A szívünk a baloldalon dobog

Nem igaz, hogy a mai Magyarországon elfordultak a választók a baloldaltól, fejtette ki bevezetőjében Závecz Tibor. Az általa vezetett társadalomkutató intézet felmérései azt bizonyítják, hogy a magyar lakosságnak – a legszűkebben vett számítások szerint is – mintegy 12 százaléka, azaz majdnem egymillió ember nemcsak az önmagáról kialakított kép, hanem az általa fontosnak ítélt elvárások alapján is erősen baloldali kötődésű. A jelenlegi pártok mégsem számíthatnak maradéktalanul ezeknek az embereknek a szavazatára, mert amikor lehetséges pártválasztásukra kérdeztek, több mint a felük azt mondta, ha holnap kellene az urnák elé állnia, a Tisza kapná a voksát.  Nem azért, mert annyira közel érzi magához az új politikai erő eszmevilágát, csupán tőle reméli a kormány leváltását. „Ez mindjárt azt jelenti, hogy az MSZP, a DK és a versenyben résztvevő további baloldali pártok mintegy 450 ezer szavazó támogatásával számolhatnak, de ezek között is vannak olyanok, akiknek jelenleg nincs határozott pártpreferenciájuk” – fordította le a számokat Závecz Tibor. 

Feltette a kérdést: mire elegendő 400 ezer támogatás? Egy újabb számsor következett, amelyben abból indult ki a kutató, hogy ha a 8 millió választásra jogosultnak a 70 százaléka elmegy szavazni, akkor az 5 millió 600 ezer emberből a baloldalt feltehetően mintegy 560 ezer elkötelezett választja, de az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöb legalább 280 ezer támogatót vár el. „Mindennek össze kell passzolnia azzal, hogy ezek a bevallottan baloldali emberek elhiggyék, együvé tartoznak, elfogadják egymást, legyenek akár a DK, akár a szocilisták szimpatizánsai. Hogy a helyzet pozitív oldalát is felvillantsam: ha ehhez a szavazótáborhoz csatlakoznak az úgynevezett balközép identitású emberek is, akkor ez a szavazótábor akár meg is duplázódhat” – vélte Závecz.    

Horn Gábor kicsit más számokból indult ki, amikor a következő választás esélyeit latolgatta. A Republikon a baloldali szavazók közé sorolja a liberálisokat, a balliberális konzervatívokat is, ez pedig stabilan a teljes lakosság 20-24 százalékára tehető. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a baloldali gondolkodás a rendszerváltás után beágyazódott a társadalomba, a lakosság egynegyede ma is ide sorolható. „Ezeket az embereket szorosan összeköti a szociális érzékenységük, a piacgazdasághoz való viszonyuk, hogy mit gondolnak az állam szerepéről vagy az állam és az egyház szétválasztásának szükségességéről” – fejtette ki.      

Legfrissebb kutatásuk ennél mélyebbre ment. Nem először, de megint kitűnt, hogy van egy nagy különbség a baloldali és a konzervatív, jobboldali társadalmi csoportok között, ahová a fideszes szavazók is sorolják magukat. A nekik feltett kontrollkérdésekre adott válaszokból arra következtetnek, hogy ezen belül sem mindenki gondolkodik mindenről egyformán, de a legfontosabbakról, a nagy, politikai, értékválasztás-szerű kérdésekről, mint a menekültügyről, az ukrán népről, a szegények segítéséről, vagy a cigányokról, ugyanazt gondolják. „Egy létező identitással rendelkező, de zavaros értékrendű társadalmi csoportról van szó. A baloldalról ez nem mondható el, mert a szocialista párt még Horn Gyula sikeres időszakában sem foglalkozott az önazonosság építésével. Emiatt tapasztalhatóak a baloldalon öntudatzavarok. Amikor azt kérdezzük a baloldali szavazóktól, mit gondolnak mondjuk a menekültekről, teljes a zavar. Egyharmad szerint kötelességünk segíteni, egyharmad tanácstalan, a maradék pedig elutasító, még ha életében egyetlen menekültet sem látott. Ugyanez tapasztalható az ukrán kérdésben” – állapította meg Horn Gábor, és hozzátette: a baloldali partok legsürgetőbb feladata egyfajta identitásteremtés lenne, hogy ne legyenek e téren magukra hagyva a szavazóik. 

Szóba került, milyen helyzetbe juthatnak a jelenlegi ellenzéki pártok, ha az együttműködésre egyikükkel sem hajlandó Tisza leváltaná az Orbán kormányt és a Magyar Péter által „ó-baloldaliként” lenézett pártok kiesnének a parlamentből? Horn Gábor szerint ez önmagában még nem jelentene tragédiát. Példaként Németországot említette, ahol a hozzá közelálló liberális párttal nem egyszer megesett, hogy kiszavazták a parlamentből, de ez nem jelentette a megszűnésüket. Úgy látja, akkor tűnik el egy párt a politika színteréről, ha belülről számolja fel önmagát. Egy választási vereség önmagában még nem vezet ide. Ha létre lehet hozni egy erős, működőképes, modern, új baloldalt, amely másnaptól belekezd az identitása felépítésébe, ha megteremti támogatói erős értékrendjét, a jövőben bármit elérhet. „Minden ember szíve a bal oldalon dobog, lehet ez egy erős jelszava az önazonosságnak, de a 2026-os választásig ezt már nem lehet megteremteni. Ezen dolgozni kell, mert a jövő esélye ezen múlik” – mondta. 

Amikor a baloldal választási stratégiája kerül szóba, újra és újra felvetődik az együtt, vagy külön-külön dilemmája. A beszélgetésre meghívott szakértők elmondták, hogy már 2013 óta tapasztalnak az általuk megkérdezetteknél egyfajta elementáris igényt a pártok és a civil szervezetek együttműködésére, de ez valódi sikert egyik alkalommal sem hozott. Mostanában is szóba kerül, hogy talán egy frissen létrehozandó választási egységpártnak volna esélye, de a jelenlévő szakértők e téren szkeptikusak. Már csak azért is, mert feltűnt a porondon a Tisza, amely egyik oldalon kizárt mindenfajta politikai együttműködést, a másik oldalon viszont együttműködést kínál minden választóval. Nem a pártoknak, hanem – politikai hovatartozásuktól függetlenül – a választóknak tesz ajánlatot, amit nagyon sokan a baloldalon is elfogadnak. Ebben látják az okát annak, hogy a korábbi pártok elveszítették a baloldalinak tekinthető egymillió szavazójuk felét. 

Milyen politikai témákat lehet és kell vállalnia a jelenlegi helyzetben a baloldalnak? A Fidesz által bedobott minden gumicsontra rá kell harapnia? Nem, mert erre sem szellemi tőke, sem kommunikációs eszközök nem állnak rendelkezésre, s ebben mind a két meghívott szakértő egyet is értett. Szelektálni kell, meg kell találni azt a néhány értékrendbeli közös többszöröst, ami mellett minden alkalommal ki kell állni. Példákat is hoztak, Horn is, Závecz is úgy látja, a hagyományos baloldali értékek képviseletét nem kellene szégyellnie az MSZP-nek. Mert tiszteletre méltó szándék vállalni a bérből és fizetésből élők, az idősek, a szegények, valamint a hátrányos helyzetű emberek képviseletét, mert ezek azok, akiknek szükségük van a társadalom szolidaritására. Ezek az ügyek még évtizedekig a társadalom közösségépítő kovászai lehetnének. A „kispárti lét” legfeljebb három-négy ügy vállalását teszi lehetővé, ezért egy újra szerveződő baloldalnak nem feladata megoldani az állam és egyház összes problémáját. Ha a politikusait a menekültügyről kérdezik, arról kell beszélniük, hogy tűrhetetlen a drágaság és miért nincs elegendő férőhely az óvodákban. És akkor is ugyanezt kell mondaniuk, ha a világban dúló háborúkról faggatják. 

A sikeresnek indult 2021-es előválasztás után „porszem” került a gépezetbe, egy olyan ember került a csoport élére, aki nem illeszkedett identitásában az őt jelölő közösségbe. Ezért a pártok egyike-másika nem törte össze magát azért, hogy végül sikeres legyen a projekt. Závecz Tibor itt arra hívta fel a figyelmet, hogy nem is lehet egy kohéziót nélkülöző politikai csoport sikerére számítani, ha nem áll az élén olyan személyiség, akit mindenki elismer vezetőjének. A jobboldal immár másfél évtizedes sikerét az összetartás és Orbán Viktor kétségbevonhatatlan tekintélye garantálta. Az önismeret megteremtésén kívül, ennek a személynek a felépítése lenne a baloldal másik nagy feladata. A 21. század médiavilágában a perszonalizált politikáról szólnak a hírek. Mit tesz, mit mond Orbán Viktor, most éppen merre jár Magyar Péter, de említhetnénk a világ bármely más ismert vezető politikusát is.

A jelenleg cseppet sem hízelgő közvélemény-kutatási eredmények láttán fel szabad tennie a kezüket a középpártból kis párttá visszaesett szocialistáknak? – tette fel a kérdést a beszélgetés moderátora, utalva arra, hogy éppen a napokban jelentette be a Momentum, hogy a kormányváltás sikere érdekében nem fognak elindulni a következő választáson. Ha az MSZP valami ilyesmit tervezne, azt Horn Gábor végzetes hibának tartaná. 2026 március végéig bármi megtörténhet, a Tisza sem tekinthető biztos befutónak, a baloldali szavazók pedig akkor járnak el helyesen, ha lelkiismeretük szerint döntenek a szavazófülkében. De nem szabad feladniuk a reményt, hogy lehet a következő parlamentben is képviselete a baloldalnak.            

A beszélgetés végén kitértek a modernizáció szükségességére is. A 21. században egyetlen politikai párt sem engedheti meg magának, hogy ne legyen jelen teljes mellszélességgel az internetes világban, mert abban a pillanatban maradisággal fogják vádolni. De a virtuális térben való jelenlét mégsem pótolhatja a választókkal való közvetlen kommunikációt. Nevezhetjük ezt országjárásnak, fórumoknak, felállhatnak a politikusok minden településen egy padra és onnan terjeszthetik a nézeteiket, de mindez csak akkor hoz eredményt, ha vannak, akik kíváncsiak a mondandójukra. Amihez persze kell valami olyan „üzenetet” is találni, amire kíváncsi a másik oldalon a közönség is. Olyan ajánlatot kell kidolgozni a választóknak, amit sokan meghallanak. 

A vitavezető pozitív értékelésével zárult a kerekasztal beszélgetés, amikor úgy fogalmazott: felül kell és felül lehet emelkedni a sikertelenség keserű érzésén. Meg kell és meg lehet találni azokat az új arcokat, akik a jövőben hitelesen tudnák képviselni a megújulás ígéretét.