A magyar kultúra ennél többet ér

„Vidnyánszky Attila mondjon le! Ez nem maradhat így tovább! A magyar kultúra ennél többet érdemel!” – kommentálta az akció célját, Lengyel Tamás Jászai-díjas színész. Mit gondol erről?

Leveszem a kalapomat, mert igazuk van. Addig kell ütni a vasat, amíg valakik észre nem veszik, hogy a magyar kultúra tényleg többet érdemel annál, mint amit most az orbáni kultúrpolitika szán neki. Ugyanakkor nem zárom ki azt sem, hogy a mostani kezdeményezés akár kontraproduktív is lehet, mert ha a szakma nyitja ki a száját, akkor képes lehet azt mondani a fideszes akárki, hogy na jó, „akkor meghosszabbítjuk Bicskéig”. Abban igazuk van, hogy valakinek mondania kell, akkor is, ha a többi színház kussol a Vidnyánszky-ügyben. 

Mondhatják, hogy Csáki Judit elfogult ebben, mert köztudott a személyes konfliktusa a rendezővel.  

Sokan mondják is, mert engem annak idején ő rúgott ki a kaposvári egyetemről, de ezen már régen túl vagyok. Amit most gondolok Vidnyánszky működéséről, azt nem nevezném személyes konfliktusnak. Kritikusa vagyok, de nem vesztettem el szakmai józan eszemet. Az utóbbi időben annyi botrányos ügy keveredett körülötte, amit szinte már követni sem lehet. 

Maradhat Vidnyánszky a posztján, vagy semmi sem zavarja? 

Az ember azt gondolná, hogy az utóbbi hónapok komoly botrányai valahol csak összegződnek, és egyszer betelik a pohár. Egyelőre ebből semmi nem látszik. Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó tavaly ősszel, előadás közben balesetet szenvedett, azóta is lábadoznak, de a történtek a felelősséget egyelőre senki nem vállalja. Az igazgató a napokban nyilatkozta, hogy „sokmilliós kártérítést fizettek ki a művészeknek”, de erről is kiderült, hogy a fele sem igaz. Az volna a legtermészetesebb, ha egy munkahelyi baleset után a munkáltató kiállna az alkalmazottai mellett, de nem a Nemzetiben, mert az igazgató még ilyen dologban is képtelen igazat mondani. 

Ismerve az ország közállapotait, mi ebben a meglepő? 

Semmi. Ez tényleg nem meglepő. Ez a papírforma. Amit nemcsak a közállapotok magyaráznak, hanem a rendező személyisége is. Hazudik, mert frusztrált, mert szorong, mert rosszul van attól, hogy satuba szorítja a maga teremtette helyzet. Zavarja is, meg hajtja is valami belső kényszer: még és még tovább, mert volna mit maga alá gyűrni.  

Udvaros Dorottya a minap szintén kifakadt a Nemzetiben uralkodó állapotokat ismerve. 

Amit abban az interjúban Dorottya elmondott, tökéletesen igaz. Csak a tényeket sorolta, amiből a vak is láthatta, hogy a nemzet első színházában nyomokban sincs jelen a magyarországi színházi hagyomány. Mi ezzel a probléma? Nem az én nacionalista szívem mondatja velem, de ezeknek a külhonban nevelkedett színészeknek fogalmuk sincs, hogy ki volt Mensáros László, Major Tamás, Gobbi Hilda, vagy akár Törőcsik Mari. Lövésük nincs erről, ahogyan a magyar akadémiai rendszerről sincs, holott ők tanítanak az egyetemen. 

Önnek ez az egyik vesszőparipája…

Igen, mert a nagyszínpadon csak Vidnyánszky csókosai rendeznek, de a kezeik alól csapnivaló előadások kerülnek ki. Elég megnézni a színlapot, más sincs rajta, csak görög, észt, lett, litván, meg olyan orosz előadás, amit az ő innen-onnan összeszedett barátai állítanak színpadra, majd – ahogyan Dorottya is elmondta – „többnyire egy létező, már megrendezett produkcióba beletapossák az itteni színészeket.” Egy-egy előadás lemegy négyszer, nyolcszor, kifizetnek értük hatalmas gázsikat, és végük. Kegyetlen pazarlás. 

Ez talán nem is lenne baj, ha ez egy világszínház műsorán szerepelne. Csak nem a Nemzetiben.

Ez volna a Nemzeti küldetése?  Biztosan nem. A Madách Nemzetközi Szinházi Találkozó (MITEM) idején elmegy, de akkor meg a belsős művészeik nem tudnak fellépni, pedig a színháznak amúgy is borzasztóan kevés saját előadása van egy szezonban. A fizetős nézettségről ne is beszéljünk! Az új bemutatók után négy-öt héttel később van a második előadás, ami színház-szakmailag dilettáns módszer.

A közelmúltban változott a kulturális tárca vezetése. Hogy mi történik a Nemzetiben az senkit nem érdekel? Vidnyánszky olyan erős, hogy mindenféle kulturális vezetés fölött áll? 

Teljesen mindegy, hogy valóban olyan erős, vagy csak azt hiszi magáról, vagy azt hiszik róla. Sokféle pletyka kering a szakmában, nem gondolják, hogy Hankó Balázs sokáig marad miniszter. A hírek szerint már lázasan keresik az utódját. A minisztériumban szakemberhiány van, olyanokra bízták a kultúra finanszírozását, akik nem értenek hozzá. Az idei második félév pályázatait még ki sem írták, pedig már benne járunk a júliusban. Másutt is pénzhiány van, ami persze az ország pénzügyi állapotát ismerve nem meglepő. Arról suttognak, hogy esetleg leáll a Lázár Ervin program is, amire korábban Vidnyánszky rengeteg pénzt kapott, és aminek az volt az egyik nagy előnye, hogy ebből jutott a függetleneknek is némi támogatás.

Ha Vidnyánszky pozícióját a színház körüli botrányok sem veszélyeztetik, akkor egy tüntetés sem fogja. 

Ez igaz. 

Mégis kikre számíthatnak a szervezők a Nemzeti előtt? 

Egy normális világban egészen biztosan legalább ma is tízezren vennék a fáradtságot, hogy tiltakozzanak a Nemzeti Színházban történtek miatt, mint ahányan ott voltunk Alföldi Róbert búcsúztatásán. Persze ez akkor volt. Azt a több ezer színházszerető embert ma is bántja, ami ott történik, csak otthon ülnek, nem látják értelmét felállni a fotelükből.