A pártban uralkodó belső viszonyok miatt kilép a Tiszából a Tisza Szigetek koordinátora
Hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösséget elhagyom. A mai napon beadtam azonnali hatályú felmondásomat – közölte Farkas Dezső Facebook-oldalán.
Magyar Péter február elején jelentette be, hogy Pósfai Gábor veszi át a párt operatív működésének vezetését, ekkor jelezte azt is, hogy Farkas Dezső a Tisza-szigetek munkáját koordinálja majd.
Farkas a posztjában úgy fogalmazott, „Úgy döntöttem, hogy az általam mindig is képviselt prioritások: a jövőépítés és Magyarország elmúlt 20 éves politikai kultúrájának meghaladása érdekében új politikai közösség szervezését kezdem meg. Meggyőződésem, hogy a magyar választók megérdemlik, hogy ne csak a politikusok által felkínált variációk közül választhassanak”. Egyúttal hozzátette: távozása okairól nem kíván semmilyen fórumon nyilatkozni.
Magyar Péter a bejegyzéshez fűzött hozzászólásban reagált Farkas távozására. A pártelnök azt írta:
Farkas Dezső nem a TISZA-ban uralkodó belső viszonyok miatt távozik a párttól, hanem mert több érzékeny és a politikai közösségünk számára érzékeny és káros információt elhallgatott előlünk.
A Tisza elnöke hozzátette: a távozás semmilyen fennakadást nem okoz a szervezetben, a Tisza-szigetek irányítását ideiglenesen Tóth Péter kampányfőnök veszi majd át.
A kommentet azzal zárta: „Dezsőnek sok sikert kívánunk az új politikai közösség építéséhez. Szerencse, hogy időben kiderült, hogy ki az, aki valóban a rendszerváltást támogatja és ki az, aki nem”. Az nem derül ki, pontosan milyen „új politikai közösségre” gondolt a pártelnök.
A 24.hu megjegyzi: Farkas Dezső neve az elmúlt héten a kormányközeli sajtóban annak kapcsán került elő, hogy a Magyar Nemzet szerint Farkas a feleségén keresztül a Fuzik-ügyben „az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb korrupciós ügyében lehet érintett”.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2025. február 14-i adása itt nézhető meg: