A Tisza Párt képviselői nem vettek részt a fővárosi frakcióközi egyeztetésen

HírKlikk 2024. október 25. 19:00 2024. okt. 25. 19:00

A Tisza Párt frakciója valóban nem vett részt a pénteki fővárosi frakcióközi egyeztetésen – közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel.

Azt írták: az előzetes meghívó szerint a megbeszélés a fővárosi cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjaihoz kapcsolódó kérdésekre korlátozódott volna, azonban közvetlenül az egyeztetés előtt kiderült, hogy napirendre került az olimpia rendezésének kérdése is, amelyről a Tisza-frakció semmiféle előzetes tájékoztatást nem kapott.

Közölték azt is, hogy megalakulásuk óta következetesen hangsúlyozzák: nem támogatják, hogy a főpolgármester saját hatáskörében tartsa a fővárosi cégek vezetőinek kinevezési és felügyeleti jogát. Ehelyett – tették hozzá – a demokratikus működés szellemében szükségesnek tartják ezen döntések közgyűlési hatáskörét.

Kiemelték: az átlátható városvezetés biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy a fővárosi képviselők valós párbeszédet folytathassanak és bevonják őket a döntéshozatalba.

A Tisza Párt elkötelezett a budapestiek átlátható és igazságos városvezetése mellett, és készen áll a konstruktív együttműködésre, ha tisztességes és demokratikus keretek között történik az egyeztetés – jegyezték meg.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom