A rendőrség cáfolja Lázár Jánost, senkit nem igazoltattak a gyöngyösi fórumon

HírKlikk 2026. február 4. 20:00 2026. feb. 4. 20:00

A Lázárinfó 2026. január 29-én Gyöngyösön tartott rendezvényén rendőri intézkedés nem történt - közölte a hatósági honlapon a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rövid közleményben leszögezték, hogy a szervezők nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában. A fórumot megelőzően, a fórumon, a fórumot követően a rendőrség a résztvevők közül senkit nem igazoltatott, kép- és hangfelvételt nem készített - jelezték.

Vagyis ez azt jelenti, hogy Lázár János nem mondott igazat, amikor arról kérdezték, honnan tud a kormány azoknak az embereknek a személyes és adott esetben bűnügyi szenzitív adatairól, amelyekre hivatkozva Orbán Viktor és Menczer Tamás fideszes kommunikációs igazgató is azt állította, hogy az építési és közlekedési miniszter ellen bűnözők tüntettek Gyöngyösön.

A Népszava emlékeztet: a Lázárinfón több újságíró is arra szeretett volna választ kapni, hogyan jutottak hozzájuk azok a szenzitív adatok, amelyekre hivatkozva azt állították a gyöngyösi tüntetőkről, hogy bűnözők. A miniszter kifejtette, hogy a rendőrségnek hivatalból igazoltatnia kell azokat, akik megpróbálnak zavarni egy, a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt, és például erőszakosan lépnek fel. A tárcavezető ezt követően az RTL riporteréhez vágta, hogy a csatorna a bűnözők és az erőszak oldalára áll, miután az újságíró azt is megkérdezte, nem tartja-e visszásnak Lázár, hogy kampánycélra használják fel ezeket a szenzitív adatokat. A kérdésre, hogy kérnek-e bocsánatot azoktól a tüntetőktől, akik közzétették az erkölcsi bizonyítványukat, hogy cáfolják a velük kapcsolatban elhangzott állításokat, Lázár János csak a csatornával szemben felhozott állításait ismételgette.

A teljes jelenet megtekinthető a Szeretlek Magyarország videójában.