A nagyhatalmak észre téríthetik Orbánt

HírKlikk 2024. január 10. 19:30 2024. jan. 10. 19:30

„Majd befogjuk az orrunkat a második félévben” – közölte egy európai illetékes, jelezve ezzel, hogy bármennyire is szeretnék, nemigen lehet megakadályozni a soros magyar elnökséget.

A kezdeményező finn néppárti törvényhozó, Sarvamaa szerint azonban a 7. cikkelynek van olyan pontja, amelyre lehetne hivatkozni, mivel Magyarország súlyosan és következetesen megszegi a szervezet alapértékeit. És ha felfüggesztik a szavazati jogát, akkor nem tudná irányítani az EU munkáját júliustól az év végéig.

Egy, az Euobserver által idézett litván liberális képviselő viszont úgy gondolja, hogy nincs olyan eszköz, amivel fel lehetne tartóztatni Orbánt. Egy uniós diplomata pedig azt hangsúlyozza, hogy ez az út nem vezet sehová.

Azon felül nem szabad eltúlozni az elnökség jelentőségét, a magyarok nem csinálhatnak azt, amit akarnak. De ha megkísérelnék, akkor a nagyobb hatalmak gyorsan észre térítenék őket. Ráadásul a választás után sok érdemi munka még nem folyik, vagyis igazából „béna kacsa” időszakról van szó.

(A cikk csak előfizetők számára olvasható.)

Forrás: Hírklikk