A Szájer-ügy még a hazai melegközösséget is meglepte

– Nem kérték eddig névváltoztatásra?

– Nem. Miért kellett volna?

– A reklámmarketingben, és előtte a médiában közismerten forog egy Erdei Zsolt név – aki hajdan az SZDSZ kampányát is sikerre vitte, ezért elsőre meglepett, amikor az impresszumukban olvastam.

– Nem, nem volt ilyen problémánk, de akkor már említhetnénk a másik közismert Erdei Zsoltot, a bokszolót. Bár tény, ő egy más műfajban működik, én meg egyedüliként az országban, a pinkmarketingben.

– Ezt a fogalmat talán kevesen ismerik. Mi tagadás, eddig én sem találkoztam ezzel, mit fed?

– Stratégiát dolgozunk ki, hogy a kis- és nagyvállalatok milyen módon szólítsák meg ezt a közönséget, milyen kommunikációs és marketingeszközöket érdemes használni a vállalkozásukban.

– Ennek ismeretében nem túlzás azt állítani, hogy hemzsegünk a középkori sztereotípiáktól – a Szájer-ügyről értesülve. Miként fogadta mindezt a hazai melegközösség?

– Annak ellenére, hogy a hazai médiában régóta keringtek pletykák róla, sőt, korábban egy ellenzéki politikus részéről is felmerült már, állíthatom, hogy meglepte az embereket a történet. Amikor értesültünk a hírről, mi egészen addig nem is írtuk meg, amíg nem volt egyértelmű, hogy mi történt azon a brüsszeli eseményen, 25 férfi részvételével. A történetnek szerintem két vetülete van. Az egyik, amiért egy óra alatt bejárta a hír világot, amiért ilyen komikusan ért véget ez a sztori. Szájer József nevetség tárgya lett és ez teljesen független a szexuális identitástól – legyen is az bármilyen –, mert egy ilyen történet önmagában közröhejbe fullad. Azon nem kell fennakadni, hogy ez miért lett kifigurázva, ilyen a világ és az emberi természet, 2020-ban vagyunk, működik az internet, méghozzá kiválóan. Amit felkaptak legelőször, az az ereszcsatorna volt. Később a népnyelv már a melegségén is élcelődni kezdett, beindult a „buzizás” és itt viszont már érdemes elgondolkozni, hogy mi etikus és mi nem.

– Önök miként látják?

– Önmagában azon ironizálni, hogy valaki meleg, nagyon megosztó tett.

– Ezt a kirekesztést még a mai napig is érzékeli az LMBTQ-közösség Magyarországon?

– A többségi társadalom ma Magyarországon már jóval elfogadóbb, mint mondjuk tíz éve. És nem csak azért, mert generációváltás történt, hanem azért is, mert azóta az emberek világképe hihetetlen módon kitárult. Ebben egyrészt a médiának is szerepe van, a sorozatokban, a filmekben egyre autentikusabb LMBTQ-karakterek tűntek fel. Másrészt az elmúlt években széles társadalmi réteg utazhatott, és a külföldi tapasztalatok alapján oldódtak az előítéletek. Például Németországban, Spanyolországban, az olaszoknál járva, nem eltűrik az LMBTQ embereket, hanem az élet tök normális és elfogadott részét képezik. Ezt pedig részben a hazai közönség is magáévá tette. Öt évig éltem Spanyolországban, ott senkit nem érdekelt a dolog. Megkérdezték, hogy van barátnőd...? És barátod...? Ennyi.

– Ahogy Brüsszelben sem.

– Ahogy Brüsszelben sem. Az életszínvonal növekedésével a magyarok egyszerűen sűrűbben utaztak és látták, hogy a világ sokszínű. Természetessé vált számukra, hogy azonos neműek is ugyanolyan emberek, mint ők.

– Ezt tapasztalják is itthon?

– Én csak Budapestről tudok beszélni, itt ez egyértelmű tapasztalat. De azt nem lehet kijelenteni, hogy nincs homofóbia. Ahogy az antiszemitizmus és az idegengyűlölet is létezik, ahogy ezekkel a világ bármely táján találkozhatunk. Én például tíz éve költöztem vidékről Budapestre és erre visszatekintve, egyértelműen megállapítható a pozitív változás, ami persze nem egyenletes. Annak idején egyetlen olyan igazi találkahely volt, ahova főként melegek jártak. De a Capella hihetetlenül népszerű lett a heterók, a művészek között, mindenféle emberek látogatták. Mert imádták a közeget, a könnyedségét, a hangulatát. Nem volt kérdés, hogy lemenjenek az emberek és nem volt kérdés, hogy ki heteró, ki leszbikus, ki meleg, vagy ki öltözik női ruhába, mert éppen a színpadra csinált egy fergeteges műsort. Mindig azt hozom fel, amikor a transzvesztitákat kezdik cikizni, hogy bocs, ha egy Gálvölgyi-show-ban élvezed, akkor mi a probléma? A mai napig működik az Alterego, ahova konkrétan lánybúcsúkat is szerveznek rendszeresen. Én inkább azt tapasztalom mostanában, hogy „engem nem érdekel, de miért kell ezt kirakni az ablakba”. Ez már egy olyan kérdés, amiről lehet és érdemes vitatkozni, kommunikálni, kezelni. De az élet részeként. Úgy látom, hogy az elfogadásnak is vannak szakaszai.     

– Magától értetődő, hogy Szájer József esetét a maga helyén kell kezelni, pontosabban kellene, ha nem az ellenkezőjét képviselte volna a politikai tevékenységével, mint amit a magánéletében megélt Brüsszelben. Anélkül, hogy direkt-politizálásra késztetném, érdekelne, hogy ezt miként ítélik meg? Mennyiben általános gyakorlat ez a fajta egzisztenciális képmutatás?

– Régen sokkal gyakrabban előfordult, de még most is jelen van az a mentalitás, hogy van, aki egyszerűen nem vállalja önmagát. Egy mesterségesen generált társadalmi normának akar megfelelni, azt akarja képviselni, amit a jelenlegi kormány kommunikál.

– Megosztana velünk erre hozható példát?

– Sokan élnek hasonlóan titokban, a szexuális orientációjukat tagadva, mint Szájer József. Pedig legyünk őszinték, mit vesztett volna normális körülmények között, ha vállalja önmagát évekkel ezelőtt? Alapvetően semmit, mert ma Magyarországon a közéletben már nemigen ér hátrány senkit, aki vállalja az orientációját. Mégis, a mai napig előfordul, hogy titokban, szégyenkezve élnek le akár egy teljes életet. Ezt személyesen is tapasztaltam. Fiatalabb koromban egy gyerekes családapával beszélgettem, aki esténként, titokban ismerkedett, azonos nemű társakat keresve. Amikor rákérdeztem, hogy miért palástolja ezt az egészet, az volt a válasza: mert ez a normális. Azt éreztem, azokat ítéli el, akik vállalják magukat és szabadon élik az életüket. Ez a kettősség a mai napig él, megvan a félelem a társadalmi reakcióktól.

– Ugyanakkor az ellenkezőjére is akad példa. Magyarországon is, még akár a politikában is, amivel nem mellesleg, erős példát mutatnak az önazonos élet felszabadultságához. Arról nem is beszélve, hogy ezzel alapjaiban elvágják a zsarolhatóság lehetőségét. 

– Ott van a luxemburgi, vagy az ír konzervatív miniszterelnök, mindketten vállaltan melegek. Vagy Szerbia, ahol annak ismeretében választottak miniszterelnököt, hogy Ana Brnabić nyíltan leszbikus. Ezek olyan példák a világból, amelyek azt mutatják, hogy a szexuális identitás nem gátja a nagypolitikai karriernek. Amúgy szerintem ezek ugyanolyan pozitív példák, mint amikor női vagy színesbőrű miniszterelnököt választanak meg. Ők a valódi egyenlőséggel szembeni előítéletek tabuit törik meg. Még Kubában is, ahol Raul Castro lánya, Mariela Castro a melegjogok nemzetközileg elismert képviselője. Vagy vegyük Szingapúrt, ahol változatlanul bűncselekményként kezelik a homoszexualitást, de a miniszterelnök unokaöccse nyíltan meleg, ráadásul tavaly meg is házasodott. Az biztos, hogy iszonyú teher lehet lelkileg szégyenben, titokban így élni, ezt nem vitatom és van, aki nem is bírja egy életen át, és a coming out mellett dönt. Természetesen az sem mindegy, hogy miként fogadja mindezt például az illető családja, szűkebb környezete. Vagy épp a felesége. Hallottam nem egy olyan esetről, hogy tök normálisan reagálták le a dolgot. Megbeszélték a feleséggel, aki megértette. Nagyon nehéz helyzet, de az egyik ment jobbra, a másik balra. Ezek az esetek persze akkor gördülékenyek, amikor már sejtik, hogy valami másként működik a másik féllel – ez a jobbik eset. Ha akarta volna, korábban Szájer József is dönthetett volna úgy, hogy nem titkolózik. Pláne úgy, hogy utólag kiderült, mindezt nyílt titokként kezelte a saját politikai közege is. Ezt utólag természetesen nem lehet határozottan kijelenteni, de talán nem volt mitől félnie. Így nem kellett volna ilyen dicstelenül, rettegve menekülni az ereszcsatornán a partiból, és ezzel zárni egy 30 éves pályafutást.

– Hasonló, zárt körű partikkal találkozhatunk itthon is?

– Természetesen, de nézze, ne vigyük félre a dolgot: ugyanúgy előfordulhat itthon is meleg szexparti, ahogy heteroszexuális orgia és swinger-parti is. Ez nem szexuális orientáció-specifikus. De nézzük a magyar politikai életet: akik „comingoutoltak” itthon, érte őket bármilyen hátrány azóta a politikában? Szerintem nem.

– De nincsenek is kormányon.

– Ez igaz, de szerintem ha vezető pozíciót is töltenének be, nem valószínű, hogy szempont lenne a szexuális orientációjuk. Akkor sem, ha esetleg a családjukról van szó, Schmidt Mária se bukott bele a fia nyíltan vállalt melegségébe, pedig közéleti szereplőként, Schmidt elég közel áll a kormányfőhöz. Azt viszont aláírom, hogy ma már nem is lenne olyan egyszerű fideszesként előbújni. Ahhoz sajnos túl sok homofób húzásuk volt. Az érintettek ma már teljesen jogosan kapnák meg, hogy oké, meleg vagy, semmi gond – de akkor mire bólogattál az elmúlt tíz évben?

– Hány Szájer-ügy lappanghat a hazai politikában?

– Pletykák nyilván mindig terjengenek. De hogy előfordul-e hasonló botrány, azt nem tudhatom. Én sokáig igyekeztem távol tartani magamtól a politikát, de persze van az a pont, amikor a társadalom egészségét már annyira veszélyeztetik, hogy muszáj megszólalni. A közösségi médiában is látok többeket, akik eddig csendben voltak, pedig ismert volt az orientációjuk. Eddig nem volt semmilyen kiállásuk, de most már kénytelenek megszólalni, mert olyan események történnek, amik kiütik a biztosítékot. Ilyen például a transzneműek jogfosztó törvénye, ami májusban óriási lavinát indított el. Amikor pedig elkezdték a család fogalmát és az örökbefogadás témáját piszkálgatni, legkésőbb akkor rádöbbent a teljes magyar LMBTQ közösség, hogy belőlük akarnak új közellenséget gyártani.

– Mindez az LMBTQ-közösségben vihart kavart?

– Abszolút! Egyúttal pedig mindenki csak ámul, hogy mennyien kiállnak már a többségi társadalomból is a kormány kirekesztő törvénytervezete ellen. Tiltakoznak a maguk módján hétköznapi emberek a közösségi médiában, influencerek, ismert emberek szólalnak meg, hogy most már elég, és még Brüsszelben is demonstráltak tiltakozásul.

– Miben látja ennek az okát?

– Nézze, eddig olyan ügyeket démonizáltak, amik megfoghatatlanok, láthatatlanok az átlagember számára. A hétköznapjaiban nem lát migránst, senki sem látja hétfőnként a sorban állva karvalytőkéskedni Soros Györgyöt. Meleg barátja, ismerőse azonban szinte mindenkinek van, vagy ismer olyat, akinek igen. Egy olyan társadalmi csoportot támadnak most, amelynek tagjait személyesen ismeri az átlagember. És tudják, hogy ők olyanok mint te, meg te, meg te. Tudják, mert mindennapi tapasztalatuk, hogy nem bántanak senkit, hogy élnek, szeretnek, dolgoznak. Pont úgy, mint mindenki. Együtt élünk és ismerjük egymást. Tök egyszerű.