A mozizásról is lemondhatunk?
Az áram esetén 4,5-szeres ugrás várható, míg a gázszámla nagyon változó, a négyszeres emelkedés biztos, de van, ahol 15-17-szeres szorzóval kalkulálnak – derül ki a Mozik Országos Szövetségének (MOSZ) felmérésből, amelyet a hivatalos fűtési szezon közeledtével készített.
Borsos Erika, a Mozik Országos Szövetségének elnöke az Indexnek elmondta: a kisebb mozik számlái több millióval, míg a nagyobb mozik költségei több százmillióval emelkednek, és ez csak a rezsi, ezzel párhuzamosan a filmek és a büfékben kínált termékek beszerzési ára is napról-napra nő.
„A felmérésből kiderült, hogy mindenütt másképp próbálják meg túlélni az előttünk álló időszakot, van olyan mozi, ami a téli időszakra bezár, míg máshol csak a nyitvatartás változik. Előfordulhat, hogy egy mozi egy héten egy vagy két nappal kevesebbet van nyitva, de akár az is, hogy napon belül csökkentik az előadásszámot, ami szintén egy szűkebb nyitvatartási időt jelent. Ha a fűtés termenként szabályozható, akkor egyes részlegek lezárásán is érdemes elgondolkodni" – mondta a lapnak Borsos Erika.
Vidéken jelenleg 1500 és 2500 forint, míg a fővárosban 1800 és 2500 forint között mozognak a jegyárak, de a MOSZ elnöke szerint a közeljövőben mindenképpen áremelkedésre kell számítani, amit a mozik több lépcsőben valósíthatnak meg, és az árképzés során tekintettel lesznek arra, hogy mi az, amit a közönség még ki tud vagy ki akar fizetni.