A magyar transzneműek sanyarú helyzete

HírKlikk 2020. augusztus 3. 19:50 2020. aug. 3. 19:50

A nemzetközi sajtó továbbra is széles körben szentel figyelmet annak a magyar jogszabálynak, amely tiltja a transznemű emberek választott nemének rögzítését a hivatalos dokumentumokban. A Süddeutsche Zeitung tekintélyes német liberális lap rendkívül terjedelmes cikket közölt a témáról. Az International Viewpointban pedig Tina Kolos Orbánnal, a Transvanilla szervezet társelnökével készült interjú jelent meg.

A Süddeutsche Zeitung cikkében többek között idézte Ördög Ivettet, aki szinte akaratán kívü,l a transzneműek egyik hangjává lett. Elmesélte a lapnak a történetét, ecsetelve a korábbi és a jelenlegi magyarországi helyzetet. Ördög Ivett szerint, ma mintegy 300 olyan transznemű él Magyarországon, aki felvette a kapcsolatot az LGBT-szervezetekkel, de a valós szám akár ennek tízszerese is lehet. 

Idézte a cikk Bodrogi Bea ügyvédet is, aki a tiltó rendelkezésben egyértelműen az emberi jogok megsértését tartja. Bodrogi a Transvanilla elnevezésű szervezet megbízásából 23 transznemű embert képvisel az Európai Emberi Jogok Bírósága előtt Strasbourgban, az ítéletet jövő évre várja. A Magyar Alkotmánybíróságnak is hamarosan ítéletet kell hoznia, bár határidő erre nincs. Az ügyvéd derűlátó, mert úgy véli, hogy a jogszabály sérti a nemzetközi emberi jogi normákat. 

Ám még ha kedvező ítélet is születik, az sem jelenti a helyzet gyors változását, mert akkor új jogszabályra lesz szükség, és a parlamentnek nem kötelező sietnie ezzel. Sok transznemű azonban nem tud, és/vagy nem akar várni, és kivándorol, mint Ördög Ivett. 

A magát nemzetközi szocialista portálnak minősítő International Viewpoint Tina Kolos Orbánnal, a Transvanilla szervezet társelnökével készült interjút. Ennek témája szintén a transznemű emberek magyarországi helyzete. 

 
Forrás: Hírklikk