A PDSZ szerint a politika határozza meg, ki lehet gimnáziumi igazgató
|
2024. augusztus 17. 06:31
2024. aug. 17. 06:31
A rettenetes tanárhiányt csak fokozza a kormány azzal, hogy számos iskola és gimnázium igazgató nélkül kezdi meg a tanévet – jelentette ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének egyik választmányi tagja.
Az ATV Híradójának Ravasz Ágnes azt mondta, hogy szerintük politikai okok állnak a döntések hátterében.
A Belügyminisztérium a nyári szünet elején indoklás nélkül utasította vissza olyan igazgatók pályázatát, akiket a tantestületek, a szülők és a diákok is támogattak. Ez történt a fővárosi Kölcsey Gimnázium, a kispesti Károlyi Mihály Gimnázium, és a bicskei Csokonai Gimnázium esetében is.
Ravasz Ágnes úgy fogalmazott, nem kérik ki a tantestületeket véleményét. És az is nagyon káros, hogy még csak tájékoztatási kötelezettségük sincs.
„Tehát a tantestületek nem is tudják, hogy kik pályáznak hozzájuk igazgatónak, de ugyanígy a pályázók sem kapnak semmilyen indoklást, hogy miért utasították el őket” – tette hozzá.
Forrás:
ATV/Hírklikk