A magyar állami tévében török nappal ünneplik a Török Köztársaság századik évfordulóját

HírKlikk 2024. október 28. 05:45 2024. okt. 28. 05:45

Tavaly decemberben kezdődött az egy éven át tartó magyar-török kulturális évad, amelynek részeként tematikus műsorkínálattal jelentkezik a közmédia a Török Köztársaság kikiáltásának napján, október 29-én; a török közszolgálati média a magyar nemzeti ünnepen október 23. tiszteletére rendezett magyar napot – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-t.

A két ország közötti száz éves diplomáciai kapcsolat ünnepeként 2023 decemberében magyar-török kulturális évad vette kezdetét. A Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Liszt Intézet irányításával szervezett évad Budapesten indult, és decemberben Ankarában zárul, addig számos program várja az érdeklődőket – közölték.

A török közmédia, a Türkiye Radyo ve Televizyon Kurumu (TRT) is csatlakozott az egy éven át tartó programsorozathoz: október 23-án ünnepelte tematikus műsorokkal a magyar kultúrát. A Török Köztársaság kikiáltásának századik évfordulóján, október 29-én a magyar közmédia tart török napot.

Az M5 kulturális csatorna egész napos műsorfolyammal készül október 29-re. Reggel 8-kor az M5 História című műsor a török-magyar kapcsolatok történelmét mutatja be, míg 12-kor a természet kedvelőit a Vadvilági édenkertek: Törökország című film várja. A török kávé évszázados hagyományai 13-kor egy ismeretterjesztő filmben elevenednek meg, majd 13.30-tól az Isztambul 10 látványossága című turisztikai ajánló kalauzolja a nézőket a metropolisz legszebb helyszínein.

A csatorna napi magazinjában, a 16.30-kor kezdődő Librettóban Fodor Gábor turkológus arról beszél majd, hogyan hatott Magyarországra a török kultúra, valamint, hogy milyen magyar emlékhelyek vannak Törökországban. Bársony Bálint zeneszerző, szaxofonművész beszámol róla, hogyan hatottak a török zenei hagyományok művészetére, és bemutatja Erdal Salikoglu török zenésszel közös klipjét is. Török Tilla Junior Prima-díjas előadóművész a magyar és a török kultúra összefonódásáról mesél, valamint a műsor részeként megismerhetik az egyik legkülönösebb Rákóczi-emlékhelyet is, a kassai Rodostói házat.

Este történelmi és zenei programok várják a közmédia kulturális csatornájának nézőit: 19-kor az Atatürk álma: a modern Törökország születése című dokumentumfilm látható, majd 21 órakor a híres török zongoraművész, Gökhan Aybulus és a Török Köztársaság Elnöki Szimfonikus Zenekarának koncertje tekinthető meg, amelyen Bartók Béla és Ahmed Adnan Saygun török zeneszerző művei hangoznak el. 22.15-kor a 2015-ös Csoda című török filmdráma várja a nézőket, amely egy vidéki iskola felépítésének és egy korlátozott képességű fiatal életének felemelő történetét meséli el.

A Dunán a Család-barát délelőtti és a Családi kör délutáni adása egyaránt török tematikával jelentkezik. 14.35-kor A világ egy terített asztal gasztro-sorozattal Isztambulba látogathatnak, és megismerhetik a török gasztronómia különlegességeit, például a gözlemét vagy a güvecet.

A Kossuth Rádió Kalendárium című délutáni, élő kulturális műsorában a Törökségünk címmel megjelent novelláskötet néhány novellájából tervezett színházi mű színpadra állításáról számol be Sepsi Enikő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora. Beszámolót hallhatnak a nemzetközi hírű, „Isztambul fotósa" néven ismert Ara Güler 1950 és 70 között készült, fekete-fehér fotóiból rendezett kiállításról is. C. Gülşen Karanis Ekşioglu, a Török Köztársaság magyarországi nagykövete és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a tematikus napot megelőzően, október 27-én, a Vasárnapi Újság című műsor vendége volt – ismertette az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom