A minisztérium szerint Magyarország Európa-bajnok a napenergiában
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) 26 pontban foglalta össze az eredményes magyar lépéseket a zöldenergia térnyeréséért a tiszta energia nemzetközi napján.
A tárca közösségi oldalán közzétett bejegyzésében kiemelte: Magyarország Európa-bajnok a napenergia hasznosításában, Görögországot előzve, az európai rangsor élére ugrott azzal, hogy a napelemes rendszerek a belföldi áramtermelés negyedét adták 2024-ben. Ezerszeresére nőtt a háztartási naperőművek száma 2010 óta, a Napenergia Plusz Program jóvoltából hónapokon belül 300 ezer működik majd belőlük.
Adataik szerint az országban 2022 óta a harmadik egymást követő évben bővült legalább 1,2 gigawattal a napelemes rendszerek összteljesítménye, hasonló mértékű gyarapodást egyik esztendőről a másikra csak 20-30 ország volt képes felmutatni az elmúlt időszakban.
Magyarország már 43 százalékkal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az ország törvényben megerősített vállalása, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását 1990-hez képest legalább 40 százalékkal csökkenti 2030-ra.
A tavalyelőtti adatok alapján összességében már 43 százalékos csökkenésnél tart az ország, a következő évtized elejére ezért a bázisérték megfelezése az új cél – írták.
Az EM tájékoztatója szerint 2010-hez képest négyszeresére növelte az ország a geotermikus hőenergia kitermelését. A földhő közvetlen hasznosításában hosszú ideje az első ötbe tartozik Magyarország Európában, Szegeden a világ egyik legnagyobb geotermikus rendszere működik.
Mint írták, hetvenezernél több tisztán elektromos gépkocsi fut már a hazai utakon, öt év alatt kilencszeresére bővült a magyarországi zöldflotta.
Korszerű, környezetkímélő gázerőmű épül a Mátrában, a Mátrai Erőmű visontai telephelyén 2028-ra elkészülő létesítmény kiváltja a lignitalapú termelést, részben (zöld)hidrogénnel működhet majd.
Felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarország negyedével múlja felül a korábbi 2030-as napelemes célszámot: a hazai naperőművek összes beépített teljesítménye 2025 elejére 7550 megawattra nőtt.
Az eddigi 6000 megawattos várakozást felülírva, ezért a felülvizsgált nemzeti energia- és klímatervben már 12 000 megawattot rögzítettek új vállalásként a következő évtized elejére.
Közölték: csökkenőbe fordult a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból. A korábbi folyamatos növekedést követően, 2023-ban több mint 7 százalékkal mérséklődött az ágazat környezetterhelése. A legnagyobb arányú kibocsátás-csökkenést az energiaszektor produkálta 11 százalékkal.
Akkumulátorban és hőszivattyúban is erős és versenyképes a hazai zöldipar: Magyarország már most az egyik legnagyobb európai gyártókapacitással büszkélkedhet az akkumulátoriparban.
A hőszivattyúk részegységeinek előállításában is jelentős exportteljesítménnyel és komoly bővülési lehetőségekkel rendelkezik.
Két programban összesen csaknem 60 milliárd forinttal népszerűsítik az elektromobilitást Magyarországon, önálló kiírásokban támogatják a vállalati járműflották zöldítését és a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását.
A megújulók aránya 2030-ra 30 százalékra nő a nemzeti energiamixben. A megújuló energiaforrások arányát a korábbi 21 helyett 30 százalékra emeli a felülvizsgált energia- és klímaterv.
Kitértek arra is: bővítik a Paksi Atomerőművet, meghosszabbítják a meglévő blokkok üzemidejét. Az atomenergiát már az Európai Bizottság is fenntartható energiaforrásként ismeri el, a napelemekkel együtt Paks egyre gyakrabban képes tisztán karbonmentes forrásból fedezni a pillanatnyi áramigényeket.
Megemlítették, hogy 30 százalékos energiamegtakarításhoz segíti a családokat az energetikai otthonfelújítási program. Január 20-ától többen, kevesebb papírmunkával pályázhatnak az akár 6 millió forint támogatásra.
Az eredmények között kiemelték azt is, hogy magyar kezdeményezésre először készül uniós akcióterv a geotermikus energia felhasználásának ösztönzésére.
A magyar uniós elnökségi időszak kiemelkedő szakpolitikai sikere volt, hogy a tagállami szakminiszterek egyhangúlag fogadták el a földhő hasznosításának élénkítését szorgalmazó tanácsi következtetéseket – tették hozzá.
Összegzésük szerint az ország „öles léptekkel halad" a sikeres zöld átállás felé, „a klímabajnok Magyarország meg tudja csinálni!" – olvasható a bejegyzésben.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. augusztus 13-i adása itt nézhető meg: