A nemzetközi sajtó is beszámolt a Magyar Nemzeti Bankból ellopott százmilliárdokról
Eltűnt a Magyar Nemzeti Bankból mintegy 500 milliárd forint, és az ügyben vizsgálat indult, mert a Matolcsy György elnöksége idején létrejött alapítványok ellen a korrupció gyanúja merült fel – erről számolt be sok más orgánum mellett a Die Presse az osztrák APA hírügynökség alapján, és részben magyar sajtóforrásokra hivatkozva.
A vizsgálatot Varga Mihály, az MNB március 4-én hivatalba lépett új elnöke kezdeményezte, és egyben változtatást rendelt el az alapítványok élén – írja az osztrák konzervatív lap.
Az alapítvány-hálózatot Matolcsy, aki 12 évig volt az MNB elnöke, nem sokkal hivatalba lépése után kezdte építeni.
Matolcsy a jobboldali nemzeti miniszterelnök bizalmasának számított, amíg el nem kezdte bírálni annak gazdaságpolitikáját. A cikk idézte Bod Péter Ákost, az MNB volt elnökét, aki feltette a kérdést, „Ha valaki százmilliárdokat vesz ki a nemzeti bankból, arról a tulajdonosnak tudnia kellene. És ki volt a tulajdonos? Varga Mihály pénzügyminiszter, és főnöke, Orbán Viktor”.
Idézte a cikk Ligeti Miklóst (Transparency International) is, aki elmondta, hogy a szervezet már 2014-ben felvetette az MNB-alapítványok problémáját, majd 2016-ben feljelentést is tett, de az ügyészség annak idején nem volt hajlandó kivizsgálni az ügyet. „Ha hallgattak volna ránk, 260 milliárd forinttal kevesebbet loptak volna el” – mondta Ligeti az ATV-ben. Az összeg azonban azóta 500 milliárdra nőtt.
A számvevőszék adatai szerint az 500 milliárdból legalább 400 milliárd közpénz volt, amelyet az MNB, vagy a szintén közpénzeket kezelő Neumann János Egyetem alapítványa az alapítványokba tett. Ebből mintegy 150-170 milliárd „elégett”, mert ezekből különféle ingatlan-befektetési társaságokat vettek, amelyeknek a részvényei azonban azóta leestek – emlékeztetett Ligeti Miklós.
A sajtó szerint az MNB-re hatalmas nyomás nehezedik, hogy szerezze vissza az elveszett vagyoni értékeket.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. május 23-i adása itt nézhető meg: