A Tisza számára a választási törvény továbbra sem tartozik az 50 legfontosabb feladata közé

Vágjunk bele a közepébe. Hogyan látja, lesz-e Magyar Péter kormányzása alatt választási reform?

A jelenlegi pártrendszerben a Tiszának előnyös ez a választási rendszer, amely háromszor is behúzta a kétharmadot a Fidesznek. Azaz a politikai logika azt diktálhatná, hogy ne nyúljanak hozzá. De emlékezzünk: Magyar Péter április 12.-e előtt többször megjegyezte, hogy ez nincs a legfontosabb 50 dolog között. Ezzel én nem értek egyet. Hiszen az elmúlt 16 évben az egész politikai rendszer elvadulásának az egyik legfontosabb oka az volt, hogy Orbán ilyenné rajzolta a választási rendszert. Tudvalevő, hogy Orbán kvalitásai között az első az ember- és politikaismeret. Nem véletlen tehát, hogy a korábbi kétfordulós választási rendszerből csinált egy egyfordulósat, rászabadítva az ellenzékére az „összefogócska-balhét”. Hogy a Tisza ebből ki tudott maradni az annak volt köszönhető, hogy ki tudott alakítani egy, az ellenzéktől elhatárolódó stratégiát, miközben a többiek az ellenzéki térfélen beleragadtak az egymással foglalkozás mocsarába. Az ellenzéket 16 éven át gúzsba kötötte ez az összefogás-kényszer, a komoly politikai és személyi ellentétek, viták pedig kizárták a sikert. Kísérletek voltak ugyan az olyan, politikán kívüli szférából érkező jelöltek részéről, akik nem involválódtak ezekbe a konfliktusokba, ilyen volt például az enyém 2016-ban, a 2018-as választásra készülve, vagy Márki-Zay Péteré 2022-ben, de egyikünk stratégiája sem jött be. Magyar Péternek azonban sikerült kimaradnia a Fidesz-féle egyfordulós választás teremtette ellenzéki lökdösődésből, és így tudott nyerni. Mondjuk az a sors fura fintora, hogy Orbánnak 1998-ban még éppen a kétfordulós választás miatt sikerült győznie, megkötötte az alkuját Torgyán Józseffel, (amit két évvel a győzelem után jól fel is rúgott). Visszatérve a kérdésére: politikai értelemben a két forduló lehetősége pont emiatt nagyon fontos, az első forduló ugyanis a közvéleménykutatásoknál sokkal hitelesebben mutatja meg a választói szándékot, és ennek fényében lehet egymás javára visszalépegetni a második fordulóban. Profánul fogalmazva: a két forduló eltörlése arról szól, hogy a kormány, a kormányzó „egypárt” hátra dőlhet, miközben a többiek szívhatnak.

És Ön szerint vissza kellene állítani a kétfordulós szisztémát?

Szerintem igen. Az ok egyszerű: tisztább versenyt eredményez, mint az egyfordulós, ami ködszurkálásra kárhoztatja a versenyzőket, miközben egyik párt sem tudja igazán, hogy milyen a tényleges támogatottsága. Ez korábban az első fordulóban kiderült, és annak alapján lehetett nekifutni a második fordulónak. Fontosnak tartom, hogy a politika és a közvélemény minőségét meghatározza az, ha nem kell hitvitákat lefolytatni arról, hogy kinek mekkora a támogatottsága, ehelyett az érdemi tartalmi megoldásra lehet koncentrálni.

Ezt Magyar Péterék is vélhetően tudják, ennek fényében mire számít, rászánják-e magukat a Tisza a kétforduló visszaállítására?

Nagyon nem meglepődnék meg azon, ha a politikai haszonszerzési ambíció felülírná az összes létező nagy mondást az elmúlt évekből. Attól, hogy valaki politikus, hiba lenne elvitatni tőle, hogy kizárja a gondolkodásból a versennyel kapcsolatos szempontokat, bár létezhetnek nem megélhetési politikusok is. Magyar Péternél biztosan nem lehet kizárni ezt.

Tehát Ön szerint a kétfordulós választási rendszer meghatározza a közélet, a politika minőségét. Elmondható-e ez a győzteskompenzációról? Ami amúgy a másik vitatott eleme a mai magyar választási rendszernek.

Az biztos, hogy a „hány fordulós legyen a választás” után következő fontos kérdés az, hogyan transzformálják mandátumokra a leadott szavazatokat. Az nem véletlen, hogy nagyon kevés országban használják a győzteskompenzáció módszerét, még ahol be is vezették, ott sem maradt sokáig: régebben például az olaszok próbálkoztak vele, de az alkotmánybíróság gyorsan kikukázta. Az egy pártra adott szavazatokat felerősítő győzteskompenzáció mellett léteznek különféle más kompenzációs modellek is, jellemzően a veszteskompenzáció ilyen vagy olyan formájában. Tudvalevő, hogy a kompenzációs szisztéma milyensége határozza meg, hogy mennyire húzzák szét vagy össze az eredményeket a parlamenti patkóban. Mindkettő mellett vannak legitim érvek – ami biztos, hogy alapvetően a kormányképességet garantálja az a módszer, amely extrém módon széttolja a győztest (vagy akár a vesztest, ha éppen úgy állítják be). Egy arányosabb veszteskompenzáció pedig ezt próbálja megakadályozni. Szerintem – persze ezt mások másként értékelhetik – a 2010 előtti választási rendszer alapvetően arra játszott, hogy megpróbálja összébb húzni az eredményeket, aminek a gyökere az 1889-es rendszerváltó folyamatban és abban keresendő, hogy általános volt a félelem az állampárt győzelmétől. Mondjuk a félelem nem volt alaptalan, amit az 1994-es választás meg is mutatott, ahol az MSZP önmagában 54 százalékos abszolút többséget szerzett. 

A választási rendszer egy további lényeges eleme, hogy az egyéni választókerületek győzteseiből és a listán szerzett szavazatokból „kijövő” képviselőkből áll össze a parlament, s ezen belül egy-egy párt ereje. Ebben kellene-e változás Ön szerint? Akár csak az arányokban.

Szerintem az evk-król nemigen van mit variálni, bár a számukat el lehet dönteni, ez a döntéshozók feladata. A 106 evk-s rendszer nyilván más arányt jelent egy, a korábbi 386 fős parlamentben, amelyen belül – természetszerűen – kisebb arányt képviselt, mint a mai 200 fős parlamentben. Persze át lehet állni tisztán listás vagy akár tisztán evk-s választási rendszerre. Ez utóbbi működik például Nagy-Britanniában, de ott ez nem vet fel politikai problémákat, mivel nincs „szabadon” módosítható írott alkotmány, s erősen kétpárti a politikai szcéna. Én szükségesnek tartom, hogy megmaradjon az evk intézményrendszere, nem csak azért, mert ez a mi alkotmányos hagyományunk, hanem azért is, mert fontos, hogy legyen helyi bekötés a központi hatalomhoz. Ha csak listás mandátumok vannak, akkor minden adott téma, kérdés a pártok központi politikai akaratának függvényévé válik. Akárhogyan is, erről jó lenne szakmai, társadalmi vitát folytatni.

Arányaiban is megtartaná az evk-listás parlamenti összetételt?

Én nem bánnám, ha kicsit nagyobb aránya lenne a listás választói helyeknek. Ezt nem mondanám abszolút állásfoglalásnak, de ma a politika, a pártok nálunk amúgy is úgy működnek, hogy „fent” döntik el, miként fognak kinézni a jelöltjeik. Ez a jelenlegi realitás. Ha ennyire domináns a pártok belső folyamata ebben, akkor szerintem helyes, hogy az hangsúlyt kap a választási rendszerben is. Egyébként az evk-eredményekben nem is látok teret „játékra”, mint például a különböző kompenzációs megoldásokban. Az arányosításban is lehet tér: ha a politikai döntéshozó növelni akarja a befolyásolást ezen az ágon, növelnie kell a listás helyek számát.

Mit vár a Tiszától ezen a téren?

Fogalmam nincs arról, mit akarhatnak. Ahogy a kampányban Magyar Péter többször elmondta: nincs az első 50 fontos megoldandó kérdés között a választási rendszer. S egyelőre nem is foglalkoznak vele. A kétharmados többséggel bíró alkotmányozó hatalomnak kell majd meghozni a döntéseket már eleve arról, hogy hozzányúl-e a választási rendszerhez. Érdemes lesz figyelni, mennyire nyitja meg a szakmai viták számára a témát, mennyire fogadókész a szakmai inputra.

Ez Ön szerint elfogadható?

Talán helyes, hogy addig nyitva hagyják a kérdést, míg el nem kezdenek alkotmányozni. Már csak azért is – s itt visszakanyarodnék ahhoz, hogy erről nemigen esett szó a Tisza tervei és ígéretei, vállalásai között –, mert ilyen horderejű dolgokat politikailag csak akkor lehet kormányváltást követően azonnal meglépni, ha a kampány során kitárgyalták. S ez nem történt meg.

Nem esett még szó a választói körzetek határairól, amit szintén módosítandónak tartanak sokan.

Az tény, hogy létező probléma a „gerrymandering” idehaza is, a Fidesz nagyon ügyesen játszott vele az elmúlt időszakban, bár szerintem valójában olyan különösen nagy jelentőség nincs. Mert bár – leegyszerűsítve – létező trend, hogy az emberek egy bizonyos területen szeretnek egyazon irányba szavazni, de ez nincs kőbe vésve, politikai módszerekkel meg is lehet változtatni, nem kell hozzá a szavazókörzetek határainak az ide-odatologatása. Példa erre a fővárosban a VIII. kerület, azon belül a Palotanegyed (ahol én is élek, és ahol szavazatszámláló is voltam), ami hagyományosan nagypolgári körzet, s többnyire a Fidesz nyert, akkor is, amikor amúgy tarolt a Fidesz ellenzéke, például a 2019-es önkormányzati és főpolgármesteri választáson. A gerrymandering egy olyan eszköz, amiről a jogalkotó azt hiszi, hogy joggal bebetonozva biztos megoldást jelent a számára, holott ez sem fix megoldás. A nagyszámok törvénye alapján, az esetek többségében valóban működik, eléri a célját, de politikai eszközökkel korrigálható. A Tisza kétharmadában például a győzteskompenzációs rendszer működött, a Fidesz érdekében végrehajtott körzethatárok átrajzolása pedig szerintem semmit nem segített Orbán pártjának.

Vissza kellene-e rajzolni az eredeti körzethatárokat?

Érdemes lehet, át is kell gondolni. Nem ördögtől való folyamatosan figyelemmel kísérni a demográfiai változásokat, és szükség szerint felülvizsgálni a határokat. A nagy kérdés, vajon az új kétharmad ugyanezt csinálja-e majd, mint a régi, vagy a ténylegesen szükséges módosításokat hajtja majd csak végre. Ám miután ők is politikai versengők, illuzórikus lenne azt gondolni, hogy nem hajlanak az előbbire.  Ennek is a tisztességes választási reformnak kell legyen a része, úgy, hogy félreteszik a politikai szempontokat. 

Az eddigi mondandójából az derül ki, hogy szükség lenne egy választási reformra. Tényleg ez lenne a helyzet?

Reform kellene. Persze a reform az „csak” egy matrica, egy átfogó politikai matrica, ami formálisan nagyon sok módosítás összességét jelenti. Ezt akár egy teljesen új jogszabályba is önthetik, s szimbolikus értelemben lehetne támogatni a módosítgatás helyett. Az egyik legfontosabba oka annak, hogy egyáltalán bekövetkezhetett az elmúlt 16 év éppen a Fidesz által kénye-kedvére, csakis a saját érdekében módosítgatott választási rendszer. Ami ugyan – a szó szűk értelemben – nem jelentett választási csalást, nem az orosz, a belorusz rendszert képezte le, de mégis egyfajta csalást eredményezett. Egy új törvény, egy reform egy jól működő szimbolikus megoldás lehet. Fontos, hogy az új törvény egyben az indokolt módosításokat is jelentse.

Az önkormányzati választás – ha minden igaz – megelőzi majd az országgyűlésit. Abban számít-e változtatásokra? Eddig inkább csak az önkormányzatok jogkörének a visszaadása szerepelt a Tisza elképzelései között, ám a választásról nemigen szólt a fáma.

Az elmúlt 16 évben ebben olyan mértékben romboló hozzányúlást nem nagyon húzott a Fideszes kétharmad. Magyarországon az önkormányzati rendszer, az önkormányzati választás mindig is annyira egészségtelenül függött a politikától és a központi akarattól, hogy még a Fidesz sem tartotta érdemesnek hozzányúlni az önkormányzati választásokat megszabó jogszabályokhoz. Azt a választási jogon kívüli eszközökkel machinálták, politikai, gazdasági és egyéb módszerekkel befolyásolták. Az önkormányzati rendszert az önkormányzati autonómiával egy kontextusban érdemes látni, amit a Fidesz kinyírt. Az jó irány, amit Magyar Péterék mondanak, hogy erősíteni kívánják az önkormányzatok autonómiáját. Az emberek szintjén a legtöbb dolog ott jelenik meg, nem szólva arról, hogy az önkormányzatiság az államszervezés vezető alapgondolata az európai integrációs környezetben.

Kapjanak-e szerepet benne a pártok, vagy csak a civilek? Erre és arra is szoktak érveket mondani.

Az mondjuk érdekes jogi megoldás, s országos szinten védhető álláspont volt, hogy a választási rendszert lezárták csak a pártok számára, a civil szféra pedig a helyi önkormányzatok szintjén jelenhetett meg. Vannak olyan vélemények, miszerint a pártokat ki kellene ez utóbbiból zárni, ezt én nem támogatom. Hiszen alapvetően – a korábbi alkotmány alapján is – a politikai pártoknak legitim rögzített funkciója, hogy becsatornázzák a választók politika akaratát – ez nyilván magában foglalja a helyi szintet is. Ezt pedig nem lehet elzárni. A másik indokom az, hogy ugyan támogatom a helyi politikai, civil akaratot, de mi van akkor, ha ez nem formalizálódik magától, mondjuk, ha egy 300 fős falu nem akar egyesületet stb. alapítani a választásokra sem. Egy szó, mint száz, szerintem alkotmányosan aggályos helyzetet teremt, ha kizárjuk a politikai versengőket. Ez nem tesz jót sem a közélet, sem a politika minőségének, hiszen indul a sumákolás, a hazudozás, jó esetben csak a tisztességes kiút keresés. Ahogy mondtam tehát, nem látok az önkormányzati választási rendszer tekintetében olyan problémát, amit feltétlenül korrigálni kellene. Még úgy sem, hogy a rendszer nem tökéletes, vannak benne mikropolitikai problémák, mint például az az anomália, hogy miközben a polgármestert és a testületét közvetlenül választják, a polgármester a helyettesének a személyéről saját maga dönt, annak közvetlen legitimitása nélkül.

Ha már választás, a Fidesz május 10.-én (azaz az új kormány hatalomralépése utáni napon) az időközi választáson még elindított egy hozzá közel álló jelöltet (Esztergomban), ám az elmúlt hétvégi békéscsabain már nem. Célszerű-e ez Ön szerint?

Ez a döntés egy nagyobb távú politikai kommunikáció stratégiájának a része. Annyiban lehet okos húzás, hogy ha valakinek tele van a futódressze lyukkal, lehet, nem akkor kell a százméteres viadalon elindulni. Amilyen zavarodott állapotban van a Fidesz, nem akarja kitenni ezt a placcra. Meg hát az is kedvezőtlen lenne a számukra, ha megint bucira vernék őket. Ráadásul áldozati pózt vettek fel, más kérdés, hogy ez vajon jó-e, hasznos-e a számukra, de ez legyen az ő bajuk. De a magam részéről abban sem vagyok abban biztos, hogy egyáltalán tudtak-e volna jelöltet állítani. Ha elfogadjuk azt, hogy maffiaszerűen működnek, akkor áll a megállapítás, hogy jelen pillanatban nincs főnökük, nem fél tőlük senki... De az, hogy nem indulnak az hiba, hiszen mégiscsak a helyi emberek képviseletéről van szó.