A terroristák célja a zsidó állam elpusztítása
A terroristákat nem a palesztinok sorsa érdekli, hanem a zsidó állam elpusztítása – írta a bécsi liberális Der Standard. A lapban Paul Lendvai rámutatott: a világ hosszan vitatja majd, milyen politikai számítás állhatott a Hamasz-terroristák Izrael elleni öngyilkos támadása mögött.
A cikkíró szerint a bármire képes stratégáknak tudniuk kellett, hogy az izraeli ellentámadások több áldozatot követelnek majd, mint az ő védtelen izraeliek elleni gyilkos támadásaik.
Ám – láthatólag Teheránnal együttműködve – meg akarták akadályozni, hogy több más arab állam után a térség legfontosabb állama, Szaúd-Arábia is békét kössön Izraellel, és ha az izraeli támadások során palesztinok ezrei vesztik életüket, akkor bejöhet a számításuk.
Lendvai szerint most Izrael önvédelmének kell az első helyen állni. A Hamasz terrorja nem relativizálható, még azzal sem, amit a megszállt területeken élő 400 ezer telepes tesz.
Ám nem szabad elhallgatni, hogy Benjamin Netanjahu volt az, aki a szélsőjobboldali és ultra-nacionalista kormány alakításával a demokrácia és Izrael állam veszélyeztetésének útjára lépett. A vészterhes kurzusa elleni, hónapok óta tartó tüntetések a demokrácia élő példái, de egyben felhívást is jelentettek az ország sok ellensége számára. Meggyengült a katonai és a biztonsági apparátus is, és hiába volt minden figyelmeztetés.
Ma Izraelnek a nemzeti egység jegyében le kell számolni a féktelen gyűlölet hajtotta ellenséggel. Veszély mutatkozik azonban a libanoni határ felől, és magában Izraelben is.
A Hamasz katonailag veszteni fog, de a gázai konfliktus és a palesztinok kérdése csakis politikai úton érhető el.
A közel-keleti politikai földrengés árnyékot vet Ukrajnára is, hiszen az amerikai külpolitikában prioritást élvez Izrael biztonsága. Minél tovább tart a Hamasz elleni háború, annál gyorsabban csökken Kijev esélye arra, hogy az amerikai katonai támogatás változatlan maradjon – mutatott rá Lendvai.