A színfalak mögött: szivacskalapács és elágazó oltási sor – avagy az állami intézmények járványkezelésének diszkrét bája

A járványügyi adatok alapján, ez egyáltalán nem volt meglepetés. Az viszont már annál inkább, hogy annak ellenére, hogy negyedik hónapja a legtöbb ember élettere súlyosan beszűkült, a járványgörbe határozottan olyan alakot öltött, mintha nem is lettek volna életben korlátozások!

Hogyan volt ez lehetséges? Néhány választ már sokan körvonalaztak: a járványgócoknak számító iskolák, plázák továbbra is nyitva maradtak, biztosan ez volt a gond. De bőven előkerültek a szenteskedően feltartott mutatóujjak is: mindez azért történik, mert az emberek a meglévő intézkedéseket sem tartották be. 

Így lett volna?

Amit esténként az ablakból az utcára nézve láthattunk, ahogy a hírek szóltak a fenyegető, 21 fős házibulira való lecsapásról (sic!), a túl nagy utcai tömeget kiszolgáló vendéglátóhelyre lesújtó drákói szigor mindenesetre nem ezt igazolta. 

Annak ellenére katasztrofálisak a járványügyi mutatók, hogy már megkezdődött a lakosság vakcinációja. Döcög, áttekinthetetlen, néha le is áll, de halad. Csak a türelmünkre van szükség. Újra és újra.

Március 5-én – jogos lépésként – az állami intézményekben is elrendelték az otthoni munkavégzést. Ezek szerint ott is vasfegyelem van és lesújt a kalapács minden szabályszegőre? Ezek szerint ott is végtelen türelemmel várják az oltást?

Az ott dolgozók beszámolói nem ezt látszanak igazolni.

Figyelem! A történeteket elmesélők nevét megváltoztattam, és az érintett munkahelyek pontos kilétét sem fedtem fel. Szerintem, mindenki rá fog jönni, miért döntöttem így.

Csak semmi pánik! Sürögni, forogni!

Klotild, kisgyermekes anyaként a NAV egyik intézményében dolgozik. Meglepő, amit mond: korábban „fél éven keresztül úgy kellett csinálni, mintha a vírus nem is lenne”. Az indok? Nem kell pánikot kelteni.

A home office a vezetőség szerint ördögtől való dolog lehet, hiszen az irányelvük alapján, „aki nincs ott az irodában, az biztos nem is dolgozik”. Klotild ugyan 100 százalékban el tudná végezni otthonról is a munkáját, ám ezt nem teheti, ha közlik a dolgozókkal: „inkább legyenek betegek, de ne maradjanak otthon”! Ha valakiről kiderült, hogy fertőzött, rajta kívül „maximum a szobatársa maradhatott otthon néhány hónapra. Fel sem vetődött az osztály bezárása”. A fertőzés tényére pedig valószínűleg csak komoly tünetek esetében derülhetett fény, ugyanis „a dolgozók tesztelése soha fel sem vetődött”. 

Menthette volna a helyzetet, ha legalább a többi biztonsági intézkedés megvalósult volna, ám ez sem történt meg. „Egyetlen intézkedést hoztak: a folyosón maszkot kellett viselni”, meséli. Maguk a munkakörülmények is veszélyesek. Négyen dolgoznak egy szobában, 15 emberre jut egy mellékhelyiség, a konyhán nagyjából 30-an osztoznak. Bár a legtöbb cégnél már egy éve meghonosodtak az online meetingek, a NAV-nál egészen mostanáig heti rendszerességűek voltak a személyes megbeszélések. Klotild – féltve az egészségét – távol akart volna maradni, ám „a főnök fenyegetéssel kényszerített, hogy beüljek 14 másik ember közé” – panaszolja. Legalább a maszkot elvárták, mondja…

Szigfrid helyzete sem jobb. Ő az egyik minisztériumban dolgozik. A távmunka egészen az új rendeletig számára sem volt opció, mivel, mint elmondja, a miniszter „embereket akar látni sürögni-forogni”. Rendszeres tesztelés itt sincs. „Ha beteg vagy, egyszer”, magyarázza. „De tíz nap után nincs felszabadító teszt sem”, amellyel ellenőrizni lehetne, fertőzőképes-e még az alkalmazott. „Biztos jól van már, úgyhogy dolgozzon csak.” Ez az irányelv. 

Szigfrid ugyan komolyan veszi a vírus elleni védekezést, ám ezzel a kisebbséghez tartozik. „A maszk elvileg kötelező, de alig hordják.” Bár nincs gyereke, felháborodottan írta az intézmény tervét, hogy az új korlátozások hatására „a lezárások miatt a kisgyermekeseknek egyszerűen kötelező lesz szabadságot kivenni”. A home office elrendelése miatt ez szerencsére nem valósult meg.

Kiürült esti utcák. Hónapok óta zárva tartó kocsmák, edzőtermek. Maszkot hordó, kullogó kabátok. Hónapok óta változatlan a kép, hiszen rendszeresen informál minket az operatív törzs, mikor hány szabályszegőre sújtott le a törvény pörölye. E történetek alapján viszont úgy tűnik, az állami intézményekben a pörölyt szivacskalapácsra cserélték.

Ami nem csak azért irritáló, mert kiáltó az ellentét azzal a szigorral, amelyet az utca embere felé kommunikálnak. Igen, kényelmetlen a maszk a bolti eladónak egész nap, ám próbálja csak meg levenni…!

Nem csak azért elszomorító, hogy Klotild és Szigfrid is azt mondta, nem érzi biztonságban magát munka közben.

Van itt ugyanis még valami. 

Régóta sejtettük, azért nem került sor hónapokon át az iskolák, a bevásárlóközpontok, és más lehetséges fertőzésgócok bezárására, mert akkor tömegeknek kellett volna felfüggeszteniük a munkát – a kieső bevételeket pedig valóságosan, s nem látszatintézkedésekkel kellett volna az államnak kompenzálnia. Ennyi emberrel pedig már nagyon nehéz lett volna pléhpofával közölni: türelem!

Ám a tény, hogy az állam a saját intézményeiben, a saját dolgozóival szemben így jár el, azt látszik igazolni, hogy soha nem is vette igazán komolyan a járvány elleni védekezést – hogy az intézkedések fő célja nem is a vírus megfékezése volt. 

Itt az oltás, hol az oltás?

Valószínűleg sok fejfájást okozott a kormánynak, hogy ezúttal nem egy általuk kitalált ellenség ellen kell harcolni. A vírus ugyanis létezik, veszélyes, és nem igazán óhajt úgy viselkedni, ahogy azt neki megmondják. (Pedig tudhatná, hogy 20:01-kor illene elindulnia fertőzni, ahogy azt is, hogy illett volna elkerülnie a kaszinók személyzetét…)

Pedig az állam a valódi ellenség ellen valódi fegyvert, vakcinát is kapott a kezébe.

Klotild beszámolója azonban kérdésessé teszi, megfelelő módon használják-e ezt a fegyvert. Ugyanis, a munkahelye számára „jövő hét végére meg volt szervezve az oltás. Felajánlották, hogy lehet jelentkezni, és a fegyveresek után beoltanak minket is”. Ugyan semmi magyarázatot nem kaptak rá, miért mondták le két napja mégis az oltást, a történet azonban így is meglepő. 

Különösen annak a tükrében az, hogy Klotild anyja, aki elmúlt 70 éves, légzőszervi alapbetegsége van, szintén regisztrált az oltásra, ám eddig még behívó SMS-t sem kapott. Klotild érdeklődött a háziorvosánál, hogy mégis, mire számíthatnak, ám a válaszból kiderült, napi öt embert tudnak beoltani, az anyukája előtt pedig még több mint 200-an vannak a listán!

Elmesélve ezt néhány ismerősömnek, már néhány órán belül a következőkről hallottam: a bankárok beoltása már korábban megtörtént, ahogy az egyik hazai autógyártó cég vezérkara is kapott már vakcinát. Mindkét esetben Pfizert használtak! Ezalatt persze, lassan ugyan, de megkezdődött az idősek beoltása is – ám valamiért többüknek annak ellenére a kínai vakcinát ajánlják fel, hogy pont az ő korosztályukkal kapcsolatban nem áll rendelkezésre a hatásosságról elegendő adat.

Pénteken (március 5-én) kiderült, hogy 74 ezer, már értesített ember oltását el kell halasztani, mert „technikai problémák vannak az adatalapú tömeges oltással” – s az egész rendszert leállították.

Egymást kergetik a kérdések az ember fejében.

– Vajon miért volt szükség a fegyveres testületek tagjait korábban oltani, mint az időseket és a krónikus betegeket?

– Vajon miért vetődött fel, hogy a NAV alkalmazottai privilegizált helyet kapjanak az oltási tervben – s vajon miért vetették el ezt az ötletet később?

– Vajon milyen vakcinát kaptak az előbbi csoport képviselői, és milyent terveztek adni az utóbbiaknak?

– Ha igaz, hogy egy nagy cég, illetve számos bank vezetőit már beoltották, vajon hány vállalatnál és intézménynél történt meg már ugyanez – s milyen indokkal?

– Vajon miért nem közölték az emberekkel az előbbieket az oltási terv kapcsán?

– Vajon miért nem szerepelnek az olyan veszélyeztetett dolgozók, mint a tanárok, vagy akár a bolti eladók kiemelt helyen az oltási tervben?

– Vajon tényleg „technikai problémák” miatt kellett leállítani az oltási rendszert és elhalasztani rengeteg ember beoltását?

– Vajon a rendszer leállítása és újraindítása egyben sajnálatos adatvesztéssel is fog járni?

– Több forrás számítása szerint több tízezer dózis oltóanyag „hiányzik” a közölt kalkulációkból. Hová tűntek ezek a vakcinák?

Egy azonban biztos. Az ellenzék helyében haladéktalanul megkezdeném az oknyomozást, hogy megnyugtató válaszokat kapjak e kérdésekre.

Azok híján, ugyanis egy akár nagyon lesújtó kép is kibontakozhat bennünk. Egy olyan oltási terv képe, ahol azok helyett, akik a Covid19 szempontjából a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak, azokat oltották és oltják be, akik a regnáló hatalom számára kiemelt fontosságúak.

Ha pedig ez igaz, itt már nem lopásról, stadionmániáról, az ország felvásárlásáról, a független intézmények bedarálásáról van szó. 

Hanem tízezrek, százezrek életének a felelősség teljes tudatában végrehajtott veszélyeztetéséről. Ami alig hinném, hogy mindez az Európai Unió tagjaként olyan magyar belügynek számítana, amelybe semmilyen nemzetközi szervezetnek nincs joga beavatkoznia.