Herczog Mária: a kormány gyermekvédelme pusztán politikai lózungokat jelent

Kedden, jellemző módon, egy salátatörvényben fölkerült a parlament honlapjára a Fidesz már korábban ígért gyermekvédelmi törvénycsomagja. Ez megoldja a gyermekvédelem problémáit? 

Bár a gyermekvédelem problémáit semmi nem oldja meg ilyen könnyen és hamar, már maga törvénycsomag megnevezése is téves, hiszen a Gyermekvédelmi Törvény az 1997. évi XXXI. törvény. Ezt a nevet ez a törvény viseli. Ez egy komplex, átfogó, ma is korszerűnek mondható jogszabály. A parlament honlapján megjelenő törvénycsomagnak tehát már a címe is félrevezető. De túl ezen, egy nagyon szűk területre koncentrál, amelyik ráadásul jogi értelemben meghatározatlan, ez pedig a pedofília. A pedofília a gyerekek ellen elkövetett erőszakcselekményeknek egy nagyon kis töredékét fedi le, ahogy ezt az elmúlt években, hónapokban sokakkal együtt már én is nagyon sokszor elmondtam. 

Mi az, amiről a javaslatcsomag nem beszél?   

A gyerekek elleni erőszak 98-99 százalékát a verbális, lelki, fizikális és szexuális abúzus teszi ki, de erről ez a javaslatcsomag szót sem ejt. Egyáltalán nem beszél a megelőzésről, a gyerekáldozatok támogatásáról, egyetlen szót sem ejt arról, hogyan kellene megfelelő módon támogatni a gyerekekkel kapcsolatos nagyon erőforráshiányos ellátásokat, az egészségügyet, az oktatást, szociális ellátást, igazgatást, rendészetet, igazságszolgáltatást. Ezen belül nem beszél arról, hogyan kellene segíteni részben a szakemberek felkészültségét, részben a továbbképzését, megerősítését, a leghatékonyabb szakmai személyiségfejlesztő módszerét, a bérét és a lehetőségeit, miután a kapacitások rendkívül szűkösek, illetve nagyon sok helyen hiányoznak ahhoz, hogy akár csak minimális ellátást is nyújtsanak. Az új javaslatcsomag csak az intézményekben, gyerekotthonokban élő gyerekekre fókuszál, miközben teljesen nyilvánvaló, nem csak az a kérdés, hogy egy gyerekotthonban a vezető, vagy az ott dolgozók alkalmasak-e, hanem az, hogy bárki, aki gyerekekkel foglalkozik, alkalmas-e erre, és hogyan tudjuk ezt megállapítani. Azt is nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy ebben az állítólag sokszáz lakásotthont, gyerekintézményt a gyámhivatalok által átvizsgáló programban a szakemberek, és a szakmai szervezetek a mai napig nem kaptak arra választ, hogy kik, és milyen módszertannal állapítják meg az alkalmasságot. A pszichológusok és más szakértők szerint ez nagyon nehéz, igen komplex feladat. Nagyon veszélyes vizekre evez az, aki könnyen kimondja az alkalmasságot vagy az alkalmatlanságot, ha nem egyértelműek és egységesek a vizsgálati módszerek, ha nem világos az, hogy mit nézünk, mennyi időnként, esetleg örök időkre szól-e, mert lehet, hogy aki ma alkalmas, az egy év múlva nem lesz az. Vagyis sok mindent kellene nézni, és természetesen nem csak a szexuális szokásokat. 

A javaslat többek között kiemeli a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak jelzőrendszeri kötelességét, aminek elmulasztását a Btk.-ban szankcionálnák is…

Súlyos probléma, amit ez jelez, vagyis, hogy két év börtönnel büntethető az a szakember, aki elmulasztja a jelzést. Sokan, sokszor elmondtuk már, maga a terület is sokszor jelezte, hogy a gyerekekkel foglalkozó nagyon sokféle szakembernek – hiszen itt nem csak gyermekvédelemről, hanem bölcsődéről, óvodáról, iskoláról, egészségügyről, szabadidőről, sportról is szó van – nincs kellő ismerete arról, mi jelenti a veszélyeztetettséget. Nem tudják, mire kell figyelni, hogyan kell egy gyereket kérdezni, őt megtámogatni, illetve azt sem, hogyan, és kinek kell jelezni. A szakemberek közül sokan azt is kifogásolják, hogy semmiféle visszajelzést nem kapnak arról, hogy az ő jelzésük indokolt volt-e, vagy indokolatlan. Elmaradnak azok a szakmaközi esetmegbeszélések, esetkonferenciák, ahol végig lehetne elemezni egy-egy ilyen esetet, illetve levonni azok tanulságait, amiből az együttműködést, a segítő módszereket tanulni lehetne. Ehhez nagyon pontosan kapcsolódik, hogy a nemzetközi gyakorlatban, az EU-ban már előírás is minden intézmény számára, hogy úgynevezett gyerekbiztonsági szabályzatot kell csinálni. Ennek az a lényege, hogy minden intézményre intézményspecifikusan pontosan leírja, mit kell tudni arról, hogyan lehet a gyerekeket mindenféle veszélyhelyzettől megvédeni, kinek mi a feladata, felelőssége, ki felel azért, hogy akinek a jelzést kell adni, az továbbadja-e, és leírja a következményeit is annak, mi lesz, ha ez nem történik meg. Erre minden ott dolgozót, és újonnan belépőt fel kell készíteni, ugyanúgy, mint például a tűzvédelmi szabályzatra. Ezt mindenkinek el kell sajátítania, alá kell írnia. Szükség szerint pedig két-három évenként meg kell ismételni az ilyen képzést, el kell végezni a szabályzat módosítását a tapasztalatok alapján. Ennek van értelme, de erről szó sem esik a mostani javaslatcsomagban. 

A gyermekvédelmi törvényjavaslat mellett beadtak egy „az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozásáról, valamint egyes elektronikus kereskedelmi szolgáltatással és reklámtevékenységgel összefüggő törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot is, amely főleg a modern, új típusú videómegosztókon elérhető online tartalmakra vonatkozik…

Ezzel többféle probléma is van. Az egyik, hogy sem a szülők, sem a pedagógusok, se más gyerekkel foglalkozó nem fér hozzá a megfelelő információhoz. Épp tegnap hívott fel kétségbeesve valaki, hogy a 8 éves kislányát egy vélelmezhetően nemzetközi gyerekragadozó-csoport az interneten megpróbálta behálózni, és fogalma sem volt arról, hogy hol kell ezt bejelenteni. Pedig hála az égnek, Magyarországon erre elég komoly lehetőség van, a hírközlési hatóságnak van egy nagyon fontos bejelentési csatornája, lehet jelezni több szülői szervezetnek, a Kék Vonalnak, vagy másutt is. De ezek nem ismertek a szakemberek és a szülők számára sem. Az is probléma, hogy az iskoláknak nincs kapacitásuk ezeknek a dolgoknak a kezelésére, a szakembereket és a civileket pedig momentán csak nagyon korlátozottan engedik be bármilyen célból az intézményekbe, tehát eleve kiesik az a lehetőség, hogy a gyerekek ilyen programokban részt tudjanak venni. A gyerekek számára pedig nagyon kevés elérhető lehetőség van. De azért van. Az UNICEF-nek például nagyon kiváló kisfilmjei és oktatóanyagai vannak, de a YouTube-on zéró volt a nézők száma. Szerintem nagyon sok erőfeszítést kellene azért tenni, hogy az ismereteket terjeszteni lehessen, a gyerekek pedig hozzáférjenek információkhoz. 

Az integrált gyermekvédelmi rendszerek fejlesztéséről és megerősítéséről szóló ajánlást fogadott el kedden az Európai Bizottság, ami szerintük a gyermek mindenekfelett álló érdekét szolgálja – ahogy erről a Hírklikk is beszámolt…

Az Európai Bizottság kedden tette nyilvánossá a régóta készülő integrált gyermekvédelmi stratégia koncepcióját. Ennek az a célja, hogy a gyerekeket az erőszak minden formájától meg tudja védeni, és ehhez egy nagyon komoly, már korábban magyarul is elérhető tíz pontos elvi összefoglalót tettek közzé. Ennek az összefoglalóját lefordítottam, és fel fogjuk tenni a Gyermekjogi Civil Koalíció honlapjára. Ez az integrált gyermekvédelmi stratégia – szemben ezzel a salátatörvényben elfogadásra benyújtott, meglehetősen aggályos programmal – egy nagyon átfogó, világos koncepció arról, hogyan kellene a gyerekek védelmét elsősorban megelőzéssel, korai támogatással, és persze a szükséges beavatkozásokkal kezelni. Ebben minden szakterületnek, a szektoroknak, a különféle miniszteriális és egyéb szervezeteknek az együttműködésére apellálnak. Az EU persze ajánlja a tagországoknak az anyagi és a technikai segítséget is. Őszintén szólva, én nagyon bizarrnak találom, hogy ez egy napon került nyilvánosságra a Fidesz salátatörvényben benyújtott gyermekvédelmi törvénycsomagjával, mert annyira ordító a különbség a szakmai színvonalban és a megközelítésben. Ráadásul a kormány abszolút tisztában volt ennek a gyermekvédelmi stratégiának az előkészületeivel, részben az ágazati minisztérium saját munkatársai is részt vettek a munkának az előkészítésében, illetve tudtak róla. Másrészt mi civilek, szakemberek is nagyon sokat beszéltünk erről korábban különböző konferenciákon. Én magam is nyilatkoztam már róla. Tehát abszolút elérhető lett volna, és semmilyen szégyen nem származott volna abból, ha ezt alapul veszik, adaptálják, és egy ilyen szellemiségű anyag születik. Annál is inkább, mert ezt az ajánlást majd úgyis végre kell hajtani.

Az ajánlás többek között arról szól, hogy az európai uniós tagállamokban a hatóságok és a civil szervezetek minden ágazatban működjenek együtt annak érdekében, hogy a gyermekeket rendszerszinten megvédjék az erőszak minden formájától. Magyarország milyen messze van most ettől?

Igen távol vagyunk, mert a szemlélet nagyon eltérő. Pont ellenkező irányba megyünk. Mi megyünk vissza a XIX. század irányába, a kormány nem a XXI. századnak megfelelően gondolkodik ez ügyben. 

Pedig a szakemberek, a civilek az ellenzéki pártokkal közösen elkészítettek egy gyermekvédelmi határozatcsomagot, ami nagy nehezen be is jutott a parlamentbe, de a kormányzat úgy söpörte le az asztalról, mintha nem is létezett volna…

Ez csak az egyik dolog. De a másik, amit szintén nagyon fontosnak tartok hangsúlyozni, hogy 2007-ben a magyar parlament a jelenlegi kormánypártok együttműködésével és egyetértésével elfogadta azt a 25 éves, átfogó programot, aminek az a címe, hogy „Legyen jobb a gyermekeknek!” Ez döntően ugyan a gyerekszegénység csökkentésére, megszüntetésére, a kirekesztés ellen irányul, de nagyon pontosan benne van a gyermekek védelmére vonatkozó minden olyan lehetőség, aminek az alkalmazását most is látnunk kellene, hiszen az összes kormányzati tényező ezt egyetértőleg jóváhagyta. Ez a program az elmúlt 14 évben nem látszik megvalósulni. Pedig nagyon fontos lenne azt látni, hogy a „Legyen jobb a gyermekeknek!” programot végre kell hajtani. Van számtalan olyan nemzetközi kötelezettség, a Gyermekjogi Egyezmény, a Fogyatékosügyi Egyezmény, a Lanzarote Egyezmény, amelyeknek Magyarország részese. Ezeket az egyezményeket Magyarország ratifikálta, ezeket végre kellene hajtani. De ennek sincs nyoma a kormányzat jogszabályi ötleteléseiben. 

Miért választja inkább ehelyett a pótcselekvést a kormány, hiszen, amit csinál az csak pótcselekvés…

Ezt tőlük kellene megkérdezni, én ezt nem tudom. Amit látok, az az, hogy politikai lózungok hangzanak el a kormány részéről, amik ráadásul teljesen szakmaiatlanok és megalapozatlanok, mint például a pedofílozás. De úgy tűnik, ezzel meg lehet úszni azt, hogy érdemben rá kelljen nézni arra: alapvető reformokra szorul a gyerekjóléti ellátás, elsősorban a megelőzés, a családtámogatás. Az nem indok, hogy a magas jövedelmű családokat támogatják. Hende Csaba, Szombathely fideszes országgyűlési képviselője, és a parlament törvényalkotási bizottságának elnöke a testület április 4-i ülésén azzal söpörte le az asztalról a családi pótlék emeléséről szóló ellenzéki javaslatot, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Hende Csaba nagyon súlyosan tévedett ebben, és sajnos senki nem javította ki őt. A családi pótlék ugyanis nem munkavégzéshez kötött, és nem a szülők, vagy a családok kapják, hanem az állam járul hozzá ezzel a nagyon szerény, és mindenképp súlyosan emelendő összeggel a gyerekek egyébként nagyon magas költségű neveléséhez és gondozásához. Az nagyon súlyos érvelés, hogy akinek nem telik rá, annak ne szülessen gyereke. Hisz' egyébként súlyosan csökkenő gyerekszámmal néz szembe a kormányzat, amit nagyon sajnál. De azt látni kell, hogyha a közösség, az állam nem vállal nagyon jelentős részt a gyerekek felnevelésének költségeiben, és a különféle szolgáltatásokban, akkor nem is fognak a gyerekek megszületni, illetve a megszülető gyerekek egy nagyon jelentős része igen súlyos hátrányokkal küzd. Ezt pedig újra és újra el kell mondani. Itt nem csak a szegényekről van szó, hiszen, ha egy magas státuszú, magas jövedelmű családban van egy sérült, vagy krónikus beteg gyerek, az – nem csak anyagi értelemben – ugyanolyan nagy bajba kerül a szolgáltatások és a szakemberek hiányában. Ehhez nem kell szegénynek, hátrányos helyzetűnek és kistelepülésen élőnek lenni. Ma csak a gyerekek 16 százaléka jár bölcsődébe, és tudom, hogy jelentős bölcsődefejlesztés volt, de ennek ellenére, sok éve nem sikerült elérni az úgynevezett barcelonai célkitűzést sem, ami a gyerekek 33 százalékát érintette volna. Pedig ez feltétele volna annak, hogy az anyák vissza tudjanak menni dolgozni, és a szegénység is csökkenhessen. Az interneten vannak különböző biztosítós kalkulációk, amik 28 és 40 millió forint körülire teszik – luxus kiadások nélkül – egy gyerek 0-18 éves korig való fölnevelésének a költségeit. Vagyis azok a felelős emberek, akik adott esetben nem tudják vállalni egy gyerek jó színvonalú fölnevelését, inkább gyerektelenek maradnak. De abba is bele kell gondolni, hogy két fizetéssel, magas végzettséggel rendelkező szülők két-három gyerek esetén nem tudják ezt a kiszámolt, átlagos költséget sem biztosítani a gyerekeiknek, hisz' nem keresnek annyit. Itt pedig megint fölmerül az a kérdés, hogy vajon az állam hogyan és milyen módon járul hozzá a gyerekek nevelésének, gondozásának a költségeihez. Az EU Európai Gyermekgarancia programja biztosítja, hogy az iskolai költségek semmilyen módon ne terheljék a szülőket, amit ma Magyarországon nem mondhatunk el. Felveti, hogy az iskolán kívüli programokat, sportot, nyelvtanulást stb. ingyenesen kéne biztosítani a gyerekeknek, nálunk erről szó sincs. Ezerféle ága-boga van annak, hogy mi mindent kellett, vagy lehetett volna csinálni, és azt gondolom, hogy a kormány számára is nagyon kínos, hogy ennyire szűklátókörűen és szűken értelmezi a feladatát. Ami most történt, az biztos, hogy nem a gyerekek javát szolgálja.