezdődött

A válasz nem ismeretében tovább szőtt beszélgetésünk végül is oda kanyarodott, hogy vajon az elmúlt időben a társadalmat megérintő kérdések többsége miért az oktatással, neveléssel van összefüggésben? 

A teljesség igénye nélkül kezdtem sorolni ezeket a problémákat, az SZFE-n kezdve, a mesekönyv daráláson át az oktatással is foglalkozó MET egyháznak bíróságon megítélt, ám ki mégsem fizetett járandóságon és a CEU-n át, a vírusveszélynek kitett, és a járvány miatt elhunyt pedagógusok ügyéig. Mindehhez hozzátettem, akkor még a szegény- és cigánygyerekek sorsáról még nem is beszéltünk. 

Trencsényi László az igazság kedvéért leszögezte, hogy mindezt némileg beborította az egészségügyi törvény, és még nem tudjuk, hogy a doktor urak mit fognak válaszolni rá, de azt igen, hogy a szakdolgozók már készülnek valamiféle ellenállásra. S, hogy miért az oktatás körül csúcsosodik ki minden? Talán azért, mert ez érinti legközvetlenebbül az embereket. No, és az egészségügy – tette hozzá. 

A szegénységgel és a cigánykérdéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy aki nem az, azt nem hozza izgalomba. Magyarországon nagyon is jellegzetes magatartás, hogy „mindenki maga alá utálkozik eggyel”. Csak azért, hogy saját magát a felszínen tartsa. Elmesélte, részt vett egy olyan előadáson, amelynek meghívottja Spiró György volt, akit ott arról kérdeztek, mivel magyarázza a magyar társadalom passzivitását. Ő ezt a polgárosodás több évszázados elmaradásával magyarázta. Az író arról is beszélt, itt minden modernizációs kísérlet a feudalizmus visszarendeződésével jár, ezért rendes polgári kvalitás nem tud kialakulni a társadalomban. Olyan rutinja van a jobbágyi, a vazallusi magatartásnak a magyar, sőt, a kelet-európai társadalmakban is, hogy abból nem tudnak kilépni. A polgári hagyományokat felülírja a feudális restauráció, és ez a mentalitás a „falakon belül” van. 

S, hogy miért is az oktatás és a nevelés körül csúcsosodnak ki az indulatok?  Mert a kormány legbrutálisabban ott avatkozik bele ideológiai kérdésekbe. A Kulturkampfot is az iskolában kezdte a Nemzeti alaptantervvel, a pedagógusokat érintő törvényeivel. Ráadásul egy olyan rendszerbe avatkozott bele, amelyik amúgy sem szokott hozzá a gyors változásokhoz, és amelyik amúgy is el van foglalva a saját identifikációs krízisével. Ezt a krízist a modern tájékoztatási technikák jelentik, amelyek felszámolták az iskola monopol helyzetét. Amióta van okos telefon, már nem a tanár bácsi tudja a legtöbbet, sőt, sokszor a gyerekek többet tudnak az új technikáról, mint ő. 

Pedig identitás szempontjából a pedagógustársadalom sokáig a legérzékenyebb csoport volt, mert az alacsony fizetéssel porig alázták. Ezt azután az életpályamodell ideig-óráig elcsitította, és a pedagógusok még nem ábrándultak ki egészen belőle. Ám, ha a Covid-helyzet miatt – az eddig ismert három eset után – még többen meghalnak közülük, akkor könnyen lehet, hogy a pedagógusok újra megmozdulnak. Bár az is igaz, ennek valószínűleg nem a két nagy pedagógus szakszervezet lesz a motorja, hisz a Pedagógusok Szakszervezete a stratégiai együttműködési megállapodáshoz kötötte a szekerét, és ez még mindig érződik, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig – amióta Szűcs Tamás visszavonult –, nehezen talál magára.  Azt, hogy a Tanítanék Mozgalomban ki veszi át, egyáltalán átveszi-e valaki a stafétabotot, még nem lehet tudni. A waldorfosok pedig – híven Rudolf Steiner eszméihez – nem ellenséget látnak a kormányban, azt mondják, hogy személyes kapcsolatot kell kialakítani velük, mert nem vademberek ülnek a minisztériumban. El lehet érni, hogy partnerként viselkedjenek. Trencsényi László azt mondja, az az érdekes, hogy „alsó szinteken”, a ranggal nem rendelkező munkatársaknál valóban el lehet érni bizonyos szakmai engedményeket  egy-egy ügyben. Ő is tud ilyenekről. Ám feljebb erről már szó sem lehet. Arról pedig, hogy átfogó újrarendezés legyen, végképp nem. Maruzsa Zoltántól, a köznevelési államtitkártól is csak annyit lehet hallani éjjel-nappal, hogy minden nagyon jó, és megy tovább a tanítás. 

S, hogy mindez az országnak fogja a legtöbbet ártani, és még csak nem is most, de húsz-harminc év múlva? Erre a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke ismét Spiró Györgyre hivatkozott, aki elmondta, hogy megjelent egy könyv amelyben értelmiségieket kérdeztek arról, merre tartunk, mi lesz a vírus után, és az ő válaszát a legutolsónak tették be, mert az volt a legpesszimistább. S, hogy mit mondott Spiró György?  Azt, hogy meg fogjuk tapasztalni, milyen volt a fejlett középkor.