A szlovák „átláthatósági" törvény jóval enyhébb a magyarnál, de így is heves indulatokat váltott ki

HírKlikk 2025. június 14. 07:40 2025. jún. 14. 07:40

A hónap elején lépett hatályba Szlovákia új civiltörvénye, ami sokat puhult a benyújtása és az elfogadása között eltelt egy évben. A civilek szerint azonban így is feleslegesen nagy terheket ró rájuk a jogszabály, ami a jogvédő szervezetek elleni gyűlöletkeltésre is alkalmas.

A magyar átláthatósági törvénynél jóval visszafogottabb, de a jogvédők szerint még így is erősen korlátozó civiltörvény lépett életbe a hónap elején Szlovákiában. A jogszabály ellen több tüntetést is tartottak Pozsonyban és más városokban, de megakadályozni nem sikerült az elfogadását. A demonstrációkat szervező civil szervezet szerint azonban még nincs veszve minden – írja az Euronews.

„A parlamenti ellenzékkel együtt a nonprofit szervezetek is az Alkotmánybírósághoz fordultak, és az egész civil társadalom, több tízezer szervezet tiltakozott a törvény ellen. Az államfőt is felszólítottuk, hogy ne írja alá, de aláírta, így a törvény hatályos. Meglátjuk, milyen döntést hoz az Alkotmánybíróság” – mondta Lucia Štasselová a Békét Ukrajnának nevű civil szervezetből.

Nőnek a civilek adminisztratív terhei

Ők eredetileg a szlovák kormány ukránellenes retorikája ellen kezdtek el demonstrálni, a civiltörvény hírére azonban kiterjesztették a tiltakozást. A tavaszi tüntetéseik szervezésére nagyjából kétszázezer eurónyi adományt gyűjtöttek össze több ezer alanytól. Az új törvény értelmében be kellene jelenteniük az adományozó cégek adatait és azon magánszemélyekét is, akiktől több mint 5000 eurót kaptak.

És ez csak egyike az új adminisztratív követelményeknek, amelyek be nem tartását bírsággal büntetik. A közpénzben is részesülő civil szervezetekre kiterjesztették az infotörvényben foglalt kötelezettséget, miszerint minden közérdekű adatigénylésre válaszolni kell. A legalább évi 35 ezer euróból gazdálkodó szervezeteknek pedig részletes pénzügyi beszámolókat kell leadniuk. A sok pluszmunka jelentősen megnehezíti a civil szervezetek életét a Fico-kormány által megszüntetett Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség egykori munkatársa szerint.

„Ez a demokrácia megnyirbálása. A civil és a nonprofit szervezetek feladata éppen a demokrácia védelme és ellenőrzése. Azt ellenőrzik, hogy az állami szervek a törvényeknek megfelelően járnak-e el. A mi alapítványunk is igyekszik rámutatni az államigazgatás, a közszféra korrupciós botrányaira, a transzparencia hiányára, és így tovább. Ha ezek a szervezetek eltűnnének a társadalomból, nem lenne, aki ezekre a jelenségekre felhívná az emberek figyelmét” – jelentette ki Ľubomír Daňko, aki most a Zastavme korupciu, azaz Állítsuk meg a korrupciót nevű szervezetnél dolgozik.

Megbélyegzéstől tartanak a korrupcióellenes szervezetek

Az új követelmények különösen a kicsi, önkéntes alapon működő egyesületeknek jelentenek óriási terheket. A nagy szervezeteknek már eddig is jobban be kellett számolniuk a működésük körülményeiről, a kisebbeknél viszont elképzelhető, hogy a tagok az adminisztrációra már nem akarnak vagy nem tudnak majd elég időt szánni a szabadidejükből, ezért befejezik a működésüket. A törvény teremtette légkör, a civilek elleni gyűlöletkeltés viszont mindenkire veszélyes a Zastavme korupciu igazgatója szerint. 

„Legutóbb például egy kormányhoz közel álló oligarcha, aki videóüzenetekben támadja az ellenzéket, azzal a kéréssel fordult a bírósághoz, hogy oszlassák fel a mi szervezetünket. Egy olyan vállalkozóról van szó, akit kétszer ítéltek el korrupció miatt” – mesélte Zuzana Peťková.

A törvényjavaslat sokat enyhült a benyújtása és az elfogadása közötti egy évben. Az eredeti beadvány külföldi ügynökként listázta volna a külföldről pénzt kapó szervezeteket, és akár egy adminisztratív hiba miatt is lehetővé tette volna a megszüntetésüket. A külföldi ügynökből aztán lobbista lett, végül ez is kikerült a szövegből. A civilek szerint az lebegett a törvényhozók szeme előtt, hogy egy hasonló, 2017-es magyar törvényt az Európai Unió Bíróságának ítélete miatt hatályon kívül kellett helyezni. Erre egyébként a mostani szlovák törvény esetében is van esély Ľubomír Daňko szerint, az adományozók listázása ugyanis szembemehet a személyiségi jogokkal.

A kormány szerint senkinek nincs mitől tartania

Az ellenzék által egyszerűen csak orosz törvényként emlegetett jogszabályhoz a koalícióban részt vevő HLAS-SD egyik képviselője, Miroslav Čellár adott be egy átfogó módosító javaslatot, ami kivette a törvényből a legnagyobb ellenállást kiváltó pontokat. Čellár szerint a HLAS-nak a lobbista kifejezéssel és a szervezetek megszüntetésének lehetőségével is problémája volt, de a módosítónak köszönhetően, ezek lekerültek az asztalról, és végül egy modern európai jogszabályt fogadott el a parlament. A képviselőt arról kérdezték, hogy kell-e félniük a civileknek az új törvénytől.

„Egészen biztosan nem. Igyekeztünk előkészíteni egy olyan törvényt, amely a legkevésbé terheli meg őket, de ugyanakkor növeli a civil szféra pénzügyi átláthatóságát, mivel a nemzetközi intézmények is ezt várják el tőlünk” – válaszolta a politikus, majd azt is hozzátette, hogy az utóbbi időben elhaltak a törvény elleni tiltakozások.

Genderellenes alkotmánymódosítás lehet a következő lépés

Čellár egyébként azzal magyarázta a törvénytervezetet övező tüntetéseket, hogy amikor egy törvény új kötelezettségeket akar bevezetni egy adott csoport számára, akkor természetes, hogy azok tagjai tiltakoznak ez ellen. A vitás pontok kivételével azonban szerinte egy olyan kompromisszumos jogszabály született, amellyel minden érintett elégedett lehet.

A civilek megerősítették a portálnak, hogy a nyári hónapokra nem terveznek nagy tüntetéseket, de hozzátették, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem lenne szinte minden nap valami, ami ellen tiltakozni lehetne. Az általuk megkérdezett jogvédők egyetértenek abban, hogy nem önmagában a civiltörvénnyel van probléma, hanem az csak az egyik eleme a szabadságjogok csorbításának. Az intézkedések jó része pedig Magyarországról is ismerős lehet. A szlovák parlament például most tárgyal egy olyan alkotmánymódosítást, amely kimondaná, hogy az ember neme csak férfi vagy nő lehet.

Forrás: Euronews